Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Hogyan kezelnétek ezt a...

Hogyan kezelnétek ezt a helyzetet?

Figyelt kérdés

A pàrommal s a gyerekekkel (saját egyik sem), a szüleihez költöztünk. Mivel az anyukája folyamatos ellátást igényel s a Párom apja nem igazán tudná ezt megoldani munka mellett. Hozzájuk költöztünk. Nekik egy 2 generàciós hàzuk van.

Mióta itt vagyunk, azóta nem volt konfliktus köztem s az Após jelölt között. A pàromat leköti a házimunka. Amiben tudok segítek neki, meg az apjának is. Az egyik fele ez.

A màsik, hogy a Párom megesett a védekezés ellenére is. Megbeszéltük, nem akarunk közös gyereket. Így a megszakítás mellett döntöttünk. Mindenben tàmogatom Őt. Igyekszem érzelmileg is stabil hátteret biztosítani. Mégis kezdem úgy érezni magam, mint egy megtűrt személy. A mostani munkahelyemen a felmondàsi időm töltöm. A régi életemet teljesen felszàmoltam, hogy ideköltözhessünk. Itt helyben már találtam is munkàt. Még csak azt se lehet mondani, hogy munkám sincs.

Az Após jelölttel, csak nagyon minimálisan beszélünk, próbàlok barátkozni vele, de nem nagyon sikerül. Valahànyszor voltunk is látogatóba, szinte mindig àtnézett rajtam, alig-alig vàltottunk pár szót.

Most a hétvégén utazók haza letölteni a maradék felmondàsi időm. Szeretem a Párom s a gyerkőcöket is.

Próbáltam beszélni a Pàrommal is, de nem sokra haladtunk. Szinte rà sem ismerek. Amolyan megtűrt személy érzés kerített hatalmàba a napokban. Teljesen tanàcstalan vagyok. :(


2020. jan. 8. 13:12
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
89%
Szerintem azert erzed ezt, mert idegenkent bekerultel egy teljesen uj csaladi kornyezetbe. Raadasul a munkahelyed is megszunt, lakhelyet valtottal, relative uj kapcsolat: osszefoglalva a stabil pontok megszuntek/atalakulo felben vannak az eletedben. A parodat lekotik a sajat bajai, apolnia kell az anyjat, ott vannak a gyerekek, szoval annyira nem tud most rad odafigyelni, raadasul meg a baba is... azt hiszem ebben a helyzetben jo dontes, hogy nem tartjatok meg a picit, barmilyen rossz is ezt leirni. Azt tudnam tanacsolni, hogy egy kicsit tarts ki, probalj segiteni a parodnak es legyel turelmes. Biztos az aposjeloltnek is uj ez meg, hogy egy relative idegennel van egy fedel alatt, majd o is megszokja. Szerintem az uj munkahely is segiteni fog, meg gondolom a szuloknel lakas amugy is atmeneti allapot.
2020. jan. 8. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
53%

Mennyi ideje koltoztetek oda? Nehany hete vagy 2 honapja?


Az eleje az ilyen osszekoltozeseknek mindig nagyon nehez. Hiaba ket generacios egy haz, ha sokaig egyedul laktak ott a parod szulei, akkor eleve megszoktak, hogy senkit ne kerulgessenek, nincsenek zajok stb. Most aposodnak is nehez lehet, hogy a gyerekek olyankor zajonganak vagy ti is motoszkaltok itt ott a hazban, ahol korabban nem. Az oregeknek amugy is vannak megszokasaik es sokukat idegesitenek az attol eltero vagy azt megzavaro szokasok. Tehat ido kell.

Masik ami mèg elofordulhat, hogy egyszeruen ahogy irod sokat dolgozik, de egyedul megse tudna munka mellett megoldani, hogy az.anyosod apolja. Ezert benneteket hivott segitsegul. A ferfiak.nehezen fogadjak el, hogy segitsegre szorulnak es banthatja az is, hogy a parja mar ellatasra szorul. Nem tudni a leirasosbol, higy a.munkaja milyen lehet csak abba farad el,.nyomasztja.akarmi es rad nincs mar ideje, ereje.

Ha tud az abortuszrol, akkor ha o nem abortusz parti akkor lehet neheztel, de nem.gondolom, hogy emiatt "kirekeszto" lenne.


Adj idot magadnak is, hogy megszokd az uj helyet, tul legyetek egy abortuszon es az uj munkahelyeden is beleszokj majd a feldatokba. Otthon, amiben tudsz segits. Elsosorban a paroddal kell megbeszelned, hogy o hogyan eli meg a szuloi hazba valo visszakoltozest, az anyja apolasat...neki is nehez lehet lelkileg. Probalj vele tobbszor beszelgetni, egyutt kitalalni, hogyan osszatok el a feladatokat. Rakerdezni az edesapjat nem zavarja-e hogy most hirtelen x szel tobb ember lakik a nagy hazban. Igyekezz még az elejen most aktivan reszt venni egy minel inkabb rendszerszeruen mukodo napi-heti rutint kialakitani, hogy a parodnak is maradjon rad ideje, az anyosod es aposod is konnyebbsegnek erezze a.segitsegeteket es a gyerekek is megtalaljak a helyuket. Leginkabb pedig te is ugy erezhesd magad, hogy nem.megturt szemely vagy, hanem akire szamitanak.

2020. jan. 8. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
46%

Az elvált nőd, meg az apja örüljenek, hogy találtak egy balekot. Ez vagy te.

Nem pedig átnez rajtad a vén hülye.

Hát figyelj, én a helyedben ilyen körülményekért nem adtam volna fel mindent.

2020. jan. 8. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
53%

De mitől érzed ezt? A párod miben változott?

Számomra nem derült ki a leírásból. Mert ahogy én értem, nem bántott senki, normálisan megy az együtt élés, hiszen külön lakrészetek van, após nem szól bele egyáltalán a dolgaitokba. Nem kell legjobb haveroknak lenni. Valószínűleg idősebb emberként neki még furább ez a változás.

A párod meg gondolom, azért más most, mert terhes lett, a hormonoknak is lehet hatása, meg nyilván meg viselni az is, hogy elveteti. Ez akkor is rossz lelkileg, ha valaki maga dönt úgy, hogy nem akarja megtartani.

Azt se írtad, hogy mit próbáltál beszélni a pároddal és miért nem sikerült.

Megtűrt személy? Miért, ahol korábban éltetek, ott a te lakásodban, házadban éltetek?

2020. jan. 8. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 A kérdező kommentje:

Kedves utolsó!

Az Ő házàban laktunk, mivel nekem albérletem volt. Jól megvoltunk. Neki jól menő vàllalkozàsa volt, nekem munkahelyem, meg a hobbim, amiből szintén volt bevételünk (karosszéria lakatos munka). Ő is feladta mindenét, én is. A kapcsolatunk elején pedig leszögeztük, nem lesz közös gyerek. Mondhatni én kértem meg erre, mivel már temettem el egyszer a gyerekemet. Még egyszer ezt a poklot nem akarom megélni. Ezt tudomàsul is vette, elfogadta.

2020. jan. 8. 14:14
 6/12 anonim ***** válasza:
91%

Azért érzed így magad, mert bekerültél egy idegen közegbe, másnak a házába. Ha sikerül beilleszkedned és megszoknod, akkor ez idővel javulhat. Mindent feladtál először a párodért, most meg a szüleiért.

Nem biztos, hogy ez hosszútávon jó lesz neked.


Azt sem tudom mit jelent, hogy ápolni kell az anyját...feltételezem, hogy akkor nem dolgozik, csak te. Ez sem biztos, hogy hosszútávon jó lesz. Mekkorák a gyerekek?


A párodra azért nem ismersz rá, mert egy beteg ember ápolása lelkileg nagyon megviseli az embert, pláne ha a saját anyja az.

Én a nagymamámat ápoltam 1 hónapig, tovább sem lelkileg, sem fizikailag nem bírtam.


Adj egy kis időt neki és és magadnak is!


Mi a baja az anyjának?

2020. jan. 8. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
70%

Egyébként nagy a távolság a két hely között? Vagy városok belül maradtatok?

Mert egy teljesen új helyre költözés nyilván nagy változás, meg kell szokni.

Van munkád, ahogy eddig is. Nem a te lakásodból költöztetek. Szóval nem hiszem, hogy semmibe néznének.

A gyerek dolgot meg oké, hogy előre megbeszéltétek, de attól még fájhat neki. Akkor is, ha ő sem akarja megtartani.

2020. jan. 8. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 A kérdező kommentje:

Kedves hatodik: Agyvérzése lett.


Kedves hetedik: A két város között 200 km a távolság. Ezért kellett helyben munkát keresnem.

Viszont még 2 hétre vissza kell utaznom mindenképp. Ledolgozni a felmondàsi időmet, illetve elrendezni a dolgaimat. Addig a szüleimnél leszek.

Sajnos ezt így lehetett megoldanom csak. :/

Próbàlok még türelmesebb lenni, még jobban mellette lenni.

2020. jan. 8. 16:05
 9/12 anonim ***** válasza:
72%
Akkor ha jól értem a párod nem dolgozik? Másképp nemigen lenne ideje meg energiája ápolni az anyját...
2020. jan. 8. 16:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
27%
Minden megoldani való között, amit leírtál, az az érzésem ezt a nem kívánt gyerkőcöt is gyászoljátok. Még ha nem is valljátok be magatoknak. Az érzelmek ránk törnek ám, minden logika ellenére is,sőt az a leggyilkosabb, amikor a logikával ellenkeznek.
2020. jan. 9. 09:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!