Feleségek, az anyósotokat/apósotokat bevonjátok ugyanannyira a családi életbe/gyereknevelésbe, mint a saját szüleiteket?

Amikor megyünk, több napra.

És szeretem anyósékat, de pl én ott mindig vendég vagyok.

Nem nyúlhatok a hűtőbe tetszés szerint, ha korábban felkelek, akkor addig nem mehetek ki a szobából (pl kajáni, hiába vagyok éhes), míg ők alszanak, etc.

Apámnál tök alap, hogyha megyünk, akkor ugyanúgy otthon vagyok, és csinálok, amit egyébként is szoktam. Ha korán kelek, nem zavarja, élhetem a rendes rutinom szerint az életem.

Én nem tekintem idegennek anyósékat, ennek megfelelően a kapcsolatunk is jó. Azzal, hogy gyerekeink születtek egy vérkörre, vérrokonságba kerültünk.

Nem szoktam tanácsokat kérni sem anyámtól, sem anyósomtól gyereknevelés ügyben, mert már az első gyerekem születésekor is elmúltam 30, így kellően felnőtt ember vagyok, hogy "megbirkózzam" a saját gyerekeimmel.

Hát nem tudom, én ha a szüleimhez megyek és megéhezek akkor sem állok csak úgy neki szendvicset csinálni meg nyitogatni a hűtőt...

Ha megéhezem jelzem hogy éhes vagyok. Ilyenkor majd ők felajánlják hogy csináljak egy szendvicset vagy valami. Ez anyósnál és a szüleimnél is így megy.

Még dolgoztak mindkettőnk szülei, tehát klasszikus nagyszülőségről amúgy sem lehetett szó.

Másrészt anyósék másik városban éltek, az 1-2 napos látogatások alatt szintén nem teljesedett ki ez a dolog.

Igen, nálunk nagyjából egyforma a látogatási arány, de ez szerintem abszolút minden oldalon múlik. Múlik anyumékon, anyósomékon, és rajtunk is...

Mi anyósoméknál ugyanúgy otthon vagyunk, mint az én szüleimnél, ahogy ők is ugyanúgy otthon vannak nálunk, ahogy az én szüleim. Senki sehol senkit nem ugrál körbe, nálunk alap, hogy nyugodtan kinyitjuk a kamra meg a hűtő ajtaját egymásnál, kipakoljuk a mosogatót, vagy ha épp az orrunk előtt jár le a mosógép, akkor átrakodunk a szárítóba. A korábbi válaszok alapján ez kivételes.

Ezekért a kapcsolatokért kölcsönösen mindenki tett, sok energiánk van benne, hogy tisztán jó kapcsolat maradjon, a konfliktusokat a magunk módján úgy rendezzük, hogy azokban a lehető legkevesebb emberi sérülés legyen.

De a fő oka, ami miatt egyáltalán TUD ilyen viszonyunk lenni, hogy mindkét oldalon nagyon lelkesek és főleg *megbízhatóak* a nagyszülők. Ezt úgy értem, hogy akárhová is megyünk, vagy akármelyik nagyszülővel hagyjuk ott a gyerekeket, mindig pontosan az történik, ami velünk itthon is történne, legalábbis ami a fontos dolgokat illeti. Soha nem játszanának ki, és mindkét oldallal egyforma az értékrendünk, a nagyszülői kényeztetésnek hasonló határait látjuk. Így nem egy erőfitogtatás a kapcsolat, és amit sok helyen látok, nem hatalmi harc megy azon, hogy mit lehet a gyereknek.

Nálunk az van, hogy a férjem nem akar igazán találkozni a szüleivel, gyermekkori lelki traumák, sérelmek miatt. Próbáltam korábban noszogatni, de már nem. Én ugye nem ismerem a szüleit ebből az időszakból.

De a kérdés elgondolkodtatott, persze, nem érzek úgy irántuk, mint a saját szüleim iránt, de aért kicsit jobban fogok igyekezni.

Nekünk is egy fiunk van, néha összeszorul a szívem, hogy hogy lesz majd...

Mi még csak várjuk a babát, de igyekszem bevonni amennyire lehet,mert tudom mennyire várják ferjem szülei is. Persze ehhez nyilván az kell hogy jó a viszonyunk, es nem szól bele a dolgokba, de volt már hogy kertem tőle tanacsot. Vagy pl elküldtem neki milyen babaágyneműt vettem, meg ilyen kis apróságok. Volt hogy tudta hogy megyek orvoshoz, és kérte hogy hívjam fel utána meg ilyesmi.

A látogatás nálunk szerencsére nem lesz probléma úgy néz ki, nagyjából egyenlő távolságban (bő 1 óra) laknak mindkettőnk szülei, szóval hol ide megyunk majd hol oda, meg persze ők is jönnek majd. De így esély sincs arra hogy valakinél pl heti háromszor üljek, a másik nagyszülőket meg havonta lássuk. Mondjuk én nem is igenylem a heti 3 találkát.

Mi épp építkezünk, így még szomszédok vagyunk. Anyósék mintha itt laknának velünk, mikor kedvük tartja jönnek ki-be. (baromi idegesítő) hiába mondtuk el mint a falra hányt borsó. Nem a gyerekek jönnek megnézni csak engem szemmel tartani. Sajnos a viszonyunk nem jó ezért is költözünk. Nem örültek a terhességemnek, mert 30 évesen 4 év után szerintük korai. Azért maradtunk eddig mert a férjem lassan látta be, hogy milyenek.

Engem okolnak mert keveset vannak az unokákkal, akiket folyamatosan arra buzdítanak amit én nem engedek. És felháborító hogy esténként nem ott vagyunk és van saját életünk.

És a vicc, míg nem volt gyerek, nagyon szuper volt a viszony. Csak ott rontottam bele a terveikbe. Sose tudok megbocsátani sajnos. A férjem is utálja őket látom amit velünk művelnek, de már csak pár hónap és vége.