Van itt olyan, aki egyutt lakik azanyosaval, es jol eggyeznek? Hogy csinaljatok?

-én csókolgatom,

27/F

igen, én 17 éve lakom vele. Az elején tisztáztuk a szabályokat, azóta működik. Jó szövetségesem, ha a férjemmel nem értek egyet :)

Oké, szerencse, hogy amit én szeretek (főzni, vasalni), azt ő utálja, de imád teregetni... pár éve nyugdíjas, azóta figyeli nekem az akciókat, el is megy bármiért...

Mi fizetjük a lakás fenntartását és mi vásárolunk, ő meg fizeti a napilapot, biztosítást. Sosem volt nagy vita köztünk.

Édesapám és az anyósa(nagyim) 7 évig egy fedél alatt éltek. Nagyanyám imádta őt. A titok annyi volt, h édesapám odatette magát a családi munkában és a szórakozásban is egyaránt.

Apámnak egy problémája volt csak. Nagyon szerette az alkoholt. De ha lerészegedett akkor az egész családot szórakoztatta és szószerint imádtuk ha be volt kapucsinózva egy kicsit az öreg :D

Én javaslom h tedd a legtöbb tőled telhetőt, de ne legyél erőltetett. Azt az anyós megérzi mint a vadászkutya.

Találj közös témákat és beszélgess sokat. Az igazi anyós lyukat tud beszélni az ember hasába olyan dolgokról amik egyáltalán nem érdekelnek majd! DE ha végig hallgatod, akkor már igazi úri ember/asszony vagy!

Ja és ne feledd! Az öreg asszonynak mindig igaza vaaan! És ezt Te már akkor tudjad, mikor még csak elkezd érvelni. Aztán nagy baj csak nem lehet...

Nálunk közös ugyan a ház, de külön lakrészünk van, teljesen külön háztartással és bejárattal. A tetőteret építettük be 8 éve és így van egy 90 nm-es lakásunk.

Így is sokat agyaltam, hogy bevállaljam-e, pedig legalább annyi előnnyel jár, mint hátránnyal.

A másik lehetőség egy 50 nm-es panellakás lett volna, de azt még mindig törlesztenénk és a párom már biztosan megőrült volna benne, mert utálja a lakótelepeket. Így végül is én hoztam áldozatot, amire legtöbbször azt mondom, hogy megérte. Persze vannak nehéz időszakok, amikor a legszívesebben lelépnék, de ilyenkor azokra az előnyökre koncentrálok, amikkel anno meggyőztem magam és általában beválik :)

Anyósom elég jó természetű, jól ki lehet vele jönni, nem szól bele a dolgokba, így azért könnyebb a dolgom, de persze rajtam is múlik a jó viszony.

Én tisztelem őt, hogy jó embert nevelt a páromból és azért is, hogy ő is hajlandó volt áldozatot hozni értünk.

Bármikor segít, ha megkérem, vigyáz a gyerekekre, elmegy értük az oviba-suliba, sokszor főz nekünk csak úgy stb. Anyagilag is sokat segít, de persze nem élünk vele vissza. Mi is segítünk neki, ha kéri, elvisszük vásárolni, megcsináljuk a nehezebb házi- és ház körüli munkákat stb.

A szüleim sajnos kicsit messze laknak, kocsi nélkül 1,5-2 órás útra, így a mindennapokban nem tudnak segíteni. Emiatt is örülök, hogy így legalább anyóst tudom riadóztatni, ha esetleg nem tudok időben elszabadulni a melóból és menni kell a gyerekekért :)

Szerintem a kölcsönös tisztelet és a kompromisszumkészség az alapja az egésznek, pont úgy, mint egy kapcsolatban. Mindenkinek áldozatot kell hoznia és ezt becsülnünk kell a másikban. Csak sajnos ezek a tulajdonságok manapság nem számítanak trendinek és különben is sokkal könnyebb egymást szapulni, mint megpróbálni elfogadni...

Alapból az kell hozzá, hogy az értékrendetek, az életstílusotok hasonló legyen, és mindketten akarjatok együttműködni.

Ismerek olyan "anyóst" (nem az enyém, csak anyósként is "működik"), hogy ismerősök felé tünemény, aranyos, de meg is mondja mindenkinek, hogy a menyeit utálni fogja, mert elveszik tőle a fiait. (3 fia van, lánya egy sem).

Ha az anyós úgy akarja, megkeseríti a menye életét, hiába teszi a fiatalasszony bármit, mindenképpen keresztbe tesz.

Akinek jó anyósa van, becsülje meg nagyon!