Örüljek, hogy foglalkoznak a gyerekekkel, vagy szóljak, ha ez nem mindig tetszik?

Elég kényes kérdés...

Három gyerekünk van, a fiunk 5 éves, az ikerlányaink 3 évesek.

Unokatestvéremmel közel lakunk egymáshoz, nem is dolgozik, így viszonylag gyakran találkozunk. A lányokért odavan, mert milyen szépek, aranyosak, meg ugye ketten vannak és ez már sok embernél végképp kiüti a "cukiság-mérőt". A fiunkért nem rajong így, igazából sokszor úgy csinál, mintha itt sem lenne, nem vesz róla tudomást. Nem azt mondom, hogyha odamegy hozzá a gyerek, elküldi, de nem kérdezi semmiről, nem játszik vele magától. Ha mondja, hogy elviszik szívesen a gyerekeket valamerre a barátjával, biztos, hogy csak a két lányra érti ezt. Karácsonykor is a lányoknak hoztak babaházat kiegészítőkkel, társasjátékot, sminkeket, körömlakkokat. A fiunknak meg két színezőt és ceruzákat.

Pedig vele sincs gond, nem problémás gyerek, sőt, ha szabad ilyet mondani, sokkal jobb természete van, mint a két lánynak.

Férjem szerint túlreagálom, ennyi erővel az ő testvérével is lehetne beszélni, mert ő a három gyerekkel együtt semmi programot nem szervez házon kívül soha, de a fiunkat viszi horgászni, vadlesre, gokartozni, szóval ilyen fiúsabb programokra.

Mi sosem teszünk különbségeket a gyerekek között, mikor az ikrek megszülettek, akkor is kértem mindenkit, hogyha jönnek és hoznának ajándékokat, inkább a fiunknak hozzanak. Vagy ha valaki felajánlotta, hogy vigyáz rá, elviszi sétálni, játszóterezni, mondtam, hogy inkább az ikrekkel menjen akkor, úgyis alszanak a babakocsiban azonnal, én pedig addig is kettesben voltam a naggyal, játszottunk, meséztünk.