Tobb mint 1 eves lanycicam melle picurka fiu cicat vittunk haza. Megszokjak egymast, tudunk vmit tenni?

Habár nem a legpozitívabb, de én is leírom a tapasztalatomat, hogy többet is láss.

Nálunk úgy érkezett a második, fiú cica, hogy a lány cica már el volt tünve egy hete. Apu meg hazaállított Ödivel, aki amúgy már tuti volt vagy fél éves, tehát nem volt olyan pici. Firnyink (lánycica) mikor előkerült és meglátta Ödit, halál besértődött. Hátat fordított nekünk és nem volt hajlandó egy darabig hozzánk "szólni". Pedig tök boldog volt, hogy hazaérkezett. Ödire fújt, megállás nélkül, ki nem álhatta. Soha nem szokta meg. Ödi meg nagyívben tojt rá. Ő amúgy is amolyan magának való cica volt. Élte a kis életét nem különösen fogalkozott senkivel és semmivel.

Aztán megérkezett Nyiki, aki viszont nagyon pici volt, a szomszéd adta be, hogy a kocsija kerekei alatt találta. Nem is hittük, hogy életben marad. Hála égnek megmaradt és ő lett a legbújósabb, legszövegelősebb cicánk. Viszont Nyiki őt sem csipálta, habár már annyira nem utált minket érte, mint Ödiért. Ödi meg mivel magának való volt egyáltalán nem foglalkozott Nyikivel. Csak néha kapott össze valamin a 3 macska. Általában azon, hogy ki üljön a lépcsőn, ilyenkor volt hiszti, meg fújás ezerrel, néha szét kellett csapni köztük, de azért általában megegyeztek néhány órás szemezés után. :) Enni simán ettek egymás mellett, de ez talán azért volt, mert totál különböző menüjük volt (az egyik csak szárazat volt hajlandó enni, a másik csak konzerveset, a harmadik meg csak a házikosztot - képzelhetitek!), a dolgukat meg amúgy a 3ból kettő mindig kint végezte az udvaron, így abból sem volt gond.

De én remélem, hogy nálatok a békés megszokás lesz. :) Majd szorítok!