Ti találkoztok most szülőkkel?

A szuleim hasonlo koruak.

En kulfoldon dolgozom, es az o es mindenki erdekeben ugy dontottem itt maradok kulfoldon, amig a helyzet egy picit jobb nem lesz.

Én nagypapaként élem ezt át: nem túl messze laknak a lányomék, ráadásul az én anyukámat is befogadták a járvány idejére, mert ott van a legnagyobb biztonságban.

Húszpercnyi autózásra vagyok tőlük, de semmiképp sem tenném tönkre az eddig befektetett munkájukat az önzésem, a hiányérzetem miatt.

Örülj, hogy senki sem beteg nálatok, a többség pont így van ezzel, de nem tudhatod, nem hordozod-e magadban a fertőzést?

Ha a világ másik felén laknátok egymástól, akkor sem bírnád néhány hétnél tovább a saját szűken vett családodat?! Ez igazán riasztó.

Nem.

Telefonáljatok, skypoljatok, és gondoljatok arra, hogy a háborúban éveket kellett kibírni úgy, hogy levelet se kaptak egymástól az emberek. Ők is túlélték, illetve nem feltétlenül, de nem az elszigeteltségbe haltak bele. Olvass, keress a neten tornavideókat, tanulj meg horgolni, fecsegj a barátnőiddel Messengeren, tökéletesítsd a háztartásodat, és vidd sétálni a gyereket néptelen helyekre. Csak ne felejtsd el fertőtleníteni a kezedet, a liftgomb, kapu és hasonlók érintése után.

Lehet hogy se ti, se a szüleid nem betegedtek meg, de itt a családnál jóval nagyobb közösség érdekeiről van szó.

Vírushordozó bármelyikőtök lehet, és egy találkozás pont elég ahhoz, hogy átadja a fertőzést. Lehet, sőt valószínű, hogy annak se lesznek komoly tünetei, aki a családotokon belül megkapja a másiktól, viszont ő is továbbviszi egy új embercsoportba, és előbb-utóbb lesz valaki, aki súlyosan megbetegszik.

Az átadás minden elszigetelődés ellenére megtörténhet. Beszállunk a liftbe, megfogjuk a bevásárlókocsit, a lépcsőkorlátot, ügyetlenül vesszük le a kesztyűt... Bármilyen óvatos vagy, itt nagyon könnyű hibázni.