Teljesen eltávolodtam a szüleimtől. Mit tegyek?

Az utóbbi pár hónapban nagyon rossz lett a helyzet. Már akkor elég furcsa kezdett lenni a dolog, mikor elkerültem fősulira szeptemberben, de az utóbbi 3-4 hónap tényleg nagyon rosszul alakult. Minden egyes párbeszédemnek anyumékkal veszekedés a vége. Én olyan ember vagyok, aki nem szereti ha beleszólnak a dolgába, és ezt mondani is szoktam nekik, mikor belém kötnek, akár tetszik nekik akár nem. Nem tagadom, nagy a szám, de mindig próbálkozom visszafogni magam. Ilyenkor jön apum azzal, hogy beleköt valami kis hülyeségbe, pl hogy mért mondtam azt hogy b*meg... megy ilyen kis apróságokba. Anyumnak állandóan az a baja, hogy jövök-megyek, sose vagyok otthon... ami ráadásul nem is igaz, mert egy héten max (!!) 3 napot nem vagyok otthon, amikor a barátomnál alszom, vagy a barátnőimmel találkozom. Ráadásul 2 éjszakánál többet sosem vagyok távol itthonról, akkor is csak tényleg barátomnál. Állandóan a szememre hányják, hogy én nem nézem őket semmibe, meg hogy leszarom őket, ők az utolsók a szememben stb... Kikészítenek ezzel a szöveggel, és egyre inkább úgy érzem, hogy eltaszítanak az ilyen piszkálódásokkal. És még csodálkoznak, hogy legszívesebben a szobámban vagyok, egyedül.... Mert ezt is állandóan felhánytorgatják, hogy sose dugom le az orrom a szobámból. Egyrészt én ilyen vagyok, szeretek magányosan is ellenni néha, másrészt meg rohadtul nincs kedvem azért lemenni, hogy megint megtaláljanak valamivel... 20 éves vagyok... mások ilyenkor már elköltöznek... én meg itt szenvedek anyámék korlátai közt. Röhögnöm kell magamon. Szeretnék kitörni, de nem merek, mert semmit nem értenek meg abból amit csinálok, akármiről is legyen szó. Egyre inkább érzem, hogy szeretnék leszakadni róluk, szeretnék kicsivel önállóbb lenni, de nem tudok, ha mindenért csak a leoltást kapom, és igazából nem merek még lázadni sem, mert szeretem őket.Viszont nem fér a fejembe a gondolkodásmódjuk, és egyre inkább betelik a pohár azzal, hogy otthonülő szent lánykát akarnak belőlem faragni. Pedig egyáltalán nem vagyok rossz, jól tanulok, normálisan viselkedek... Soha senki nem tudott még a szememre hányni semmit hogy botrányt csináltam volna, vagy ribanc lennék, vagy valami. Egyszerűen idegesít, hogy kritizálnak amiért merek a barátommal találkozni, vagy bárhová is menni. Ettől függetlenül megyek, ha olyan van, csak utálom, hogy mikor hazaérek, csak morcos fejek meg újabb leszidások várnak. Nem tudom, mit tegyek. Ötlet?