Hogyan éljünk békesen együtt, ha apu élettársa egyszerűen képtelen leszállni rólunk?

2 generációs a ház, tehát simán és kényelmesen elférnénk. A hölgynek van 2 gyereke is, ők is velünk laknak. A férjemnek és nekem 3 gyermekünk van. A gyerekek korban hasonlóak. Apu eddigi élettársai eddig valahogy mindig felfogták, hogy hol a határ.

Nyilván, mikor apu egyedül van, akkor nem főzött külön, csak ha kedve volt, én főztem mindenkire a sajat konyhámban, esetleg nap vegén beugrik váltani pár szót. A mostani élettársa a gyerekekkel együtt meg valahogy mindig nálunk lyukad ki. Bevásárolok, megfőzök, kiteszem a lábamat a házból és visszatérve egy csatatér fogad. Hiába van neki is konyhája, a miénk jobban felszerelt címszóval hozzank hár főzni es szépen kiszolgalja magát mindenből is. Nem csak a konyhában, máshol is kutat és nagyon dühítő mikor azt hiszem, hogy valami van otthon, majd látom, hogy csak hűlt helye.

Amikor szólok, hogy ezt nem így beszéltük meg, még ő van megsértődve, hogy nekem könnyű, mennyivel felszereltebb az én konyhám, mennyivel több cuccunk van mint nekik, nem érti miert irígykedek. A gyerekei szinten így viselkednek. Kérdés nélkül bejárnak a mieink szobájába és elveszik, ami tetszik nekik. Amikor be mertük kulccsal zárni, akkor meg ők voltak megsértve, hogy nem bízunk bennük.

Apu sajnos nagyon papucs, a ne veszekedjünk típusú. Tőle túl sok segítségre nem számithatok ebben.