Hogy mondhat ilyet egy anya?

"Hát én sem örülök a ténynek hogy te vagy az anyám, de ez olyan mint a szemszín: nem lehet eltűntetni.."

amúgy meg ..milyen volt eddig a kapcsolatotk??

ha jó., akkor tlaán kétségbe esett és mindent összehord..

ha rossz, akkor ne várj semmit, hagyd a frnacba..

Ne haragudj, de úgy mondhat ilyet, hogy sz.r anya!

Olvasd el Susan Forward Mérgező szülők c. könyvét! Nekem segített gyökerestől kitépni a problémát.

Az én anyám se volt semmi firma. Annyi a különbség, hogy szavakkal, hasonlókkal, "csak" gyerekkoromban bántott, felnőttként egyszerűen elzárkózott, ha problémáim voltak. Mikor én voltam beteg, idegösszeomlással, természetesen nem számíthattam rá, rettegett, hogy ő a legközelebbi hozzátartozóm, felelősség terheli. Ő nem mondta, hogy nem szeret, viszont éreztette. Sőt, mikor még alkohol problémáim is voltak az összeomlást megspékelendő, még piát is vett nekem... Én mondjuk meggyőztem volna a gyerekemet, hogy problémái vannak, komolyak, kórházi segítségre szorul. Mikor - többször is - kórházba akart küldeni a doki, mindig visszautasítottam. Anyám rettegett, hogy mit mondana a szomszédainak, és az ő gyereke márpedig nem kerülhet a pszichiátriára. Nem látta be, hogy gyengeidegzetű gyereke neki köszönheti eme problémáját sok másikkal egyetemben. Azért én - akkor még a könyv létezéséről sem tudtam - belemondtam neki a pacekba, ráadásul nem is egyszer, hogy mi a véleményem róla, hogy sose számíthattam rá, hogy egy gyereket azzal fenyegetni, hogy intézetbe adják és ecsetelni, hogy majd milyen rossz lesz neki ott, milyen mély sebeket ejt egy gyerek lelkében, hiszen ő meg szinte semmit nem tud semmiről. Mellesleg ezek után miből kellett volna gondolnom, hogy szeret? A szavak csak szavak, a tettek viszont önmagukért beszélnek...

Én minden kapcsolatot megszakítottam anyámmal - igaz, ő ezt nem volt hajlandó elfogadni, és örökké próbálta szívni a véremet továbbra is, én meg mindig szépen lepattintottam. Azóta meghalt, nemrég, és nem éreztem azt a megkönnyebbülést, amit vártam. A hagyatékát a lelkembe véste... Újra idegösszeomlást kaptam, mert szeretetből még jól kis is semmizett, most viszont talán már felszállóágban vagyok. Egyedül sikerült lerombolnom mindent, ami az ő öröksége, a normális élet felépítésében meg doki és bogyók segítenek, mert ez viszont már nem megy egyedül, segítséget kértem. Beteg vagyok ismét, neki köszönhetően.

Ha szántál időt szómenésem elolvasására, akkor én azt tanácsolom (kb. egyidősek lehetünk), hogy olvasd el a könyvet, mikor már indulatok nélkül, magabiztosan képes leszel rá, mondd el anyádnak, hogy Te hogy látod kettőtök kapcsolatát, mondd el a sérelmeidet, és hogy Te hogy szeretnéd folytatni a kettőtök kapcsolatát ezután. Tanácsolom még, hogy ha majd ő lesz nyakig a kakiban, és képtelen leszel rászánni magad, hogy segíts neki, akkor majd mindig jusson eszedbe az itt feltett kérdésed, és tedd fel magadnak a kérdést, hogy vajon megérdemli-e anyád, hogy segíts neki? Sose legyen lelkiismeret-furdalásod miatta!