Hogyan szelídítsem meg a hullámos papagájom?

Ha nőstény akkor értem de ha hím akkor megdöbbentő....

A nőstények nehezen szelídíthetők, sőt egyáltalán nem beszélnek. Hímek barátságosak csak őket lehet beszélni tanítani.

Hogy egy madárka mennyire barátságos, az részben egyedfüggő, részben a körülményektől (is) függ. Az ivarnak ehhez semmi köze, mint ahogy a beszédtanuláshoz sem. Valóban igaz, hogy a hímek általában inkább hajlandók szavakat utánozni, de távolról sem mindegyik. Ez egyéni adottság, képesség (ha úgy tetszik: szerencse) dolga. Tojók is képesek megtanulni szavakat, bár köztük talán valóban ritkább ez a képesség.

Én jelenleg a második párocskámmal élek együtt: mindkét párból a tojó (volt) a kedvesebb és hízelgőbb, barátságosabb. Madárunokáim között is (mert születtek nálam fiókák) egyértelműen a kislányok voltak szelídebbek és bátrabbak a velem való barátkozáshoz.

Eredeti hímecském kicsit mafla, visszahúzódó madárka volt, de áldott kis lélek, abszolút pacifista, aki egy életen át békésen tűrte házsártos, ám imádott asszonykája kínzásait. Jelenlegi hímecském egy erőszakos, egoista, barátságtalan természet, aki egyáltalán nem törekszik semmiféle kapcsolatra velem, csak használ, mint a kalitka berendezési tárgyait. :-))

Nálam úgy alakult (ami persze lehet véletlen), hogy a tojócskáim lettek a szerethetőbbek, talpraesettebbek, életrevalóbbak, szórakoztatóbbak. Imádjuk egymást a jelenlegivel is - azzal meg még inkább így volt, akit sajnos már eltemettem.

Az ivarnak tehát szerintem nincs sok köze egy madárka habitusához, "jelleméhez". Ez inkább szerencse és személyes szimpátia kérdése. Könnyen elképzelhető (mert van ilyen, miért ne volna), hogy szegény madárkádnak valamiért nem vagy rokonszenves, hisz neki is megvannak a maga szempontjai és elvárásai. Lehet, hogy az én jelenlegi hímecském is másképp viselkedne, boldogabb lenne más gazdi kezében, csak pont engem nem szeret eléggé. (A párját viszont annál inkább - tehát biztosan nem boldogtalan így sem.)

Ha viszont egy magányosan tartott madárka egy év után sem engedett közelebb magához, akkor ott más baj is lehet, nem csak a személyes ellenszenv. A madárkád pontosan tudja, hogy tőled függ a jóléte, sőt az élete - és pontosan tudja azt is, hogy mint ilyennel, jóban kéne lennie veled. Ha ez mégsem sikerül neki, akkor valami zavarja, valamivel nagyon nem tud megbarátkozni - vélhetően valamitől folyamatosan fél. Az a baj, hogy ennyi idő után ezen már nagyon nehéz lesz változtatni.

Lehet, hogy a kalitka elhelyezése, berendezése nem felel meg neki, vagy talán nincs meg a béke és nyugalom körülötte, amit ő igényelne. Arra nagyon ügyelni kell, hogy sose legyenek erős hangok a kalitka körül (tévé, rádió vagy zene), az emberek se ordibáljanak a közelében, és ne legyen nagy jövés-menés, hadonászás, rohangálás, mert ezektől a madárka halálra rémül. Ha pedig valamit rendezkedsz a kalitkában, azt sose tedd váratlanul, előbb mindig mondd el neki, hogy most mi fog következni. Míg bent van a kezed nála, folyamatosan beszélj hozzá, halk, nyugodt hangon, és magyarázd, hogy éppen mit csinálsz. Sose kapkodj körülötte, mindig lassú, kiszámítható, de határozott mozdulatokkal végezd, amit éppen kell.

Az is fontos, hogy meglegyen a biztos napirendje, amihez tartani tudja magát - másképp nem alakul ki a biztonságérzete. Az etetések mindig azonos időben történjenek, ugyanaz az ember végezze őket, lehetőleg ugyanolyan sorrendben, ugyanolyan mozdulatokkal és ugyanolyan szöveggel. Csak így tanulja meg szegény madár, hogy mikor mire számíthat - és ha ezt tudja, máris nem fog annyira félni.

Lehetne ezt még órákig ragozni - de már így is túl hosszúra nyúltam, azt hiszem. :-))