Apakomplexusom lehet?

Még kiskamaszkoromban lelépett egy másik családhoz, ahol mások gyerekeiről ezerszer jobban gondoskodott, míg engem teljesen elhanyagolt, ebben az időben sokat sírtam emiatt egyébként. Előtte sem volt jó kapcsolatunk, az idegbeteg ordítozásokon és a rajtam való folytonos viccelődésen (akkor is, amikor régen elmondtam neki, hogy csúfolnak) kívül semmi más nem jut eszembe. Amint jobban elkezdtem érni, azt vettem észre, hogy egyáltalán nem jönnek be a korombeli fiúk, viszont egyes színészekbe totál bele voltam esve. Itt fontos megemlíteni azt, hogy ezek a színészek mindig 50 felett voltak és csak ez az idősebb "verziójuk" tetszett. Ekkor még azt gondoltam, hogy majd kinövöm, de nem. (17 vagyok). Most már élőben is figyelem a 50-60 körüli pasikat és hát...amit érzek...leírhatatlan. Számomra nincsen annál vonzóbb, hogy (egy csomónak) fárasztóan vicces, de férfias személyisége van. A külsejükről akkor még nem is beszéltem. A legtöbb olyan rendezetten néz ki mindig: általában őszülő haj, mindig elegáns kinézet, kicsit pocakos, de átlagos felsőtest. Állandóan az apafigurát keresem bennük szerintem, de lehet, hogy mások ezt máshogy látják kívülről. Egyébként régen volt olyan is, hogy csak azért mentem el egy barátom medencés szülinapjára, hogy az apját láthassam félmeztelenül. Bocsánat, ha valamit nem helyesen írtam, egy kicsit fáradtan csináltam.