Életunt, fásult, érzéketlen anya. Mit tehetek? 22L

Annyit tehettek hogy ráhagyjátok. Tudod az anyukád azért fásult mert ő nem él olyan életet amilyet szeretett volna. Boldogtalan. És közben azt látja hogy ti igenis törekedtek a boldogságra és kitartotok a párjaitok mellett és ezért kellemetlenül szokta magát érezni (mondhatjuk úgyis hogy irigy).

Egy szülőnek ideális helyzetben örülnie kellene hogy a gyereke képes kitartani a párja mellett még akkor is ha több száz kilométer választja el őket egymástól, ő viszont kellemetlenül érzi magát emiatt mert legbelül érzi hogy ő nem tett meg mindent hogy boldog legyen pl. legyen egy szerető párja stb. (feltételezem nem egy mintaházasság az övé ha van egyáltalán valakije). Ha mindent megtett volna akkor nem lenne fásult, függetlenül attól hogy mennyire jönnek össze a jó dolgok az életében. Persze ha ezeket szóvá tennéd rögtön igyekezne témát váltani vagy ami valószínűbb elkomolytalankodni a dolgot, legrosszabb esetben talán még fel is háborodna hogy hogy mersz te ilyet mondani neki. Szóval hagyd rá és tekints rá úgy ahogy megérdemli: mint elrettentő példára.

Még valami:

"Én mondom neki, hogy keressen valakit, mert már felnőttünk, de ahogy mondtad, elvicceli. A legjobb: "Mit szólnátok, ha jöttök haza hétvégén, és a legjobb falatokat megeszi előletek egy idegen pasas?" -.-" "

Most hogy ezt leírtad eszembe jutott még egy dolog. Azért is érezheti magát kellemetlenül amikor látja hogy mindkét gyerekének van valakije mert látja hogy kirepülőben vagytok a családi fészekből, fél hogy egy napon mindketten úgymond otthagyjátok. Ettől pedig azért fél mert miután elvált az apukádtól, nem maradt a gyerekein kívül semmije amit fel tudna mutatni, amit elért volna az életében. Ők maradtak meg neki, és úgy érzi hamarosan örökre kirepültök és fél hogy vajon mi lesz utána. Ahogy írtad:

"már amikor az exemmel összejöttem, ment a hisztéria hogy miért nem találok a saját városomban pasit magamnak, miért kell ezért utazgatni?"

Meg volt ijedve hogy esetleg elköltözöl a pasidhoz egy másik városba ő meg ottmarad majdnem egyedül (mivel gondolom az öcséd még vele él - egyelőre -). Fél a rá váró magánytól. Közben pedig ahogy a szavaidból kiveszem nem tud erről az érzéséről sem beszélni, ahogy semelyik másik érzéséről sem, viccelődik, azt mutatja kifelé hogy neki semmi baja nincs az égvilágon. Ez pedig a legrosszabb dolog amit tehet magával.

Ha anyukáddal lehetne ilyen dolgokról beszélni azt tanácsolnám hogy nyugtasd meg hogy ha el is költöznél téged bármikor hívhatna ha szüksége lenne a társaságodra vagy bármilyen segítségre. De így hogy nem akar ezekről a dolgokról (érzésekről) beszélni nem tudom mit lehetne tenni ez ügyben (ez az egész "fél a magánytól" persze csak egy feltételezés, amit az első kommentemben írtam az viszont biztos).

23:02-es voltam.