Vajon régebben is ekkora nagy harc volt az anyós és a meny között?

A nagyim 19 évesen ment hozzá a nagypapámhoz és nekik is rettenetes volt a kapcsolatuk az anyósával (a dédmamámmal). A tudálékos, hibákat kereső nőtípus szerintem mindig is zavarta a fiatalabb nőket, senki nem szereti, ha megmondják neki, hogy mit csináljanak.

A kéretlen tanács szerintem soha nem jön jól és nem segít a kapcsolat építésén.

Dehogynem volt harc.

Peldaul parom anyukaja is gyuloli az anyosat (jogosan) es ez nem ma kezdodott, hanem ugy 30 eve :D

Nem a gyakoribol kellene kiindulni, ide az ember azert ir, mert gondja van es tanacsot ker, igy nyilvan csak a konfliktust latod.

Szerintem sokkal durvább dolgok is megtörténtek mint manapság.

Néprajzi gyűjtésben olvastam, hogy akár az idősek elhanyagolása, bántalmazása sem volt ritka.

Régen is voltak anyós-meny konfliktusok.

40 éve is voltak anyós-viccek, ami a legjobb példa arra, hogy nehéz volt szót érteniük egymással.

Ráadásul régen (30 évnél régebben) sokkal erősebben élt az, hogy a szülővel, sokkal idősebb emberrel nem szabad vitatkozni, hanem engedni ill. engedelmeskedni kell neki.

Ugyanakkor a fiatalok akkor is szerelmesek voltak, és nem mindig abba, akit a szüleik jó szemmel néztek. Ilyenkor sokkal többet nyeltek a fiatalok, ez kétségtelen. De az ő béketűrésük, kompromisszumkészségük sok esetben az időseket is megszelídítette.

Ugyanakkor volt különbség is, és erről is beszélni kell!

Sokkal kevesebb volt a válás, így az is, hogy az anya egyedül nevelte fel a gyerekét. Akinek a gyerek kirepülése után nem marad ott a férje, az sok esetben jóval nehezebben engedi el a gyerekét, mert tényleg tök magányosan marad otthon. Emellett a fiúkat valóban férfiasabbra nevelték (már csak azért is, mert az apa is jelen volt a családban), a lányokat pedig jobb háziasszonynak. Így a férfi is jobban kiállt a feleségéért (még ha soha föl nem emelte a szavát az anyjával szemben, akkor is), meg az asszony is háziasszonyi mivoltában bizonyítani tudta, hogy jó férje a férfinak (kedvére főz, mindig vasalt ingben járatja stb.). Akkoriban ismeretlen volt az, hogy egy házaspár ne vállaljon gyereket, ha életkoruk, egészségi problémáik ebben nem gátolták. Amikor pedig megszülettek a gyerekek, a nagyszülők per definitionem a rajongásig szerették őket - és így tisztelték azt a nőt is, aki unokát szült nekik.

Tehát anyós-meny konfliktus akkor is volt, de nem teljesen úgy volt ez, mint ma.

Megj.: Véletlenül sem akarok ítélkezni, hogy akkor volt-e jobb, vagy most az anyós-meny kapcsolat. Más volt. Más jó és más rossz tényezőkkel.

Persze hogy voltak. Nagymamám az anyósával olyan szinten nem jött ki, merthogy "elrabolta a fiát", hogy az anyósa meg akarta ölni (áramütés). Ez volt 1959-ben, 54 óta voltak együtt, végül megvárták az anyós halálát a házassággal, 96-ig, nagypapám haláláig együttvoltak. Ők az apai nagyszüleim voltak.

Apám anyám anyjával nem jött ki, a szüleim elmondása alapján anyámnak még a szülőszobán is mondogatta, apám nem hozzávaló. El is váltak (2000-ben) haragban, a haragos válásért máig a nagyanyámat okolom.