A galambok miért bántják beteg társukat?

Nem, nem erről van szó. A galambnak pontosan annyi "esze" van, amennyire szüksége van a túléléséhez, szaporodáshoz, utódneveléshez. Sőt, a galamb (balkáni gerle) rendkívül sikeres faj. Néhány évtized alatt elterjedt és meghonosodott Európa nagy részén, és jelenleg is terjeszkedik.

Szóval: A legtöbb csapatban élő állatnál megfigyelhető az a jelenség, hogy a beteget elűzik, megölik. Ez része a fajfenntartásnak, mert egy beteg egyed rontja a többiek esélyét, gyengíti a csapatot. Ez nekünk kegyetlennek tűnik, de nekik ösztönös és hasznos cselekedet.

Pl. a gólya kidobálja a fészekből fiókái egy részét, ha nem tud elég táplálékot szerezni, hogy mindet felnevelje. Sőt, meg is eteti a gyengébb fiókát az erősebbekkel, ilyen esetben.

Egyes ragadozómadár- fajoknál a szülők teljes közömbösséggel figyelik, ahogy az erősebb fióka kilöki a fészekből gyengébb testvérét.

Kegyetlen, de a faj szempontjából célravezető viselkedésforma.

Igen, ezért írtam azt, hogy a legtöbb faj, de nem mind.

A másik jellemző ok még, ha nem beteg, csak megváltozik a külseje, viselkedése. Természetfilmen láttam, hogy egy zebracsikót elhagytak, még a saját anyja is. Belecsúszott a sárba, rászáradt, és ettől idegennek tekintették. Ugyanis eltűnt a jellegzetes szaga. Amikor lemosta az eső, visszafogadta az anyja.

De csak gondolj bele: az emberi viselkedés nem ilyen? Csúfolják a kövér gyereket, a soványat, a csórót, az eminenst, a vörös hajút, a szemüvegest, stb. Már az óvodában elkezdődik ez a folyamat. Leegyszerűsítve: kivetik maguk közül azt, aki más.

Még valami: A galamb nem gondolkozik előre, nem tudhatja, hogy a másik esetleg meggyógyulhat. Csak azt tudja, hogy valami nem stimmel, és ezt a helyzetet meg akarja szüntetni.

Egyébként én is sajnálom az ilyen állatokat. Ha tudok, segítek rajta. Segítettem már nagyanyámnak felnevelni olyan kiscsibét, akit űztek a többiek.

Mindez a természetes szelekció része. A vadállatoknál nem létezik kegyelem, nekik az a céljuk, hogy a populáció legerősebb egyedei maradjanak fenn, örökítsék tovább kedvező génjeiket, a betegnek, a sérültnek pedig pusztulnia kell. Náluk ez törvény, és az embernek ebbe nem szabad beleavatkozni, még ha mindez emberi szemmel szívtelenségnek is tűnik.

A gyengék elpusztításával marad fenn az egyensúly.

Mondok egy példát, hogy érthető legyen:

Annak idején, Észak-Amerikában (a Yellowstone NP.-ban) kiírtották az összes farkast. Évekkel később feltűnt a jó embereknek, hogy egyre kevesebb a nyírfa, a szarvasok pedig satnyák és betegesek. Mi volt a probléma? Az, hogy az ember sikeresen kivett a stabil láncból egy szemet, így az egész összeomlott. Mivel nem volt ragadozó, ami kordában tarthatta a szarvasállományt, így a gyengék is tovább örökítették génjeiket ami hatással volt az egész populációra. Ráadásul elszaporodtak, így többet ettek, leháncsolták a fiatal nyírfák törzseit, amik ezért elpusztultak. Ma már, hogy újra vannak farkasok, helyreállt a rend.

Tehát az állatoknak nem érdekük, hogy egy beteg életben maradjon, mert az a fajra nézve veszélyes. Ezt el kell fogadnunk, mert ez azelőtt is így működött, amikor még ember sem volt a világon.