Most akkor én érzéketlen vagyok, mert nem hat meg egy olyan családtagom halála, aki csak keserűséget hozott a családjának, rokonságnak?
Nagynéném volt nagyanyám kedvenc gyereke, és ezt a nagynéném mocskosul kihasználta. Anyámnak és a nagybátyámnak, meg úgy az egész rokonságnak folyamatosan odaszúrt, mindenkit egymás ellen ugrasztott.
Amikor nagyanyám meghalt, depresszióba esett, segíteni akartunk, de nem hagyta, akkor is vérig sértette anyámat, folyamatosan megalázta a temetésen is.
Megszakítottunk vele minden kapcsolatot.
Pár hónapja volt nekünk mondva, hogy a nagynéném elkezdett drogozni. 5 napja halt meg, egy 10 éves kislányt (unokatestvéremet) hagyott hátra, aki most anyámék unokatestvéréhez fog kerülni, mert az apja nem akarja vállalni.
Igazából eleinte semmit nem éreztem, most meg egy kicsit örülök neki, hogy meghalt. Sajnálom az unokatestvéremet, mert 10 évesen ez egy hatalmas trauma neki, főleg hogy az apja is bezárja előtte az ajtót, de egyszerűen már most 5 nappal a halála után sokkal jobb minden. Sokakat összehozott az ő halála, és nyugodtabb is a családi légkör.
Mindenki sír-rí, pedig életében nem volt egy jó szava senkihez sem, egy megkeseredett nő volt egész életében, 2 férje is otthagyta ezért, barátai is csak ideig-óráig voltak, utolsó éveiben már nem is nagyon tartotta senkivel a kapcsolatot, bezárkózott a házba, csak szükség esetén ment ki a kislánnyal. Én nem tudom neki elfelejteni azokat, amiket tett.
válasza: válasza: válasza:Ugyanilyen háttérrel ugyanígy érzek az "anyósom" iránt, 10 éve ismerem a nevelt (nem vér szerinti, ezért az "anyósom"-nál az idézőjel) lányát, de sokkal több keserűséget, bánatot, könnyeket, sírást, átsírt éjszakát okozott, mint örömet.
Teljesen megértelek. Dehogy vagy érzéketlen!
válasza:Nem biztos, hogy azért sírnak-rínak, mert annyira fáj a hiánya, talán úgy érzik, tehettek volna azért valamit, hogy ne csússzon le ennyire és most dolgozik bennük a bűntudat. Mindenesetre a gyermeke sokkal jobban járt így, ennél csak jobb kezekbe kerülhet.
Nekem is volt lelkiismeret-furdalásom, amikor apám meghalt, mert egyáltalán nem éreztem fájdalmat. Voltak bennem kavargó érzések, de ezek inkább abból adódtak, hogy egyrészt tudtam, sosem fogok már választ kapni tőle a kérdéseimre, másrészt rám ült egyfajta megkönnyebbülés. Egész gyerekkoromban lelkileg-testileg terrorizálta anyámat, sosem volt egy kedves szava hozzánk, illetve alkoholista is volt. Amikor elváltak, teljesen eltűnt, pedig a testvéremmel próbáltuk még mindezek ellenére is tartani vele a kapcsolatot. Később azonban rájöttünk, hogy felesleges erőlködni, sosem fog megváltozni, így is lett, sőt, csak egyre lejjebb csúszott.
Azoktól az emberektől egyenesen hányok, akik azzal jönnek, hogy "mégiscsak az apád volt!". És? Mit tett azért, hogy apának lehessen nevezni? Számomra nem attól apa valaki, hogy felcsinálta anyámat, bocsánat a kifejezésért, de ennél többet nem tett értünk, csak ártott.
válasza:Gyerekkorukban lehet hogy más volt, mégis együtt nőttek fel. Az teljesen más mint amit te tapasztaltál ettől az embertől.
Más az ha valakinek meghal a testvére,még ha sok bosszúságot is okozott neki...
válasza: válasza:6
A gyerek valószínűleg jobban járt így.
válasza: válasza: válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!