Helyénvaló ha az anyós fiaként szeret, és átverésed után úgy tesz, mintha semmi sem történt volna?

A kérdést töröltem a sajátjaim közül, de mint megtudtam a GYK oldalárolól nem igazán lehet eltávolítani. Ahogy olvastam az okokat, köztük volt az is, hogy egy kiírt kérdés nem csak az én segítségemet célozza meg, hanem más felhasználó hasonló problémáira is igyekszik támogatást nyújtani. Belegondoltam, és szerintem ez teljesen rendben van. Nem akartam többször kommentelni, de már a múltkor ráébredtem, hogy alacsony vérnyomás ellen tökéletes a vélemények olvasása, így belepillantottam újra a válaszokba, ami megint írásra késztetett.

Én szeretek vitatkozni, tehát érveket ütköztetni, mert abból lehet okulni, esetleg világlátásunkat kalibrálni, élesíteni, de az itt kommentelők nagy része nem hiszem, hogy ilyen céllal van itt. A valid eszmecserének szerintem alapvető követelménye a másik személyének, s bármilyen irányú véleményének tiszteletben tartása. Ezzel az elvvel úgy látom többen nem tudnak azonosulni, ugyanis sokan sértegetik, alázzák a másikat, cinikuskodnak, ami szerintem a felületes, primitív emberek "privilégiuma". Úgy gondolom, hogy ha valaki idejön kommentelni, és tudja, hogy az oldal milyen céllal működik, akkor annak a véleményét a kérdés megválaszolására kell(ene) redukálni, máskülönben olyan témákat kell olvasnia annak, aki hasonló szituációban van, és kattint a kérdésre, ami nem tartozik a témához, és nem érdekli. Ha a kommenteklőknek ez a trollkodás az uralkodó hozzáállássa, azzal nem kifejezetten emelkedik az oldal nívója.

Feltettem egy kérdést, amire alig érkezett releváns válasz. Ellenben többen engem támadtak. Engem, aki csak a kiírt kérdésre szerettem volna választ (inkább szubjektív véleményeket). Én a kérdés részletezését csak a fő kérdésem pontos "elbírálásához" tartottam fontosnak közölni, ennek ellenére több kommentelő a részleteket akarta indokolatlanul tovább boncolni. Ez kb. olyan, mintha valaki magas lázzal elmenne az orvoshoz, mire az elkezdi a beteg lábán lévő tyúkszemet kezelni. A fő kérdés felett többen átsiklottak.

Pl.;

6-os; "Kérem az anyóst a tanúk padjára"

Ugyan miért? Az igazság "odaát" van. Én a legjobb képességem szerint írtam le az esetet, ahogy én láttam, ahogy én megéltem. Erre a nézőpontra kértem egy véleményt. Semmi többet. Ha valótlant állítok, nincs értelme a kérdésnek. Ez elég nyilvánvaló.

12.-es; "azt hittem nagyobb dologgal vert át". Hát szerintem senki ne döntse el senki helyett, hogy ki mit él meg kis vagy nagy dolognak, mert ennek megítélése személyenként eltérő lehet, és több együttállás függvénye. /Pl. genetika, neveltetés, szociális érzékenység/ Az egyik embernek azért is lehet lelkiismeret-furdalása, hogy felemeli a hangját, míg a másiknak akkor sem, ha kirabol egy boltot, s még ennél nagyobb végletek is vannak. Engem nem sok ember érdekel, de akiről szó van, őt pont sokra tartottam, hittem minden szavának, ezért vágott meg annyira, hogy valótlant állított.

8-as;

"Leírásod szerint több milliót költöttél más házára,

- ezt milyen papírokkal tudod hivatalosan igazolni?

Tisztelt reagáló! Ennek s a többi írásodnak mi köze a feltett kérdéshez? Nem kértem tőled segítséget a javaim kimentésére.

Többen erőltették az átjelentkezés témáját.

Most komolyan, ennek szintén mi köze a kiírt kérdésemhez? Én mint említettem, csak az átverés kapcsán írtam le. Ha abban kérek segítséget, akkor nem az anyós kategóriájába írok, s mégis többen erőltették, hülyének nézve engem. Nos, ha valaki tudni szeretné, hogy melyik az az eset, amikor szükséges, de egyben elegendő is egy testvér sz.ig. száma, az befáradhat akármelyik kormányablakba, és ott el fogják mondani. Nem én találtam ki, van erre formanyomtatvány is. Én ezt tovább nem fogom részletezni, mert - mily meglepő - nem a feltett kérdéshez tartozik.

- 17. kommentelő; Köszönöm az ambivalens hozzászólásodat. Nem tudom, hogy "csavar" alatt mit értesz, de úgy gondolom, hogy az embert kettő dolog jellemzi; az, amin tud változtatni, illetve az, amin nem. Ahogy az ember a szeme színét nem tudja megváltoztatni, úgy habitusát sem igazán. Az elég vastagon determinálva van. /Nem tudom mennyire vág ide, de én igyekszem kerülni a konfliktus minden formáját, meg mindennemű balhét is. A munkahelyemen van egy arrogáns kisfőnök, aki talán ezt megérezte, és hangos megnyilvánulásaival ezt ki is használta. Egyszer viszont nekem már betelt a pohár és kikeltem magamból. Láttam, ahogyan megszeppen, s meghúzza magát. Én ekkor csak egy dologra vágytam; Nyíljon meg alattam a Föld, és süllyedjek el. Kérdeztem magamban költőien, hogy 'Miért van erre szükség civilizált emberek között?' Miért, mikor a másik respektálásával is lehetne végezni a dolgunkat. Éveim alatt több ilyen eset is volt. Nekem az soha nem fog menni, hogy a másikat önző céljaimért eltapossam. Ezért sem kifejezetten találom a helyem a Földön/ Problémás gondolkodásmódomat hangsúlyoztad, mert milliókat költöttem egy házra, ami nem az enyém. Hadd kérdezzem meg, hogy ennek ismételten mi köze a kiírt kérdéshez, és személy szerint neked mi közöd hozzá? Ez irányú kíváncsiságod tökéletesen irreleváns, de érezd magad megtisztelve; Ha megkérdeznénk száz embert, hogy mi a véleményük egy ilyen egyénről, aki más házára költ, gondolod hogy nem tudom, hogy talán az összes ostobának tartaná? Tökéletesen tisztában vagyok vele. Mint írtam is, abban az időben kényszerhelyzetben voltunk. A vh. kilátásba helyezte az ingatlanunk elvételét. Lépnünk, s választanunk kellett, hogy albérletet csengetünk, vagy csinálgatjuk az említett ingatlant. Jó döntés volt, mert egy bérleményhez képest bőven 'visszajött' az ára. Plusz abban az időben mindent egy lapra tettem fel. Azaz úgy voltam vele, hogy ha az a lépés nem jön be, akkor - ha már beemeltük a vallást - "a Teremtőhöz költözöm". Igen, akkoriban brutális belső drámákat kellett megélnem, amit mentálisan már alig bírtam elviselni. Ezért vállaltam az ostoba látszatát magamra ölteni, de ez senkire sem tartozik.

Említetted, hogy kegyes hazugságként kell értelmezni az említett félrevezetést, a lelki békém érdekében.

Nos, ez tekinthető egy véleménynek, de annál nem többnek. Tiszteletben tartom mindenkiét, aki ezt gondolja. Az igazat még én sem tudom, aki egy házban lakom az illetővel. Bennem egy hatalmas nagy kérdőjel van az anyóssal kapcsolatban. Az incidens óta tartom vele a "3 méter" távolságot, köszönésen kívül semmi kommunikáció nincs. Kis időn belül mindenképp ki fog derülni, hogy mennyire tart engem, s mennyire akart megkímélni...

Én nem tolerálom a kegyes hazugságot sem, de vannak kivételek, amikor nem tehetünk mást, minthogy elfogadjuk azokat. Kegyes hazugság, ha azt mondom a gyermekemnek, hogy nagyon finom a zöldség, amitől valójában felfordul a gyomrom, de tudom, hogy neki szüksége van rá. Kegyes hazugság, ha azt mondom a gyermekemnek, hogy alig fogja érezni a szurit, amit a fogorvostól fog kapni. Kegyes hazugság az, hogy a Télapóról fantáziálunk a gyerekünknek. Tehát gyermekek esetében inkább van létjogosultsága, mint felnőttek esetében. Írom mindezt a tévedés lehetőségével. Felnőttel szemben úgy gondolom akkor léphetjük meg a kegyes hazugságot, ha ez a lépés fogja eredményezni a legkisebb kárt, és biztosra vehető, hogy a valódi történés soha nem fog kiderülni, ugyanis ha bármi esély van arra, hogy felszínre kerül az igazság, akkor a körvonalazódás során az okozott fájdalom nagyobb lehet, mint az, amit el akartunk kerülni. Én esetemben ez történt.

Egy példa a k.h.-ra;

Felfordul a gyomrom a mócsingos, inas, csontos ételektől. Nem bírnám megenni semmiképp. A feleségem a kapcsolatunk elején vett nekem egyszer egy készételt, hogy majd a munkában azt egyem. A kaja valami pörkölt volt, ami mondanom sem kell, ránézésre is tele volt az említett gyomrom által kerülendő elemekkel. Ami biztos;

- Nem akarok kellemetlenséget a feleségemnek.

- Nem akarom (nem is tudnám) beáldozni magam azzal, hogy megeszem az ételt, egyből kifordulna a gyomromból.

- Nem akarom kidobni az ételt, amit más nagyon szívesen elfogyasztana. Multicégnél dolgoztam, sok emberrel körülöttem. Nos, ebben a helyzetben mi a teendő? Ez az a szitu, amikor bármit hazudok, az soha nem fog kiderülni. Igen, úgy gondolom, hogy ilyenkor van helye kegyes hazugságnak, amit mindenki fantáziájára bízok, hogy mi volt az. Azt a feleségem tudtára adtam, hogy a színhúsokat részesítem előnyben, s nem rajongok a hanyagul felvágott húsokért. Miért mondtam? Hogy legközelebb ne kelljen alkalmazni a kegyes hazugságot, mert rohadtul utáltam magam érte. /Lehet rakni a máglyát, mondjátok hova menjek./

DE! Ez meg sem közelíti az anyósom esetét, ugyanis ő többször is hazudott nekem, és fenn állt a lebukás esélye is, és mégis...

Éreztem, hogy valami nem kerek, ezért jeleztem neki, hogy nyugodtan mondja el, ha másról van szó, nekem annyira nem is fontos az az átjelentkezés, de szüntelen ugyanazt hajtogatta. A találkozás részleteit is kiemelve, hogy hitelelesebbnek tűnjön a félreinformálás. Úgy tudom, hogy van az Írásban egy olyan sor, hogy "Bízz az Úrban és ő egyengeti utadat!" Az ember elméleti tudását vizsgával mérik le, hitbeli meggyőződését, ill. annak mélységét pedig próbatétellel, máskülönben az soha nem fog kiderülni, hogy mennyire valódi, mennyire igaz. Azt is tudjuk, hogy "gyümölcséről ismerszik meg a fa." Amikor szembesítettem a hazugságával látta rajtam, hogy nagyon kiborultam, úgy mint még soha (a sírás kerülgetett). Tehát az sem állja meg a helyét, hogy azért tesz úgy, mintha mi sem történt volna, hogy ne tulajdonítsak az esetnek akkora jelentőséget. /Igen, néha szentimentális vagyok. Lehet rakni a máglyát, mondjátok hova menjek./

Úgy gondolom, hogy egy tiszta gondolkodású, VALLÁSOS emberen ezen a ponton már olyan súlyú erkölcsi (+ hit általi) nyomásnak kellett volna lennie, hogy ki kellett volna buknia az igazságnak, főleg akkor, ha én tényleg annyit jelentek neki, mint ahogy állította. Amennyiben egy családi viszályt akart elkerülni első füllentés talán érthető (betudható kétségbeesésnek), de a többinél egyesre vizsgáztatta az Istenhez, meg a hozzám fűződő kapcsolatát is. Nekem ez a véleményem. /Lehet rakni a máglyát, mondjátok, hogy hova menjek./

Megértem a hazugságot, ha valaki világi mintákat követ, világi életet él, s így tudja biztonságban magát, mert abban a közegben ez által olvad a környezetbe de az istenhit az más kérdés.

Írtad, hogy az anyós rosszul mérte fel a helyzetet. Ezt is elfogadom egy véleménynek, csakhogy azóta - a kommunikációs nyitása ellenére - én csak köszönök neki, és pont. Egyelőre úgy tűnik, hogy felvette a fordulatszámot, ami annak lehetőségét is felvillantja, hogy ő maga is ostobának tart. DE! Ez csak egy eshetőség, amit a tévedés lehetőségével írok. Majd kiderül. Úgy gondolom sokáig ez így nem mehet.

- 30.-as; Nos, újraolvasva az írásomat, abból a kontextusból nekem sem esne le másként, így megértem, ha ezt gondolod, hogy hazudok. Attól még az állításod nem igaz. Nos, jó ideje X okból kifolyólag a fejemben volt az ötlet, hogy átjelentkezzek. Március körül kaptam meg anyósom által sógornőmtől az "ígéretet".

/Jaa, valaki azt is sérelmezte, hogy miért nem én szóltam a s. nőmnek. Ez sem a feltett kérdéshez tartozik, (mint ahogy a hazugság vélelmezése sem), viszont ha az érdeklődő összekapja magát, s nagyobb figyelemmel olvassa az írásaimat, abból kivesézheti, mert benne van./

Mint írtam is, egyre gyanúsabb lett nekem a sztori és sokat töprengtem, hogy elkérem a s. nőm tel. számát, és felhívom én magam a sz.ig. szám ügyében. Haboztam addig, amíg egy éjjel meg nem állított a rendőr. Ezt az esetet nem részletezném, mert ez elég szürreális, de igaz. Az éj leple alatt sétáltam, és egy igen félreérthető szituációba kerültem, így igazoltatott. Itt befűznék egy újabb értetlenkedő kérdést; Valaki azon rugózott, hogy hogyan derült fény arra, hogy nem a lakcímemen tartózkodom. Köszönöm a választ. Ebből aztán sokat megtudok az anyós viselkedését illetően! :)

Én elmondtam, a rendőrnek, hogy hol lakom, s mióta, Ő meg a lakcímkártyából más helyszínt (más várost) olvasott ki. Erre mondta nekem azt, hogy Tudtam-e hogy három napom van az átjelentkezésre.... (az is lehet hogy harmincat mondott, erre nem innám ki a méregpoharat). Mondtam neki, hogy most már tudom. Ez volt az a pont, amikor elhatározásra jutottam és foganatosítani kellett az átjelentkezést. Másnap el is kértem a számot, fel is hívtam, és jött a sokk. Mellesleg, amúgy nem szükséges nekem hinni, de ha picit gondolkozunk; Hiteltelen kérdéssel, hogyan várhatnék hiteles válaszokat? Ha nem őszinte a kérdés feltevő, nincs értelme kiírni a kérdést sem. Vagy igen? Nem kell nagy iskola ahhoz, hogy ezt felfogjuk. Arra voltam kíváncsi, hogy mennyire van a köztudatban elfogadottnak tekintve a fő kérdésben említett anyósi magatartás. Mindenkinek joga van kételkedni egy kérdés valóságalapját illetően, viszont senkinek sem dolga igazoltatni a másikat. Aki nem hisz, és nincs a feltett kérdésre válasza, az bölcsességét bizonyítja, ha tovább áll.

22-es kommentelő;

"Gondolj bele, hogy sokan képesek pl a párjuknak megbocsájtani, miután megcsalta őket, vagy a testvérünk, miután kihasználta őket vagy egy család tagnak, aki bűncselekményt követett el. Te meg az anyósnak ezen az egy botlásán rágódsz, aminek sem káros következménye nem lett, sem ártó szándéka nem volt, csak kerülte volna a családi konfliktust."

Köszönöm válaszodat! Valóban vannak, akik egész extrém dolgokat képesek megbocsájtani a másiknak. Pl. vannak nők, akiket rendszeresen csal, ver a férje éveken keresztül, s elfogadja. Azért, ha van rá mód az én értékrendemet ne kelljen a máséhoz igazítanom, s kérlek te se tedd.

Én mondjam neki, hogy tegyük túl rajta magunkat, mikor ő hazudott nekem? Ez vicc. Ha biztosra tudnám, hogy ez az egy botlása van, s nyilvánvalóvá válna a jószándéka ( mondjuk hogy megkíméljen) akkor azt mondom, hogy igazad van, de mint fentebb írtam most csupa kérdőjel van. Azt sem tudom már, hogy az eddigi megnyilvánulásai, kinyilatkozásai mennyire voltak őszinték. Azt hiszem te írtad azt is, hogy "a kérdés tisztázása után". Igen, azután bármi lehet, de a tisztázásra nem tett kisérletet. Nekem meg nem dolgom. Ez volt az, amin leginkább kiakadtam.

Végül leírnám, hogy én miként képzelek el egy választ erre a kérdésre;

Ha az anyós úgy tesz, mintha semmi sem történt volna, akkor első nekifutásra valóban lehet az az oka, hogy az átvert személy ne tulajdonítson neki nagy jelentőséget. Viszont amennyiben nyilvánvaló, hogy az illetőt megrázta a dolog, akkor nincs mese, tisztázni kell a dolgot, de ez az anyós kötelessége. Ha számításba vesszük azt, hogy az átvert sokat költött egy házra, ami a gyerekei örökségét fogja növelni, akkor mindegy, hogy ki a sértett, egy vad idegen személy esetében is meg kell adni neki azt a fajta tiszteletet, hogy nem hazudik neki, még ha utálja az illetőt, akkor is. Ez a minimum. Más esetben, igenis beárazza azt, akivel ezt csinálja, igen olcsóra... Lehet rakni a máglyát, hova menjek. :)

Ui.;

Tisztelt Vakvarnyúcska! Tisztelt Kovpet! Nagyon köszönöm a válaszotokat! Bizonyítottátok, hogy vannak még szövegértésből sikeresen vizsgázott kommentelők az oldalon. Az ilyen emberek teszik jobb hellyé a világot, hiába hirdetik az ellenkezőjét a trollok.

39-es; Látom nem azonos az eszmecseréről alkotott véleményünk.

Érv helyett az érvelőt támadod. Érdemleges gondolat híján biztos vagy benne, hogy van itt keresnivalód? :)