Miért történik ez manapság?

mondok egy példát:

az én férjem a tudtomon kívül kilépett apuci cégéből és megkerste a szakmát ami érdekli. Ezek után én voltam maga az ördög anyósék szemében, mert megvoltak győződve, hogy én vittem a rosszba (csak éppen erről fogalmam sem volt :D )

Előtte pedig mindig cikiztek azzal "vicc" formájában, hogy nem vagyok szép (nem vagy fotogén hehehe), miért nincs még gyerekem "biztos meddő vagy", mikor vittem a sógor gyerekének ruhát "biztos bárányhimlős". Volt egy kis vállalkozásom ami nem akart működni és apósom mindig viccből azt mondta majd rendel tőlem stb.

Mindig olyan ruhát kaptam a sógornő megjelenése után, ami a sógornő mérete volt és nem az enyém előtte viszont tudták a méretem:S és így tovább

végig kedves voltam, próbáltam nem észrevenni és mindig segíteni és ezt kaptam vissza.

Ja a kedvencem amikor kisminkeltem maga "mi ez a maszk rajtad" és az asztalnál az egész família engem nevetett ki.

Szóval néha hiába próbálsz kedves lenni, megbeszélni a másik túl tapló hozzá.

szerencsés vagy...

Természetesen az lenne az egészséges hozzáállás, amit te képviselsz, de hatalmas szerencséd van, hogy ilyen a helyzeted. Rengeteg mérgező család van, és sokan döntenek úgy, nem vállalják a stresszt, hanem az elején kivágják az életükből azokat a személyeket, akikkel képtelenség dűlőre jutni. Az együttéléshez pláne kivételes eset kell, én - bár jóban vagyok a férjem szüleivel és a sajátjaimmal is - nem vállalnám be, mert nekem kell a magánszféra az életemben, és nem fér bele, hogy otthon két középkorú ember éljen velünk együtt, akiknek valószínűleg teljesen más az életstílusa. Gyereket pedig biztosan csak saját lakásra, a szülők nélkül fogok szülni, mert szeretnék majd neki megteremteni egy kis otthoni környezetet, ami csak a miénk.

Szerintem örülj neki, hogy nálatok minden okés, de nem kell egyből elítélni, ha valakinél nem ezt látod. Nekem is van olyan rokonom, akit évtizedekig tűrtünk, annak ellenére, hogy a viselkedése teljes mértékben felháborító és kibírhatatlan. Most pedig még neki áll feljebb, mert életünkben egyszer megmondtuk neki az igazat egy kisebb vita kapcsán, és persze rögtön mi vagyunk a szemetek és az igazságtalanok. Hát mit ne mondjak, nem érte meg a sokévnyi "tűrés", ha a végén még egy minimális hála sem jár érte.

Régen is voltak ilyen családok, nem csak manapság. Csak régen több generáció élt együtt, helyben kötött mindenkit a munkavégzés, nem az volt a divat, hogy a fiatalok megtehették, megtették, hogy több 10, vagy 100 km-re elköltözzenek, vagy ott vállaljanak munkát. Régen is utálták egymást a családtagok, akik utálták egymást, csak kénytelen voltak egymás életének részei lenni. Ma már szabadabb mozgás van.

Egyébként az én kapcsolatom is sokkal felhőtlenebb a barátaimmal, munkatársaimmal, mint a saját családommal.

Valószínűleg azért látszik sok ilyen kérdést, mert csak az kérdez, akinek gondja van vele. Aki elvan az anyósékkal, az láthatatlan, de attól még vannak, hogy nem látványosak. :) Remélem érted...

Minden két emberen múlik, ha az egyik szeszélyesebb, és makacsabb, a másik halálra dolgozhatja magát a jó kapcsolatért, ha a másik erre nem nyitott. Rivalizálást, feszkót szülhet a két különböző család/virtus/szokás/temperamentum/stb. találkozása. Néha belegondolok, kibírom-e majd, hogy ne nézzek furán a lányom barátjára, ha esetleg valami nem tetszik, vagy úgy gondolom, rossz hatással van rá. Van akinek könnyen megy az elfogadás - főleg ha valóban szimpatizál -, van akinek kevésbé. Minden ember más, el kell fogadni. Van akinek a függetlenség is nagyon fontos, de egyébként nincs baja az anyósékkal. Nem kell ahhoz rosszban lenni velük, hogy ne akarjon velük élni a fiatalabb pár. Generációk és szokások ütközése, nem csak széppel-jóval jár. :)

Egy kicsit álszent a kérdésed, ne haragudj, szerintem inkább csak dicsekedni akarsz. Írod, hogy milyen gáz már, hogy az ismerős pár teljesen ki volt kelve magából, hogy hogy lehet anyóssal-apóssal együtt élni. Te meg itt most pont ugyanezt csinálod: hogy lehet NEM úgy élni, ahogy ti éltek. A válasz az, hogy nagyon könnyen, főleg, hogyha nem is rajtad múlik a dolog. Nem lehet szeretni vagy tisztelni valakit, ha az nem szeretetre, tiszteletre méltó; az pedig, hogy szerinted mi a "semmis indok", vagy "felesleges dolog", nem releváns. Ezt nem te fogod eldönteni.

Igen, az lenne a jó, ha összetartanának a családok. De az összetartás nem kell, hogy együtt élést jelentsen. A mi viszonyunk az én szüleimmel és testvéreimmel idilli, tényleg, mint egy magazinban, boldogok vagyunk, ha találkozunk, velük tudunk a legjobbakat kirándulni, dumálni, az a legjobb, amikor együtt vagyunk a nyaralóban. De ez nem volt mindig így. Az én viszonyom a szüleimmel akkor rendeződött, amikor elköltöztem egy másik városba, és akkor sem azonnal. Kellett a távolság, hogy sikerüljön felnőtt viszonyt kialakítanunk egymással, nem ment olyan könnyen. Örülj neki és becsüld meg, hogy nektek könnyedén sikerült, és ne sápítozz azon, hogy nem mindenki így él, mert nem tűnsz jóindulatúnak, inkább ítélkezőnek. Nagyon sokan vannak, akik évekig próbálkoznak ezzel, és nem sikerül.

Ez az én kérdésem.

https://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__anyos-ap..

Nagyon nagyon szerencsés vagy! :)