Miért utálják annyian az anyósukat/apósukat?

A legtöbb ember a saját szemontjait védi.

Az anyós nem tud átállni, hogy a gyereke már felnőtt,

önálló, szuverén ember.

Az új feleség meg a saját párkapcsolati szuverinitását

védi az anyós befolyásával szemben.

Intelligens szülő segít, ha kérik, igénylik a gyerekek,

de nem szól bele a magánéletükbe (szélsőséges eseteket kivéve, de most nem alkoholista, asszony, vagy férjverő, kurválkodó, vagy kurvázó

esetről beszélünk).

Ők már külön család.

Ezt tudomásul kell venni.

Az a baj, hogy az idősebb emberek egyszerűen nem bírják ki, hogy ne szóljanak bele a fiatalok életébe, nem tudják elfogadni, hogy másképp akarnak élni. Főleg a nők, akik érzelmibb alapon élnek.

Mondjuk az én anyósomék kivételek, de látom, hogy a többség tényleg mindig bele szólna, mit és hogyan csináljon a gyereke. Ezt meg senki nem szereti.

Én pl. azért, mert a párom azért a párom, hogy velem beszélje meg a dolgait. Az anyukája ezt nem képes elfogadni, hogy már nem ő az egyetlen nő a családban, nem (csak) az ő feladata már az, hogy "megtartsa az otthon melegét".

Ergo ha a párom hazajön akkor azt akarom, hogy velem beszélje meg a napját, a baját. Ne az anyjával. Az anyja meg beszélje meg a férjével, ne a párommal. Mert ha állandóan egymással beszélik meg akkor minek vagyok? Azon kívül, hogy van szex...

Anyósom egy tündér. De ehhez hozzá tartozik, hogy 400 km-re lakik tőlünk és évente 1-2,max 3 alkalommal találkozunk. 😆

Ilyenkor kapok olyan jótanácsokat, hogy "mindig nekünk nőknek kell engedni a vitában, akkor is, ha igazunk van", vagy hogy "tessék leválasztani a gyereket egy éves koráig, mert utána már nehéz lesz" - szóval ha közelebb lakna, bizonyára nem lenne a legjobb anyós - meny viszonyunk. El kell fogadni, hogy az idősebbek általában mindent IS jobban tudnak, aztán egyik fülön be s másikon ki, így nem lesz gond 🙃

Ha az anyósom nem a saját érdekeit szem előtt tartva ragaszkodott volna ahhoz, hogy a fia "csak az övé legyen", azaz csak neki legyen befolyása felette, "őt szolgálja" lelkileg és anyagilag, ha hagyta volna felnőni és elfogadni a fia saját döntéseit és nem terrorizálta volna folyton őt lelkileg, akkor nem lett volna baj. De így potenciális ellenségnek kezelt első perctől. Esélyem sem volt a szeretetre tőle, tőlük a tágabb családtól akik hasonlóan negatív mentalitásúak...

Emberileg vannak vele bajok, nem mint szimplán anyósi hülyeségek! Annál több és összetettebb a probléma velük. Mérgező család és a férjem is az áldozatuk és én is büntetést érdemeltem szerintük, mert a képbe kerültem... Nem szimpla ne ide ne oda teddet kaptam...

Nálunk első perctől - azaz a férjemmel való megismerkedésünk kezdetétől - egy nagypofájú megmondóember volt az anyós.

Szerinte amikor a meny bekerül a családba, akkor az anyós betanítja, és a maga képére formálja. (ja, mert addig ugye nem tanulhatott meg főzni, vasalni, mosni stb.).

A meny pedig, mint valami hülye ezt alázatosan tűri.

Mert ez az élet rendje, ő is így volt, amikor az anyósához költöztek.

Egy tenyeres talpas parasztasszony, én meg a városi fiatal, tanult, szép nő. A puszta létezésemre irigy volt.

Házasságunk után én marha odaköltöztem (jóvanna, halál szerelmes voltam a férjembe), de 3 hónap után leléptünk, mert már az uram sem bírta.

Azóta is osztja az észt, de leszarom, meg megmondom, hogy én nem fogom úgy csinálni és kész.

"tanult, szép nő"

"leszarom"

El tudom képzelni :D