Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért van elnézve az öcsémnek...

Miért van elnézve az öcsémnek az, ha részegen megy haza, vagy ha éppen megbukik az iskolában? Miért nem tesznek a szüleim semmit?

Figyelt kérdés

Másodikos gimis, de még sokszor olyan, mint egy hisztis óvodás. Tavaly (tehát első félévben, mikor elkezdte a középiskolát) megbukott félévkor kémiából és németből, anya folyton nekem panaszkodott, de aztán el lett annyival intézve, hogy "hát félévkor ez még nem akkora baj, majd behozza év végére". Folyamatosan részegen megy haza hétvégente, és nem az a szint, hogy nehezen veszi le a cipőt, vagy jobb a kedve, hanem volt, hogy belehányt a mosogatóba, vagy az előszobába, de olyan is, hogy az egész fürdő olyan volt, és ő nyugodtan lefeküdt aludni, úgy hagyva mindent. Én anno 16 évesen egyszer mentem haza úgy, hogy látszott rajtam, ittam, és akkor egy hónapig sehova se mehettem, és vagy fél évig hallgattam utána. Anyáék meg ezekre semmit nem mondanak, max egy olyat, hogy legközelebb ilyen ne legyen. De ugyanúgy van, és nincs következménye. Ahogy annak se, ha a hajnali 1-es határidő helyett hajnal 4-kor még sehol nincs, és a telefont sem veszi fel.


21 éves vagyok, így viccesen hangzik, hogy "bezzeg az én időmben", de tényleg velem szigorúak voltak, már ha 10 percet késtem, ment a fejmosás. Ráadásul mindig kell neki valami, most is a black friday alatt mindent összerendelt, de karácsonyra már neki az új iPhone kell, meg drón, meg AirPods (mikor az előzőt 3 hét után elhagyta...). Közben németből megint rezeg a léc nála, az iskolában minden tanár panaszkodik, hogy pofátlan, visszaszól, és úgy kel-jár, mintha a csengőt nem is hallaná. Rondán beszél, simán elküld engem is a kva anyámba, de így anyáék előtt... Semmire sem lehet megkérni, mert neki vagy dolga van (a gépezés), vagy fáradt, és hagyja mindenki békén. Sokszor mondom ezeket apáéknak, hogy nem látják, mennyire máshogy van kezelve, meg mik el vannak neki nézve?! Erre hogy hát de, de ott van a húgom (3 éves), nőjjön fel abban, hogy ők az öcsémet regulázzák, meg ordítanak vele? Fura, mikor velem kellett kiabálni egy 3-as, vagy 15 perc késés miatt, akkor nem zavarta őket, hogy ott az öcsém... És ez nem irigység, de valahol azért rosszul esik, hogy neki minden meg van engedve, és el van nézve, én meg ha akár a leghabibb tárgyból vittem egy 3-ast, ment a lelki terror, hogy majd mehetek parizert szeletelni a Sparba egyetem helyett.



2019. dec. 14. 19:28
 1/8 anonim ***** válasza:
39%
Nem unod?
2019. dec. 14. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
De, és írtam is, hogyha beszélek erről anyáékkal, mert már unom, hogy nekem panaszkodnak, akkor még ők háborodnak fel. Amúgy már nem élek otthon, így lehet azért sok, mert csak ezt hallom, mindig a vitát, panaszkodást. De akkoris... Valahol bosszant, mert látom azt, hogy vele milyenek, és velem milyenek voltak az ő korában.
2019. dec. 14. 19:33
 3/8 Lena7 ***** válasza:
100%

Az én testvéremnek is elvannak nézve ezek a dolgok.Nekem nem.

Ha én csinálok valamit rosszul akkor engem 1000x jobban lecsesznek mint őt

Ez ellen nem nagyon tudsz tenni semmit.

2019. dec. 14. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim válasza:
100%
Ez néha nálam is így van, hogy hugommal sokkal engedékenyebbek. Ez az "elsőszülöttség átka" szerintem. Veled - mivel még nincs tapasztalatuk a nevelésben- szigorúbbak, rövidebb pórázon tartanak. De ha a kisebb tesó kezd el pl. bulikba járni, már engedékenyebbek, hiszen a bulizás nem újdonság, hiszen már a nagyobb tesó is csinálta.
2019. dec. 14. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

Nem tudom hany evesek a szuleid, de ha te 21 vagy, akkor mar olyan bo negyvenesek is lehetnek es hat ott egy 3 eves.

Legkezenfekvobb lehetoseg, hogy faradtak, elfasultak es egyszeruen nincs kedvuk harcolni, jobbanmondva nevelni az ocsedet. Ez eoeg szomoru, hiszen amiket irsz az alapjan az ocsednek eleg komoly gondjai vannak, ami adodhat vagy abbol, hogy kamasz es nem talalja a helyet, vagy ugy erzi a kisteso kifurta a kis kedvenc helyrol es nem kap elég figyelmet vagy egyszeruen mar olyangepfuggo, netan mar drogozik is, hogy pont nem erdekli semmi mas ezen kivul.

Kozben leri rola, hogy pont hogy szuksege lenne korlatokra es kovetkezetessegre.


Masik eleg rosszul hangzo lehetoseg, hogy a szuleid amolyan "regi felfogasuak", azok a fajta emberek, aki szerint a fiugyereknek lehet mindent, mert a ferfiaknak ugyis tobbet lehet, hogy amig egy lanynal gaz a reszegseg, addig a fiuknal ez amolyan ferfias dolog stb. majd megy fizikai munkasnak, te meg jo hogy tovabbtanulsz/ltal, mert neked az eszeddel kell eltartanod magad vagy ott fogni jo partit ferjnek.


En nem latok a szuleid fejebe, de kerdezgethetned toluk. Nem tamadolag, hanem hogy ok nem aggodnak-e ocsedert, mit gondolnak a kovetkezetessegrol, mit csinalnanak maskepp, de faradtak hozza, es mit tanacsolnak neked ha ilyen fiad lenne mit tegyel vagy mit ne tegyel szerintuk aztan hatha egyszercsak ok is elorebb jutnak.

Ocseddel meg egy jozan pillanataban beszelhetnel, hogy lehet a szuleitek nem szolnak ra, de arulja mar el miert ilyen fasparast es hogy nem szegyelli magat? Esetleg kell-e segitseg neki, hogy rajojjon ez hosszutavon, de eddig is eleg lehangolo volt.

Pozitiv peldanak szanom bar nem ilyen nagy prpblema volt: ocsem lakott rokonoknal es soha semmire nem figyelt oda (ki mikor alszik koran megy dolgozni stb.) mindenki panaszkodott ra finoman utalgattak mit hogy kene, de semmi eredmeny. Egyszer en leultem vele es elmondtam, hogy nem illik bulibo hazajove igy ugy csinalni, mert van aki hajnali 5-kor meg mar dolgozni megy es neki az az egy ora is szamit a pihenesben stb stb. Utana odafigyelt erre.

Szoval lehet anyadek sose mondjak neki mekkora undorito retkes foldigiliszta, aki behany a mosogatoba stb es meg ott is hagyja. Te nyugodtan megmondhatod hiszen mar nem laksz otthon:-)

2019. dec. 14. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
100%

"Erre hogy hát de, de ott van a húgom (3 éves)"

=> Akár ez is közrejátszHAT, hogy a húgoddal vannak elfoglalva inkább, az öcséddel meg lesz, ami lesz.

B verzió, hogy sok szülőhöz hasonlóan ők is az ilyen öcséd-féle züllött gyereket ajnározzák, meg ölik bele az energiát, pénzt a végtelenségig, mintha a wc-n húznák le.

(Nem a levegőbe beszélek, nekem is van egy öcsém...

És van 3 gyerekem. Sokat rágódok rajta, mit hogyan, nehogy megkülönböztetés érje valamelyiket.)

2019. dec. 15. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
Nem élsz velük, vagyis nem kell hallgatnod őket. Egyszerűen megszakítod velük a kapcsolatot. Max előtte elmondod, hogy azért csinálod, mert ők ilyenek. Ennyire egyszerű
2019. dec. 15. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

Jelenleg egy èletkèptelen, diszfunkcionàlis felnőtt vagyok (amin próbàlok vàltoztatni), ez részben annak köszönhető, hogy nem neveltek következetességgel és a csalàd gyakorlatilag az 1. hiba utàn selejtnek kezelt és nem neveltek.

De mivel ez egy nagyon egyedi ok, lehet hogy csak megöregedtek, elfàradtak és csak a kicsivel van erejük foglalkozni.Nem tesznek semmit, hiszen a jelenlegi kényelmük miatt nem èrdekli őket egyetlen következmény sem.

"valahol azért rosszul esik, hogy neki minden meg van engedve"

Ezt megértem, és jogos amit érzel, de bajban leszel ha nem èrdekel mit kezdj a helyzettel, csak okokat keresel (lehet, hogy rossz következtetést vontam le, de arra nem kérdeztél rà, hogy te hogyan dolgozd ezt fel).

2019. dec. 21. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!