Kezdőoldal » Állatok » Madarak » Mennyi egy nimfa papagáj...

Mennyi egy nimfa papagáj alvásigénye?

Figyelt kérdés
Tegnap furcsán viselkedett a madaram. A kajáért úgy csipogott mintha kis papagáj lenne, ami még nem is volt akkora gond, mert tudtam hogy éhes volt. Utána mikor elvettem egy kicsit tőle az ennivalót, (nem akartam, hogy túlegye magát, vagy bármi baja essen, elrontsa a hasát), akkor ment az ennivaló után, bárhova is tettem le, és ha letettem a tv tetejére, vagy az asztalra, folytatta a csipogást, de erőteljesen, mintha nyúznák, és alig tudtam itatgatni. Nem akart inni, csak enni. Ez inkább erőszakos kaja kérés volt. A hangja pedig olyan volt, mint mikor az ember hallja a malacot visítani, mikor vágják. De nem csináltam vele soha semmit. Utána, mikor lefeküdtem az ágyra, és rajtam volt, akkor nagyon sokat aludt. Rengeteget. Reggelre már úgy láttam, hogy jobban van, mert csipogott, ivott, evett is. Üríteni is tud szerencsére. Tegnap is tudott, csak ritkábban. Lehet ez volt a gond?. Most úgy alszik, hogy az egyik lábát felhúzta, és a feje a háta tollazatában van. Még eddig nem tapasztaltam ilyet, és megijedtem. Ezért fordultam hozzátok. Ti már átéltétek ezt?? Van ötletetek, hogy miért csinálhatta ezeket?? Segítsetek! Előre is köszönöm a válaszokat.
2013. aug. 15. 12:11
 1/2 anonim válasza:
Általában az összes madár már akkor alszik amikor már sötét van szerintem már mikor besötétedik takard le és reggel vedd le róla nem muszály napkeltekor mert az nem baj ha többet alszik én is így szoktam és így nem fog többet előfordulni én egyszer nem takartam le sokáig este és elkezdett ordibálni nagyon hangosan aztán bevittem a sötét szobába és abbahagyta. meg ha ketrecbe van csak akkor alszik ha sötét van szerintem ez minden nimfával így van.
2013. aug. 16. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ!
2013. aug. 29. 15:13

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!