Csak engem idegesít marhára, ha a macskák egész éjjek az ablakom alatt bagzanak? és félálomban azt hiszem gyerek bőgés

Gondoltam "elmagyarázom" más szavaival miért van ez. :)

"Hogyan udvarolnak a macskák?

A macskák nagyon sok időt fordítanak a szerelmi előjátékra, s a végtelenbe

nyúló "orgiáik" és szabadosságuk miatt hosszú évszázadok óta buja, kéjsóvár

bestia hírében állnak. Maga az aktus meglehetősen rövid – általában nem

hosszabb tíz másodpercnél –, és formáját tekintve sem különösebben erotikus.

A macskaféléket azért éri a paráznaság vádja, mert szexpartijaik kísértetiesen

emlékeztetnek a "Pokol Angyalai" galeri fajtalan tivornyáira. Adva van egy

nőstény, aki az egyik percben még fúj, köp és karmol, a másikban azonban

fetrengve kelleti magát a koszorúba gyűlt hímek előtt, akik morognak,

virnyognak és acsarognak egymásra, s közben látszatra sorra megerőszakolják

a nőstényt.

Nem egészen így áll a dolog. A szexparti valóban több órán át, akár

napokig is tarthat egyhuzamban, de a helyzetet a nőstény uralja – ő a

karmester.

A parti úgy kezdődik, hogy a tüzelő nőstény lázasan hívogatja a

kandúrokat, akik nemcsak a hangjára, de jellegzetes nemi szagára is

mindenfelől odarajzanak. A hölgy eleinte főleg a terület gazdáját tünteti ki

kegyeivel, mert a környékbeli macskák óvakodnak az idegen portára

behatolni. Végül mégsem tudnak ellenállni a kísértésnek, és – lesz, ami lesz –

megjelennek a színen. Jókora kavarodás támad a hímek között (innen az

éktelen macskazene, melyről sokan azt hiszik, hogy a "szenvedély", holott

csak az agresszivitás süt belőle), a figyelem középpontjában mégis a nőstény

áll, aki féken tartja a kandúrokat, és egész udvartartást gyűjt maga köré.

A nőstény hevesen dorombol, vinnyog, a földön hempereg, dörzsölőzik és

vonaglik, s annyira kelleti magát, hogy a kandúrok le sem tudják venni róla a

tekintetüket. Végül egyikük – általában a házigazda – odamegy a nőstényhez,

és leül mellé. Epekedésének jutalma néhány "éles" pofon, mire sürgősen

visszavonul a sziszegő, morgó fúria elől. És hasonló sorsra jut minden kandúr,

ha siettetni kívánja az eseményeket, elfelejtvén, hogy a királynő maga dönti el,

melyik hímet engedi bizalmas közelségbe. Elképzelhető, hogy nem a

domináns kandúrra esik a választása, ami szíve joga, de férfiúi praktikával is

befolyásolható a döntés. Az egyes számú parancs úgy hangzik, hogy csak

akkor szabad közeledni, ha a nőstény éppen másfelé néz. Amint visszafordítja

a tekintetét, a kandúr sóbálvánnyá mered, hiszen a nőstény csak akkor támad,

ha mozgást észlel, s nem törődik a szoborrá merevedett hősszerelmessel,

amely valamilyen csoda folytán közelebb került egy kicsit. Némi fifikával

könnyen belopható tehát a nőstény. Kandúrunk fura nyöszörgésfélét hallat, s

csak akkor meri megkockáztatni a testi kapcsolatot, ha abbamarad a fújás és

köpés. Ekkor fogával megragadja a nőstény tarkóbőrét, majd óvatosan

rámászik. Ha a nőstény kész az aktusra, lelapul, megemeli a hátsó felét, és

oldalra hajtja a farkát. Testhelyzete egyértelmű felhívás – párzásra.

Ahogy telik-múlik az idő, az "orgia" fordulatot vesz. A hímek betelnek, és

lanyhul az érdeklődésük, a nőstény viszont egyre kéjsóvárabbá válik. Sorra

fogyasztja a kandúrokat, néha napokon át, s azt hihetnénk, hogy eközben ő is

jóllakik – de nem. Amíg javában tüzel, folyton párosodna, ám egy idő után

taktikát kell változtatnia. Ahelyett, hogy adná a vonakodó szüzet, keményen

tenni-venni kezdi magát, hogy felkeltse a kandúrok érdeklődését. Nyögdécsel,

dörgölőzik, és egyre csak fetreng a földön. A hímek még mindig ott ülnek

körülötte, figyelik, s ha újra feltámad bennük a lelkesedés, még egyszer

hajlandók a párzásra. Aztán vége szakad a mulatságnak, s ha ezek után sem

lesz anyává a macska, akkor soha."