Nektek már volt olyan kötődésetek egy állattal, amit nem tudtátok leírni?

Nekem a macskámmal van olyan kapcsolatom. Amikor együtt vagyunk, érzem, hogy ismer engem, érzi a jelenlétem, szeret velem lenni és annyira szeretem őt, mint egy barátomat vagy egy családtagomat. Amikor együtt vagyunk, érzem, hogy összetartozunk, ahogy minden élőlény a földön. Néha elgondolkodom, hogy az állatokkal való kapcsolat mennyire alulértékelt, mert a halála engem ugyanannyira megrázna, mint bármelyik szerettemé, ezért nagyon féltem is.

A macskák önzőnek tűnnek és maguknak valók, de tényleg tudnak kötődni a maguk módján, az enyém mindig döglött állatokat hoz nekem :D Ez a lehető legszebb gesztus tőle, cserébe azért, hogy etetem. Ha kimegyek a kertbe, és hívom, mindig odaszalad, pedig tudja hogy csak gyűrni akarom egy kicsit és olyankor ideges. Nagyon kiforrott személyisége van, akárcsak egy embernek, számomra pótolhatatlan.

Nekem a kutyám pontosan ilyen. Nagyon szeretem, ahogy eddig az összes kutyánkat. Ez kicsit furcsán hangozhat, de valahogy az állatokkal könnyebben megtalálom a közös hangot. Amikor meghalt az előző kutyánk, annyira szomorú voltam, mintha a testvérem halt volna meg. Még mindig rosszul érzem magam, ha rá gondolok.

Ha ránézek a kutyámra, úgy érzem, hogy jobban szeretem, mint eddig bárkit. Ő pedig állandóan mosolyog - tényleg -, automatikusan hozza a labdáját, beleül az ölembe, és ha néha megszidom, mindig követ, és megpróbál kiengesztelni. Nem tudom, mit éreznék, ha történne vele valami.

Igen, a cicámmal. Négy éves korom óta velünk él, gyakorlatilag végignézte, ahogy pici gyerekből egy már nem annyira pici lesz :)

Bízik bennem; az ágyamban alszik, és mindig engedi, hogy megsimogassam a hasát, ami azt jelenti, hogy tudja, a gyenge pontjait is nyugodtan felfedheti előttem.

És tényleg, nem tudom leírni ezt az egészet. A cicám egy fantasztikus barát, és a legtöbb osztálytársammal simán felveheti a versenyt!