Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Át kellene engednem a lakást...

Át kellene engednem a lakást ingyen anyós nyomására? Rendbe hozható még a viszony?

Figyelt kérdés

Megpróbálom nem Ádám-Évától kezdeni. Idén hosszú évek kemény munkájával, nyilvánvalóan hitellel, és (ennek egyáltalán nem örülök) örökségből kapott pénzből sikerült vennünk férjemmel két panel lakást. Mindkettőnk szülei elváltak, mindketten borzalmas, szrdobálós, lakáson marakodós válást nézhettünk végig gyerekként, onnan jött a terv, hogy ha lakást veszünk akkor kettőt, egyik ő nevén, másik enyémen, nyilatkozunk hogy (válás esetén) külön vagyonként szeretnénk figyelembe venni; tehát ha kenyértörésre jut a dolog, én ide, ő oda és nincs hiszti, ha együtt maradunk akkor pedig csak jól jártunk. Egy 55 nm-es jó állapotú és egy 58 nm-es közepes állapotú lakást vettünk, kulturált környéken. A jó állapotút kiadjuk, a közepest szépen magunknak helyiségről helyiségre újítgatjuk, pofozgatjuk.

Nemrég szóba került a családban, hogy úgy néz ki, sikerül is bérlőt találni egy szimpatikus fiatal pár képében, megnézik majd mégegyszer de ha minden oké, aznap szerződhetünk. Erre még ott helyben nem szólt senki semmit, de férjemet felhívta a nagyapja tegnap este, hogy az édesanyja össze-vissza puffog a lakáson, tudjuk-e miért. Ma délelőtt áthívott minket, otthon volt sógornőm és az ő vőlegénye, és anyós. Kérdeztek mi a helyzet a lakással, ugyanazt tudtuk csak elmondani mint korábban. Érezhetően feszült volt a levegő és nyilvánvaló volt hogy nem csak ebédre lettünk hívva, így mikor rákérdeztem (“Zsuzsa, van valami gond?”) rámtámadott, hogy gondolta ő mindig is hogy mekkora pénzéhes rüfke vagyok de ez most minden határon túlmegy. Én azt sem tudtam mi van, férjemben egyből felszaladt a pumpa, kiabálni kezdett az anyjával, végül már mindannyian nyugtattuk őket. Sógornőm megszeppenve pislogott utána, ő bökte ki végül, hogy neki az anyja azt mondta, hogy mi odaadnánk nekik a kisebbik lakást, hogy legyen hol elkezdeni az életüket, ne heti váltásban legyenek valamelyik szülőnél, tudjanak félretenni stb és ezt akartuk épp megbeszélni velük ma.

Nekem meg gondolkodás nélkül kiszaladt a számon, hogy persze, 125-ért tettük fel, de 110 körül szerintem meg tudunk egyezni, mire jött a második kiabálás hullám, de ebbe már számomra érthetetlen módon sógornő párja is bekapcsolódott, hogy család, meg összetartás meg tudomisén. Negyedik éve vannak együtt, mint mondtam hol egyikük hol másikuk szüleinél vannak, nem fizetnek sehova, albérletbe nem akarnak menni (más zsebét nem tömik), önerőre az elmúlt évek során nem tettek félre. Mi sem azért nem mentünk Amerika körútra tavaly mert nem akarunk, de pont azzal 2 millióval is beljebb voltunk a lakásokhoz. Nincs autónk, biciklivel járunk, így BKK bérletet sem fizetünk, jól keresünk de nem szórjuk a pénzt, mindezt azért, hogy a lakások meglegyenek. Erre adjuk oda ingyen a kisebbik lakást mert csak. Egyébként kedvelem a fiatalokat de ennyire nem. Előre látom, hogy (főleg sógornő vőlegénye miatt) gyakorlatilag sosem tudnánk őket utána kirakni, akkor sem ha esetleg tényleg mondjuk válnánk és kellene a másik lakás. Nyomottabb áron bármikor, bár úgy is necces ha nem fizetnek de ingyen semmiképp. Férjem nagyon ideges lett, mindennek elhordta az anyját (aminek van igazság tartalma azért), aki visszaszólt hasonlóan, inkább eljöttünk. Férjem azóta is sík ideg, többet nem akar az anyjához se szólni, de a húga párjának is beígért egy nyaklevest ha meglátja.

Én azon gondolkodom, lehet e rendezni ezt az egészet úgy hogy nem adjuk oda ingyen a lakást hiszen mi sem ingyen kaptuk. Vagy tényleg én állok hozzá rosszul, és testvérek segítsék egymást korlátlanul?

Bocsi ha össze-vissza még kicsit nekem is remeg a kezem de valahogy szeretném rendezni a dolgokat mielőtt végleg elmérgesedik a viszony



2020. aug. 5. 14:06
A kérdező szavazást indított:
Igen, segítsetek a fiataloknak
Nem, ingyen semmiképp
Max olcsóbban
255 szavazat
1 2 3 4 5 6 7
 1/66 anonim ***** válasza:
98%

Hee??

NEM - gyakorold!

Ingyen sem és pénzért sem.

2020. aug. 5. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/66 anonim ***** válasza:
95%
Ti hitelt fizettek ha jól értem. Ha segìtesz akkor is a törlesztô és a rezsi.plusz havi fix a felújìtàsi alapba. Én ìgy gondolkodnék. Bàr ha nekem ugatna a fickó, hogy összetartàs stb azért sem adnàm oda csak piaci àron es közjegyzôi okirattal...
2020. aug. 5. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/66 anonim ***** válasza:
98%
Mármint használatra? Anyós honnan vette hogy majd ti átengeditek?
2020. aug. 5. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/66 anonim ***** válasza:
95%
Ôk tettek valamit értetek?
2020. aug. 5. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/66 anonim ***** válasza:
97%

Ne adjátok oda semmilyen módon!


Ingyen semmiképpen, de pénzért se. Megmondta a férjed, hogy aránylag olcsón költözhetnének, az nem tetszett nekik, ebből tisztán látszik, hogy csak ingyen kéne természetesen, és valszeg az lenne amúgy is, amit te is írtál, hogy ki se tudnátok őket rakni, nem fizetnének.


Adjátok csak ki szépen annak a fiatal párnak, akikkel már beszéltetek. Ha a családnak meg nem tetszik, így járt. Az hogy valaki a "véred", semmit nem jelent, nem kell az életeteket feláldozni.

2020. aug. 5. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/66 anonim ***** válasza:
98%

NEM.

Aztán beleszül, nem mennek el, főleg, ha ő marad előbb egyedül, akkor majd?Ha ti váltok, ti hova?


Anyós akkora egy sz.....rkeverő , hogy már azért se. Én megértem, hogy segíteni akar a gyerekének, de minek kellett ez a beteg hazugság a lányának?

ezeket ő komolyan gondolja? El is hiszi? Mert tuti elvinném egy orvoshoz akkor, viccen kívül. Mert ez ijesztő.

2020. aug. 5. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/66 anonim ***** válasza:
95%

1-es válaszolóval értek egyet.

Pénzért sem és ingyen sem.

Ők lesznek azok, akiket az életben soha nem pateroltok ki, sőt fizetni sem fognak a család és a rokoni kapcsolat miatt.

Ebben tuti lehetsz.

Az a tiétek, ti dolgoztatok meg érte, és nagyon korrektnek hangzik ahogy egymás felé 'elszámoltatok' már előre.

Így a korrekt.

Ez semmi mást nem szülne, mint vitát köztetek és a család között.

Oldják meg, ti meg adjátok ki idegennek.

Hidd el, hogy jobban jártok, ez nem érzelmi kérdés, hanem anyagi.

2020. aug. 5. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/66 anonim ***** válasza:
98%
Sem ingyen, sem pénzért, semmiképp. Családban max saját gyereknek vagy szülőnek szabad így lakással segíteni, akkor is csak úgy, ha nem gond, ha nem tudod soha kitenni, vagy csak örök harag árán. Ugyanígy kölcsön se adunk nagyobb összeget csaladtagnak és hitel sem veszünk fel neki, kezesnek és adostarsnak sem megyünk el.
2020. aug. 5. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/66 anonim ***** válasza:
93%
Az anyósodnak mondd meg, hogy a löttyedt hab testét kìnàlgassa ne azt amiért ti dolgoztatok meg.
2020. aug. 5. 14:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/66 anonim ***** válasza:
83%
"Én azt sem tudtam mi van, férjemben egyből felszaladt a pumpa, kiabálni kezdett az anyjával, végül már mindannyian nyugtattuk őket. Sógornőm megszeppenve pislogott utána, ő bökte ki végül, hogy neki az anyja azt mondta, hogy mi odaadnánk nekik a kisebbik lakást, " - Kérdező, hiba volt nyugtatgatni... a férjed helyében úgy kaptam volna szájba anyámat, hogy a protézise Föld körüli pályára lép... mi a fenét képzel az az ótvar senkiházi némber, hogy a ti nevetekben igérget bármit is? A sajátját osztogassa a nyomorult, ne a gyerekéét...
2020. aug. 5. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!