Hogyan szerethetném meg a páromat a macskával?
Mentett cicánk van, felnőtt, emberkerülő antiszoc. Annak idején párom (férfi) választotta, mert meglepően dorombolt neki a ketrecben, meg dugta a fejét.
Nos, azóta eltelt egy év. A cicát mindketten gondozzuk, etetés-almozás, játszani inkább ő szokott vele, bár utóbbi ritkán érdekli a macskát. A cica szépen lassan halad a macskulás útján, bár néha beparázik (vszeg egész életében könnyen ijedős marad), már jön a kajáért, bökdös a simiért, a fejemhez bújva alszik napközbeni sziesztánál, dorombol, meg úgy "majdnem" úgy viselkedik, mint egy macska.
Viszont, csak velem ilyen. Nekem jobb napokon a "gyötrést" is engedi, ha dögönyözős kedvem van, hozzám mindig jön, ha csak leülök.
Páromtól kb már akkor menekül, ha ránéz. Ha fetreng velem a macska, és idejön a párom is simire, akkor bepánikol és menekül. Őmellé soha nem jön bújni magától, ha ölbe veszi és idehozza, hogy simiidő, akkor reszketve várja a lehetőséget a szökésre... Ha vacsiról van szó, akkor odaül mellé a macsek, de amúgy kerüli. Azt is éberen lesi, ha mászkál a lakásban hogy úristenmicsinál. Pedig soha egy hangos szót nem kapott, sose bántotta. De egyszerűen nagyon "anyás" lett a cica.
Párom ezt kudarcként éli meg érthetően, főleg így, hogy az elején még ő volt a biztos pont. Már felmerült, hogy ő inkább másik macskát szeretne, aki nem ilyen nehéz eset, mint ő.
Tudok én ezen bárhogy segíteni, hogy javuljon a kapcsolatuk? Vagy törődjünk bele, hogy ő ilyen egygazdás macska, és csak megtűri a páromat?
válasza:
válasza:Az elején mindentől félt, igazi levegőmacska volt, bútorok alá bújt vagy az ablakban a függöny mögé. Sokszor kergetőztünk vele.
Eleinte talán jobban kijött a párommal. Azt is hittük, hogy ő olyan macska, aki pasikat pártolja (a gondozója is mondta, hogy nem látta még úgy dorombolni, mint páromnak, nők vették körül a befogása után). Aztán lehet, csak én érzem úgy, hogy őt jobban szerette, mikor még mindent utált :) mert eleinte sokszor voltam nagyon elkeseredve, hogy sose szokik meg nálunk. Valószínűleg kegyetlen élete volt az utcán, keveset tudunk róla, de az is épp elég. Nem véletlenül nem bízik az emberekben.
Az biztos, hogy soha nem bántotta a párom, hacsak azt nem vesszük bántásnak, hogy ő többször feküdt oda a kuckója mellé, hogy márpedig lássa, hogy a simi nem rossz, nem kell ijedezni, ha benyúlunk hozzá... szóval ő többet "vegzálta", próbált vele barátkozni. De ennyi.
Viszont a macska viselkedésén látszik, volt olyan pl hogy párom elutazott pár napra, akkor velem aludt végig az ágyban meg ilyenek, szinte egyszer sem bújt el a kuckójában. De közben meg párom párnáján, plédjén alszik, az ő székét foglalja be, ha fetrengeni van kedve, volt olyan, hogy a pulcsiját ellopta hogy belebújjon... én ezt annak tudtam be, hogy mégiscsak kötődik hozzá, de így, hogy ahogy bennem egyre jobban bízik, egyre élesedik a különbség, hogy benne meg nem, már nem tudom.
Próbálkoztunk vele, hogy csak ő eteti-almozza, hogy szokja, hogy ő a gazdi, de azzal annyit értünk el, hogy ha ő ér haza előbb, akkor azonnal sorban áll a kajáért nála. :D
Karmot együtt vágunk, dokihoz együtt visszük, stb., szóval az sincs, hogy a kellemtlen dolgokat csak hozzá kéne kösse.
válasza:Nem ugynaz az állat,de hátha segít neked az én tapasztalatom.
Van két nyuszim, testvérek, szóval mindig ugyanazt a bánásmódot kapták, ugyanúgy foglalkoztam velük. Míg az egyikük egy igazi, bújós szőrpamacs lett, a másik hihetetlenül antiszoc maradt. Nyilván nekik is van személyiségük, de én nem akartam abba belenyugodni, hogy a nyuszim ha csak a közelébe megyek, nekitámad a bokámnak, vagy elmenekül előlem a ház másik végébe. Úgyhogy reggelinél és vacsinál a jófej nyuszinak odaadtam az adagját, és bezártam vele a ketrecbe, bogy nyufodtan tudjon rágcsálni, a másik mellé pedig leültem a földre, kezemben a kedvencével. Volt, hogy fél órát kellett várnom,mire hajlandó volt kézből enni, de a sok kaja és a türelem végül meghozta a gyümölcsét. Sosem lett olyan igazi, dögönyözni való szörgombóc,de mára már egész jól elvagyunk egymással.
Úgyhogy amit én tudok javasolni, az a sok-sok türelem, és a kézből etetés. Még akkor is, ha az elején úgy tűnik halott ügy, nekem 2 hónapba telt, mire észrevettem egy kis változáaz
válasza:A miénk is nagyon "anyás". A feleségemet sokkal jobban szereti, mint engem. Mi cicák igazi genya. Antiszoc, mindenkit utál rajtunk kívül. Megsimogatni sem nagyon hagyja magát, csak ha kedve van hozzá. De az asszonynak néha megengedi, hogy nyúzza egy kicsit, meg dögönyözze. Nekem csak nagyon ritkán. Amúgy követ minket mindenhová. Szeret minket, csak ő magának való. 5 éves, kicsi kora óta nálunk van, biztosan nem lesz egy ölbenülős cica.
Ha a tietek még csak egy éve van nálatok, biztosan alakul majd.
Nem kudarc, hogy egyikőtökkel jobb a kapcsolata. A macska egy kiszámíthatatlan fura teremtmény, nem lehet tudni, hogy mi alapján választ magának kedvencet.
Párom éli meg kudarcként, azt érzi, hogy a macska szabályosan utálja őt, és tartok tőle, hogy előbb-utóbb olyan kérdéseket írhatok majd ki, hogy "párom utálja a macskámat mit tegyek" :-)
Az ő ötlete volt anno a befogadás, ő választotta a macskát (illetve egymást választották), és mégis...
Beszéltünk már róla, hogy fogadjunk be még egyet, a cicának is jó, ha nincs egyedül, meg akkor lenne "őcicája" meg "éncicám", de gondolatban már ezzel is ott tart, hogy persze majd az is engem szeret csak majd... Így meg nyilván nincs értelme.
Gyerekes és piti problémának tűnik, ráadásul önként vállaltuk, mikor "lelki sérült" cicát választottunk, tudom. De mégis szeretnék nekik valahogy segíteni, csak nincs ötletem, hogy :(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!