Helyesen cselekedtem, vagy netán elítélendő dolog?

Három éve kezdtem a főiskolát egy másik városban. Minden nap busszal kellett bemennem, és így alkalmam nyílt megismerni közelebbről az illető sofört.

A sulim első évében lett két éve, hogy a felesége sajnos meghalt és hátramaradt egy kisfiú, akit nagyon megrázott az eset és igen visszahúzódó lett.

De lassan megkedvelt a kicsi drága és én is őt. Mára odáig jutottunk, hogy megért, hogy hagyjam, hogy anyának szólítson amit örömmel fogadtam. (mindketten tudjuk, hogy az igazi édesanyját soha nem pótolhatom, de azért jól kijövünk.)

Az édesapja (30 éves) is lassan feldolgozta a felesége halálát és más szemmel kezdett nézni rám, a tegnap megkérte a kezemet és én ennek kimondhatatlanúl örülök mert nagyon beleszerettem. Főleg, hogy nemcsak a családja fogad el, hanem a kisfiú nagyszülei (a feleség részéről) is örvendenek, hogy a kisunokájuknak jó édesanyja lesz.

Ám az egyedüli dolog ami a boldogságomat árnyékolj, az egy rosszindulatú nő, akinek nincs ínyére, hogy a párom engem vesz el és nem őt. Folyton rosszat mond rólam, főleg a páromnak, aki szerencsére mellettem áll és világossá tette előtte, hogy én leszek a felseége.

Szerintetek jól tettem, hogy elfogadtam a házasságot, és hogy már most családomként szeretem őket?

22/nő