Tényleg olyan borzasztó idősotthonba adni a szerettünket?

Van egy nagymamám, aki hála égnek közel 80 évesen -azon kívül hogy nem tud nagyobb távokat megtenni a szíve miatt- teljes életet él. Nagyon közeli a kapcsolatunk, legalább hetente találkozunk (ha csak a munkám miatt egy-egy hét be nem sűrűsödik), és meglepett azzal amit mondott.

Azt kérte tőlünk, hogy amint olyan állapotba kerül hogy nem lesz önellátó, keressünk neki egy jó idősotthont (hála istennek a pénz nem probléma), és természetesen találkozzunk amennyiszer lehet, de nem akar a terhünkre lenni, és nem akarja hogy nagyon kiszolgáltatott állapotban lássuk (pl mi pelenkázzuk). Ráadásul ott van orvosi felügyelet is, bármi baj van azonnal tudnak segíteni, és a saját korosztályából valókkal konkrétan állandóan társaságban van, szerveznek programokat, és nem egy ágyban fekve, haszontalannak érezve magát fog telni az utolsó időszaka.

Belegondoltam hogy ha én lennék idős, én is ugyanezt akarnám. (Ismét mondom, nem egy magyar állami otthonban, hanem ahol van színvonal)

De miért ítélik el az emberek azokat akik idős szüleik/nagyszüleik mellett nincsenek ott 0-24, feladva a saját életüket, munkájukat, hanem inkább ilyen helyen próbálják meg méltóságossá tenni az utolsó időket? (Persze nem úgy, hogy na akkor szevasz, pénzt adunk meg karácsonykor benézünk, hanem valóban állandó kapcsolatot tartva, naponta telefonálni és legalább heti 1-2x bemenni hozzá)

Nektek mi erről a véleményetek?