Mi a véleményetek azokról az emberekről, akik nem hajlandók lakást felújítani, bővíteni vagy elköltözni otthonról, noha családot alapítani azt tudnak?

Egyet tehetsz.Innen tovább lépni.

Sokminden gyerek fejjel egyszerűnek tűnik.Felnőttként már reálisabban lát az ember dolgokat,hogy valójában mi is volt a probléma,ami miatt ezen a szinten akár generációk is megrekednek.

Annyi "haszna" van egy ilyen otthonból elindulni az életbe,hogy megtanít arra hogyan ne akarj élni.Megtanít küzdeni a céljaidért.Értékelni az egyszerű dolgokat is.

Az biztos,hogy nem könnyű végig járni egy ilyen utat,de rajtad áll,hogy akarod e máshogy csinálni, mint amit otthon láttál.

10-es kérdésre válaszolva: semmi más kiutat nem láttam, mint minél előbb férjhez menni és eltűnni jó messzire. Azt ismételgettem magamban, hogy teljesen mindegy, kivel és hova, mert ennél bármi jobb. Akkoriban minimálbéres állásom volt, esélyem se volt egyedül kitörni. Megismertem a későbbi férjemet, akibe egy pillanatig se voltam szerelmes, csak próbáltam elhitetni magammal, hogy igen, és gyorsan hozzámentem. Ő osztrák volt, kiköltöztem hozzá. 3 évig bírtam aztán elváltunk. Én kint maradtam, azóta is itt vagyok, lassan 20 éve. Válás után éreztem azt először, hogy mostantól akár lehet esélyem boldognak lenni.

Az életem azonban még korántsem volt rendben, gyerekként elhitették velem, hogy én nem érek semmit. Nem volt önbizalmam, megelégedtem a kevéssel is, mert otthon ezt láttam. Szüleim nem tanítottak meg küzdeni a céljaimért, mert nekik sem voltak. Miután találkoztam a későbbi párommal, ő mutatta meg, hogyan is lehetne élni. Akkor turbóra kapcsoltam, összeszedtem magam, tanulni kezdtem, önfejleszteni és egyre többet elértem.

Mára igazán boldog vagyok, olyan életem van, amiről gyerekként álmodni sem mertem. Mindenem megvan, ami akkor hiányzott. Meleg étel, fürdőszoba, szép ház, szeretet, nyugalom. Egyetlen percre sem sírom vissza se a szüleimet, se a gyerekkoromat.

Te mennyi idős vagy kérdező?

Igénytelen, lusta. Ezeken pedig ha megszakadsz se tudsz se te se senki valtoztatni.

Ezt gondolom. Sajna ilyen csaladba hazasodtam be. K..ra banom.

#6-os Ha így gondolkodsz, soha a magyar életben nem lesz gyereked. Messze nem az az átlag ember színvonala, hogy gyerek vállalás körül olyan anyagi helyzetük van, hogy ekkora hodályt elő tudna teremteni!

Nem tudom, hogy hány éves vagy és mit dolgozol, de gyanítom, hogy még nem kóstoltál bele abba, mit is jelent 2 műszakban dolgozni azért, hogy legyen otthon kaja az asztalon.

9-es

Sajnálom ami veled történt, ennyire nekem nem volt rossz, csak nem volt fűtés sosem a házban, mindig a legolcsóbb felvágottat ettem, penészes volt a szobám, soha senki nem jöhetett hozzánk, mert annyira kellemetlen volt...

Apám Isten nyugasztalja, mindig mondta hogy ne beszéljek az iskolában milyen nálunk a helyzet, sose beszéltem. Most 24 évesen rájöttem miért. Mert nem volt életszinvonal ez. De nem haragszom rá, mert felépitett egy házat, fel lettem nevelve azért, arról meg nem ő tehetett, hogy ebben az országban csak az keres aki csicska gyári munkás, ő meg 5 gyerekes paraszt családból származott, szegény körülményekkel, igy nem is tudott tanulni, és sajnos ez ragad a generációra is.

Én sem mentem egyetemre, most is munka mellett tanulok nyelvet, hogy valami rendes munkát találjak, és a gyerekeimnek ennél többet tudjak adni, de ebben az országban nehéz, ahol alapból a paraszti/polgári réteg a gyári munkás, többműszakos munkarendben dolgozókból tevődik össze, utána jönnek a 145eFt-os minimálbérű, leszakadt raktárosok, takaritók kb...

Nehéz kijutni ebből a szargödörből sajnos... tervezgetni kell és külföld. Ott egy szakma aranyat ér kérdező, igy lehet kitörni ebből.