Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A tesóm sorra szüli a gyerekek...

A tesóm sorra szüli a gyerekeket, nem látja, hogy ez nem jó? Mit tegyek, hogy észrevegye magát?

Figyelt kérdés
6 éves a legidősebb unokahúgom, 3 a kicsi, és most megint terhes. Pedig azt mondta, hogyha a kicsi is beszokott az oviba rendesen, meg ottalszik, akkor keres legalább egy 4 órás állást, és szeptembertől visszamegy az egyetemre (még az első terhessége alatt hagyta ott). Igazából az az aggasztó, hogy neki semmije nincsen, a gyerekek apja el sem vette. Azt mondja, hogy azért, mert macera lenne a gyerekekkel az esküvő, majd ha nagyobbak lesznek, meg ő sem elégedett az alakjával még, de közben ha összevesznek, akkor a ilyeneket mond neki, hogy "ha nem tetszik, lehet menni a HÁZAMBÓL", meg hogy múltkor is mondott neki valamit a tesóm itt nálunk, és az asztalnál mindenki előtt közölte vele a barátja, hogy "ha még egy ilyen lesz, zsebpénzmegvonás lesz". Nekem nagyon kínos lenne, ha a párom, a közös gyerekeink apja ilyet mondana, megalázna. És most is kérdeztem, hogy hát de hogyhogy, hiszen nem ez volt a terve még a nyáron. Azt mondta, hogy igaz, nem tervezték kimondottan, dehát nagy családot akartak mindig, meg amúgyis, konkrét tervei így nem voltak, legalább elfoglalja magát. Dehát még fiatal, azért ez nem az a kor, amikor az embernek kilátástalannak kéne lennie. Közben folyton panaszkodik, hogy semmi ideje a gyerekek mellett, nincs segítsége, mert a barátja ha otthon is van, vagy alszik, vagy gépen játszik, meg hogy minden pénzt magára költ, haza alig ad, pedig a gyerekeknek most sincs télre meleg kabátjuk, venni kéne csizmát is nekik, ő is ezeréves cuccokban jár, de a barátja most is inkább motort akar venni, meg síelni megy a barátaival, de nyáron meg 2 napos ordítozás volt, hogy mit gondol a testvérem, hogy nyaralásra akar pénzt költeni, mikor így sincs nekik elég soha. Szóval kicsit visszásnak érzem, hogy nincs pénz elméletileg, de azért vállalnak egy 3. babát is... Próbáltam vele beszélni, de csak magyarázkodik, meg hogy majd biztos megoldódik valahogy.
2019. nov. 2. 15:11
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
80%
Manapság sokan úgy vannak vele, hogy újabb és újabb gyerek inkább, majd a nagymama elbabázik, nekik meg nem kell visszamenni dolgozni. Amíg nem érint más családtagot, ő dolguk.
2019. nov. 2. 15:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
91%
Az első jól irja. Sokan játsszák ezt a taktikát, mert teherbeesni mindig is egyszerűbb mint munkát vállalni, dolgozni járni. Ő dolga, nyilván nagykorú, felőlem úgy cseszi el az életét mindenki, ahogy akarja, egészen addig a pontig, amíg harmadik személy jogos érdekét nem sérti/veszélyezteti.
2019. nov. 2. 15:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
49%
Semmit. Az ő dolga.
2019. nov. 2. 16:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
68%
Na legalább nem fogy a magyar. Kár hogy nem a legértelmesebbek szaparorodnak ennyire, úgy tűnik legalábbis.
2019. nov. 2. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
79%
Sokan élnek házasság nélkül boldogan, de ott ilyen beszólások nem hangzanak el. Van elképzelése, hogy legrosszabb esetben mihez kezd magával és a 3 gyerekkel, ha kidobja a pasi? Egy jó családban is lehet olyan baleset, amikor a családfenntartó munkaképtelen lesz vagy ne adj Isten, meghal, akkor a másik félre hárul minden. Felkészült erre a testvéred? Van hova menni, eltartani valamiből? Ha téged is bevonna ennek megoldásába, akkor jogos, hogy aggódsz miatta, de inkább neki segíts önállóan megállni a helyét a kioktatás helyett.
2019. nov. 2. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
17%
Hidegest hiba volt lepontozni, neki van igaza.
2019. nov. 2. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
90%

Nekem is van ilyen rokonom.

Eddig 3 gyereket szült,35 éves.

Fél évet dolgozott talán életében.

Már a legkisebb gyerek is lassan iskoláskorú,így gyanítom még majd fog jönni egy 4.is valamikor.

2019. nov. 2. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:

Nem pontoztam, nem szoktam. De nem teljesen értek vele egyet... Mivel hetente kér pénzt anyuéktól, 10-20 ezreket, szóval nem is ilyen ezerforintos témát. Engem folyton keres, de csak akkor, ha kell neki valami, vagy el kéne intézzek valamit, vagy nincs kire hagyni a gyerekeket. Ez is bosszant nagyon, hogy heti szinten rám vannak bízva, borzasztó neveletlenek (a nagylány 6 éves létére olyan válogatott káromkodásokat tud, hogy egy kamionos is megirigyelné). De nem szólhatok rájuk, mert mit képzelek, van nekik anyjuk... Igazából azt látom, hogy nőnek, mint a gaz. Otthon is egész nap megy a tv mindenhol, a 3 évesnek már táblagépe van, a nagy most kapott telefont. Ezt is mondtam, hogyha ennyire nincs pénze, akkor nem ez a legfontosabb. Pedig nem egy ősbigott valaki vagyok, aki elítéli a technikát. 23 éves vagyok, minden elektronikus dolgot ismerek, használok, de ha azon megy a balhé, hogy nincs télikabátra pénz, akkor nem az okostelefon a legfontosabb szeirntem.


Szóval valahol minket is érint, mert ha szétmennek esetleg, mi is szívunk.

2019. nov. 2. 17:41
 9/14 anonim ***** válasza:
79%

"Semmit. Az ő dolga."


Persze,csak közben az adófizetők tartják el a gyerekeket.

Szerinted Magyarországon hány olyan család van,ahol megengedhetik,hogy 1 fizetésből nagycsaládozzanak?

Sok ilyen helyen általában a gyerekek még nélkülöznek is.

2019. nov. 2. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
78%

Akkor lenne nagy bajban, ha a barátja hirtelen meghalna. Semmije se marad, csak a három gyerek. Ha macerás a gyerekekkel az esküvő, összeházasodhatnak két tanúval is, aztán később tarthatnak egyházi esküvőt lagzival (bár szerintem nem fognak). Ha egyáltalán el akarja venni a pasas. Ha csak kirakja, akkor fizetheti a gyerektartást.

Elég buta a testvéred, de ez leginkább az ő baja. Kicsit nem ártana a sarkára állnia. Te nem tudsz semmit tenni, max. nem vállalod a gyerekfelügyeletet. A szüleid majd eldöntik, akarják-e támogatni bármilyen módon, ez az ő dolguk.

2019. nov. 3. 02:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!