Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan próbáljam rávenni a...

Hogyan próbáljam rávenni a szüleimet arra, hogy maradjanak egyben és ne váljanak el?

Figyelt kérdés

Elég komoly dologról van szó, nem akarok nagyon a részletekbe belemenni, de a lényeg hogy az elmúlt évtized alatt a szüleim között erősen megromlott a házassági kapcsolat, olyannyira hogy Anyum még tavaly ősszel be is adta a válópert, melynek folyamata minden bizonnyal hamarosan elkezdődik. Ugyan Apum sajnos elég rendesen tett azért hogy ez megtörténhessen, viszont látom rajta, hogy amint megkapta erről az értesítőt, azóta szemmel láthatóan próbálja menteni a dolgokat és bármit megtesz/tenne a feleségéért, de Anyum már (jelen pillanatban) nem akarja helyrehozni vele a dolgokat és mindenképpen amint lehet, elakar itthonról távozni.


Mondhatnám nyugodtan hogy ez az ő dolguk, meg nem is vagyok már kisgyerek, de azért mégis "erősen foglalkoztat" ez az egészet, mert már hosszú ideje egy szép családi házban- és azt körbevevő környezetben élünk ahova rengeteg közös emlék és élmény fűz minket (meg amúgy az egész családi életünket). És én mindkét szülőmet nagyon szeretem és nehezemre esne dönteni arról hogy egy esetleges válás esetén továbbra is itt maradjak e apummal, vagy pedig én is anyummal tartsak e, oda ahova költözne. Meg a jövőnkért is valamennyire aggódom, mert a testvéremmel jogilag ugyan nagykorúak vagyunk már (20, 22 év), de még a szülői otthonban élünk és egy esetleges válás a mi további sorsunkra is erősen hatással lehet, mert a nekünk eredetileg lakásra/autóra/egyéb másra szánt pénzösszeg nagy részét a válóperek emésztenék fel, így tanulmányaink után nem tudnánk egyből önálló életet kezdeni, mert még egy jól megfizetett kezdő állással sem lenne annyi anyagink hogy rövid idő alatt a saját talpunkra álljunk.


Én elhiszem hogy elég sok szomorú dolog történt a szüleim között az elmúlt évek során, melyek sajnos már megváltozhatatlanok. De azt is vallom, hogy közös erővel igenis helyre lehetne rakni a dolgokat, és ha ezt mindkét fél akarná, akkor ezzel időről-időre fokozatosan enyhülne a fájdalom köztük, és ismét lehetne teljes családi életet élni. Még egyik sem olyan "öreg" (mindketten 51 évesek), simán rendbe lehetne hozni a dolgokat- de Anyum sajnos hajthatatlan...



2020. jan. 25. 10:56
1 2 3
 1/30 A kérdező kommentje:
Anyum sokszor elismeri azt, hogy tudatában van annak, hogy ez az egész mivel jár (gyerekei jövője, a válás után esetleg már nem lesz mellette tartós partner és nem fog ilyen szép helyen lakni, mint most), de mégis véghez akarja vinni a dolgot, csak hogy "ezzel is tiszta legyen a lelkiismerete"...
2020. jan. 25. 10:58
 2/30 anonim ***** válasza:
97%
Persze simán helyrehozni...Milyen álomvilágban élsz? Ne vedd rá semmire őket. Amint írtad, apudnak sok a sara. Érdekes, hogy az ő érdekeit nézed, viszont arra magasról teszel, anyudnak mi a jó. Hagyd őket békén! Valószínűleg nem 5-10 éve hazasok. Ennyi idő után már kiderül, hogy mentehtő e még a házasság vagy sem. Ha nem működik, jobb külön.
2020. jan. 25. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/30 anonim ***** válasza:
95%
Nem olvastam el a regényedet, mert teljesen mindegy, mit írtál, a magánéletükbe nem szólhatsz bele. Ha el akarnak válni, akkor elválnak. Neked se mondhatja ekg senki a világon, hogy házasodj vagy válj el.
2020. jan. 25. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/30 anonim ***** válasza:
100%

Fogadd el, hogy anyukád így döntött, nyilván van oka. A válás többnyire fájdalmas és nem csak a gyerekeknek, de a szülőknek ugyanúgy, de ha már nincs egymásnak mit adniuk lelkileg, testileg, akkor jobb, ha szétmennek.

Ebbe nem tudsz erőszakkal beleszólni, nincs is ráhatásod és jogod sem. Az ő döntésük.


Anyagilag is meg fog viselni mindenkit, hamarabb kell felnőtté válnod, de ez nem biztos, hogy hátrány.

2020. jan. 25. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/30 szántóvető ***** válasza:
97%
az ő élete tehát ne szólj bele.ha jól értem téged inkább csak a saját kényelmed érdekel,a szép családi ház meg ilyenek.mondjuk te sem lehetsz már mai gyerek 51 éves szülők mellett..nem vagy felnőtt?úgysem maradsz sokáig otthon,de elvárnád hogy anyád ott élje le az életét miközben menni akar.micsoda emberek vannak.
2020. jan. 25. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/30 anonymousreview60 ***** válasza:
100%

Sehogy. Felnőttnek tekintendő emberek szabad akarattal. A válás a tanulmányaitokat, egzisztenciátokat (te és testvéreidét) nem súlytja nagyon. Ha édesanyád most válik, akkor kivárta a nektek legkevésbé sérelmes pillanatot. Azért kell hagyni, mert lehet, hogy ő ezerszer próbàlkozott javítani, de apátok maradt, amilyen volt. Belefáradt. Sokszor csalódott. Kevés az ereje, és emiatt nem akar ún. esélyt adni. Erre jó referencia a Mrs. Doubtfirebeli anyuka. Most, hogy a megszokott dolgai felborulnának, apátok javítana. Elkésett. Ezt fogadd el!

Tanulj, építsd a párkapcsolatodat, karrieredet, szeresd őket egyformán! A többit hagyd rájuk!

2020. jan. 25. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/30 anonim ***** válasza:
96%
SEHOGY!
2020. jan. 25. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/30 anonim ***** válasza:
94%
Azt nem irtad,hogy mégis mi az a sok hiba,amit az apud elkövetett.Hagyd anyudat gondolkodni, õ biztosan tudja,hogy mi a jó neki,elege lett!
2020. jan. 25. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/30 anonim ***** válasza:
97%

Sehogy!

Az írásod alapján, rohadtul önző vagy, csak a magad kényelme érdekel. Ezen viszont változtathatnál, elég sürgős lenne!

2020. jan. 25. 11:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/30 anonim ***** válasza:
100%

A szüleid, illetve anyud döntése, ne avatkozz bele! Eddig jól ment a sorod a szüleid jóvoltából, ezután neked kell előteremteni a lakásodra, autódra való pénzt. Diákmunkával elkezdheted a takarékoskodást, nem kell a szüleid pénztárcáját megvámolni. A saját tőkéjüket költik, akár válóperre, akár lakásra, beleszólásod nincs!

Huszonéves házasságot nagyon nehéz felbontani, sok vívódás előzi meg, sok keserűség és előzmény. Ha anyud ezt meglépi, inkább támogasd, segítsd, tedd félre önös és önző érdekeidet!

Neki is csak egy élete ven...

2020. jan. 25. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!