Hogy bírjam ki?

Nem várnék semmilyen hát elkészülésére. Nem vagytok normálisak, hogy eddig nem léptetek. Ez most komolyan megérte? Egy full stresszes nő lettél, aki már veszélyt jelent magára és a környezetére. Gondolom a nulla libidó problémát jelent a házasságotokban, különben nem emelted volna ki.

Azonnal menjetek, mielőtt még rá megy az egészséged és a házasságod. A férjed nem látta, hogy ez így nem jó? Simán elnézte, hogy mit művelnek veled?

Szerintem itt már nem csak lelki terror zajlik, hanem szervi bajod van.

Amiket leírtál a mellékvese kimerülés tünetei.

Menjetek onnan minél előbb, mert neked kampec lesz!

Csomagolja és menj akár hotelbe, akár szüleidhez. Párod nem enged?! Milyen undorító féreg ez a pasi? Neki kellene a sarkára állnia és azt mondania, hogy "drágám csomagolj, bocsánat hogy eddig húztam a dolgot, még ma máshol alszunk". Akár az új lakás beton padlóján, gondolom tető már van a házon ha hamarosan költöznétek.

Tartsd magadat annyira, hogy ezt nem tűröd tovább. Azt tudod ugye, hogy súlyos betegségeket okoz a tartós ilyen mértékű stressz?!

Ér annyit az a ház?

Szerintem nem. Tudom, mert hasonló idegben éltem náluk én is. 2 évet laktunk ott, mert a férjem nem akart akkoriban hallani sem az albérletről (mert folyton azzal izélgették, hogy milyen drága, hát sokkal jobb itt neked itthon fiam nem?) Beköltöztem és tönkre mentem lelkileg ott. (Később házasodtunk össze, amikor már elköltöztünk.) Röviden: elérték, hogy egy senkinek érezzem magam náluk. A végén tényleg egy senkinek éreztem magam, aki csúnya, béna, semmit sem tud olyan jól mint ők vagy mások.... Állandóan kikezdtek engem amikor a férjem nem hallotta. Nagyon rafináltan csinálták. Férjemmel folyton nagyon kedvesek voltak, úgy beszélt az anyja vele mint egy 5 évessel. Igyekezett mindent elkövetni, hogy ne legyen szavam még a férjemmel való kapcsolatunkban se, hogy nehogy már én legyek az első neki. Volt, hogy hazudott is rólam. Persze én jöttem ki rosszul majdnem. De nekem tiszta volt a lelkiismeretem és akkor már nem is érdekelt elhiszi e a férjem. Elmondtam az igazságot, ha nem hitte volna el, nem lett volna miről beszélni utána... Akkorra már kiismertem anyósékat rendesen.

Én el akartam költözni már, a férjem meg nem. Addig nem, amíg olyan szinten sértegettek, hogy nem érdekelt senki véleménye, se érzése, szembe szálltam velük. Összevesztem anyóssal, aki azt mondta mennünk kell. Nem szóltam hozzájuk kb. 1 hónapon keresztül majdnem amíg intéződött az albérlet. Aztán elköltöztünk. Egyszer nagyon meglepődött a mamája amikor közöltem vele már a költözés után pár hónappal, hogy nem én akartam oda költözni hozzájuk! Az unokája akart annyira otthon lakni (ugye nem véletlenül)! S úgy nézett akkor, mint aki azt hitte én annyira ott akartam lakni! Nem igazán értettem a meglepődést, hiszen ők pumpolták a férjem, hogy el ne menjen! Én csak hülye voltam, s hagytam magam. Gondoltam csak rábírom valahogy majd az albérletre. De az összeveszésig nem igazán akart. Utána meg már "muszáj" volt, mert én már mindenhogy menten volna amúgy is. Nélküle is. Mert már az összeveszés előtt eldöntöttem, hogy nem lakok tovább olyan helyen, ahol utálnak, levegőnek néztek, egy senkinek tartottak. Rokonjaik előtt is mit csináltak vendégségbe amikor azok eljöttek hozzájuk? Agyonra dicsérte a férjemet a mama is, meg a sógornőmet is, hogy milyen ügyes, jaj de okos, hú milyen jól vezet...! Én rólam egy jó szót sem mondtak volna, csak azt mondta: hát ő nem tudja én hogy vezetek... Mondtam neki: milyen jó, hogy én hoztam el magát meg vittem haza a barátnőjét kocsival... Ja, sosem látott vezetni, ja...

Persze amikor el kellett takarítani a romokat, amikor vendégségbe elhívtak minket is, s az egyik rokon felajánlotta hogy segít, anyósom azt mondta: majd a menyem segít! Miután elzavart, meg sz.rba sem vesznek, majd én segítek!??? Mondtam a férjemnek, hogy én a kisujjamat sem fogom mozdítani! Mit képzel anyád?

Azóta is ilyen "remek" viszonyban vagyunk.

Hála isten már külön és azóta már saját lakásban.

Sokáig tartott lelkileg felépülnöm. 2 év kb. S még most sem teljesen.