Szerintetek kell a nimfapapagájunknak egy társ akkor is hogyha nagyon jól érzi magát velünk? állandóan a vállunkon/feünkön/kezünkön csücsül. "táncol a zongorajátékomra és nagyon boldog nálunk.

Kell.

Honnan tudod, hogy boldog? Elmondta?

Már régebben elég sokat írtam ezzel a témával kapcsolatban, bemásolok egyet:

Ez (egyedül tartás) az egyik leggyakoribb papagájos tévhit, ami sajnos még ma is kering, mint „tény”.

A feltételezés azon alapul, hogy a papagáj-lévén nincs társa- emberekhez fog szocializálódni, embereket tekint majd fajtársának, ezért fog szelidülni/beszélni.

DE!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ehhez a viselkedéshez hozzájárul az is, hogy a madár nem tud majd se a saját fajtájába, se az emberek közé beilleszkedni. Vagyis magányos lesz. Ezt azt jelenti, hogy nem fogja tudni a fajtájára jellemző életvitelt élni, mivel az embereket tekinti fajtársának, akik ugye jellemzően nem hullámos (itt nimfa) papagáj testbeszéddel, hangokkal kommunikálnak, nem repülnek, nem esznek együtt a madárral, ne adj isten nem udvarolnak neki.

Az ilyen gazdával rendelkező madarak nem viselkednek természetesen, normális tevékenyégeiknek jó, ha ötven százalékát képesek csinálni. Az ilyen élet nem élet egy társaságfüggő, szociális élőlénynek.

Na itt következnek a viselkedészavarok és a problémák. Ezekről már papoltam eleget.

„Boldog volt és szelíd”- Erre én pár idézettel válaszolnék:

1.”Az embernek csipogó/udvarló, egész nap az emberen ülő(vagy épp a tükörnek udvarló) egyke hullámos papagájban az ember hajlamos a boldog, aranyos kismadarat látni pedig az igazság az hogy szegény madár szenved a magánytól és mivel rá van szorulva próbál az emberrel(tükörképével) fajtársként,párként foglalkozni,viselkedni mert ENNYIRE igénylik a társaságot(fajtársat) de ez eleve veszett ügy mivel az ember,tükörkép sose fog úgy viselkedni és reagálni ahogy egy fajtársa tenné azaz sose lesznek teljes értékű társai.”

2.”Egy papagájtartó hölgy nemrégiben kitartóan magyarázta, hogy szerinte az Ő (tolltépett) Kincse úgy boldog, hogy nincs fajtársa.”