Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ezek a dolgok azért vannak,...

Ezek a dolgok azért vannak, hogy a gyerekeim ne érezzék azt, hogy ha baj van tudok segíteni?

Figyelt kérdés

Sok veszekedés, egyetnemértés után elváltam a feleségemtől, van két közös gyerekünk, a fiatalabb idén szeptemberben kezdi az általánost, az idősebb, szeptembertől 5.-es lesz. A megállapodás úgy volt, hogy a gyerekek egy hetet nálam, egy hetet a feleségemnél vannak, ez így lenne szeptembertől is, nem lakunk egymástól messze a volt feleségemtől, az iskola kb ugyanolyan messze van mindkettőnktől, ahova a gyerekek járnak.

Nemrég volt a kicsinek a beiratkozás. A feleségem német nyelvre íratta be, lehetett volna választani emellett az angolt is, mint idegen nyelvet. Az idősebb gyerek eddig angolt tanult, soha nem volt vele problémája, erre a feleségem őt is átíratná német nyelvre.

Ezzel csak azért van problémám, mert neki bár van középfokú nyelvvizsgája németből, amit még középiskolában rakott le, azóta nem használta a nyelvet.

Én középiskolai angol-matek szakos tanár vagyok, így tudnék a gyerekeknek segíteni az angolban ha van valami problémájuk, vagy nem értenek valamit.


Vajon azért csinálta, hogy ne nekem legyen igazam?


Ezen kívűl még felvetettem, hogyha az idősebb gyerek szeretne matematikatagozatos osztályba járni, akkor azt támogatom, de arra is az volt a válasz, hogy kizárt. Nem erőltetem se az angolt, se a matekot egyik gyereknek sem.

Ezeken kívűl volt még jópár hasonló dolog, ez amit írtam, csak egy volt a sok közül.



2021. jún. 30. 17:26
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
92%
Igen, úgy tűnik, hogy játszmázik veled.
2021. jún. 30. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
100%
Kérdezd meg tőle. A nagyobb gyerek átíratását én nem engedném, mi a francnak összezavarni azt a szerencsétlen gyereket annak tetejében hogy most váltak a szülei?? Ha félig megtanul 2 nyelvet abból nem lesz haszna, plusz esélyesen keverni fogja a kettőt.
2021. jún. 30. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
100%
Pontosan. Jól érzed.
2021. jún. 30. 17:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 anonim ***** válasza:
28%

2: Ez hatalmas szamárság. Mért kevernél 2 nyelvet?


Mi általánosban oroszt tanultunk, hatodikban már középfokon beszéltünk, mindent el tudtunk mondani, ami egy 12 éves gyerek világában van.

Ezután középsuliban egyszerre kezdtük az angolt, németet latint.

3 éven belül 2-ből középfokút letettünk.

Főiskolán meg már az olaszt és portugált kezdtük.

Semmit nem kevertünk belőle.

Ez olyan, mintha azt mondanád, ne tanulj egyszerre történelmet és biológiát, mert összekevered.

2021. jún. 30. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/23 anonim ***** válasza:
29%

Kérdező, soha az életben nem segítetek a szüleim a tananyagban, mert nem pedagógusok és mindig erősebb iskolákba jártam, mint ők, nem is tudtak volna segíteni.

Nem is értem, mi szükség volna erre.

Pláne 6 év nyelvtanulás után már felsőfokon kéne beszélnie a nyelvet...

És igenis jöhet a következő idegen nyelv, angol már pipa.

2021. jún. 30. 17:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
35%

HAHA, én biztosan nem íratnám se angol, se matek tagozatra, ha van egy épképzláb szülő, aki ezekre képes megtanítani! Ha jól értem, neked ez menne, ha nem tanulják is szintre tudnád hozni a gyerekeket.. Szerintem ezt (is) kellene apás heteken csinálni, egy kis angol a kisebbnek, egy kis matek a nagyobbnak, nyelvtanfolyammal angolul megsegítve, suli meg viszi őket némettel.


Szerintem ez nem kiszúrás, így logikus, minek tanítson olyat a suli, amire te is képes vagy? Anyuka az alapokat biztos tudja németből, foltozgatni a tudást az elég, többre úgy se lenne képes vele.


Az én gyerekem csak másodiktól fog nyelvet tanulni, az német lesz. Én semmit sem tudok németül, angolul felsőfokúm van, franciából alap, de felhozom magam szintre, együtt tanuljuk majd a németet, mellette nyelvtanfolyamon meg velem tanul angolul, illetve indul angol szakkör a suliban.


Így két nyelvet fog tudni elsajátítani. Szerintem a német eleve hasznosabb, angolra pedig tiniként majd úgyis lesz érdeklődésük filmeket nézni, meg ilyesmi. Meg hát az angol sokkal könnyebb nyelv, közelebb áll a logikája a miénkhez, amíg németből szívhat a hímnemű nőnemű szavakkal, meg a mit írunk kis és nagybetűvel, mit egybe és mit különnel.. :)


Szóval szerintem tök logikus, nem szivatni akar, csak most mer kiállni azért, amit gondol.

2021. jún. 30. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
27%

Ja és azt még hozzátenném, hogy eszperantóból is van középfokúm, és de, rohadtul keverem a nyelveket, mert túlságosan hasonlít a franciára és az angolra is sok helyen.


Angolt némettel nem fogsz keverni, mert merőben más a kettő, de spanyolt meg portugált, na azt csak az nem keveri, akinek kitűnő nyelvérzéke van..

2021. jún. 30. 17:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
97%

A nagyobbik gyerek már elég idős ahhoz, hogy eldöntse, milyen tagozat és melyik nyelv érdekli.

A kicsi beiskolázása meg közös döntés kell, hogy legyen, ilyen húzásokhoz a feleségednek nincs joga.

Apás heteken ne a tanáruk, hanem az apjuk légy. Nem kell őket fölöslegesen a szabadidő terhére a sulival sz*vatni, csak ha szükség van a segítségre. Sok gyerek egyáltalán nem igényli, hogy mindig a sarkukban álljanak, sőt!

2021. jún. 30. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 A kérdező kommentje:
Manapság egy átlagos általános iskolában nem tanítják olyan magas óraszámban a nyelveket. Az idősebb gyerekemmel nagyon sokat foglalkoztam, hogy jó legyen angolból, szoktam hozzá angolul beszélni, de nincs olyan szinten, hogy bármiről tudjon beszélni ami körülötte van, ide értem az elvontabb dolgokat.
2021. jún. 30. 18:02
 10/23 anonim ***** válasza:
100%
Az ötödikest hogy engedték átíratni németre? Kicsit hihetetlenül hangzik....
2021. jún. 30. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!