Miért van az, hogy ha összeveszünk a párommal (nekem van jogos panaszom), a vége mindig az, hogy ő sértődik meg és nekem kell bocsánatot kérnem? Más is van így?

Kicsit fejleszteni kell az empatikus készségeid.

Soha nem igaz hogy "neked van jogos panaszod". Őneki mindig ugyanolyan jogos volt az csinálni amit csinált.

Csak hát te a te fejedből látod a világot, ő meg az ő fejéből.

A te fejedből nézve jogos, az ő fejéből nézve nem biztos.

Szóval ahelyett hogy az igazadat hajkurásznád, inkább igyekezz megérteni őt hogy miért csinálja amit csinál.

Amíg őt nem érted meg (tehát amíg nem látod be hogy a helyében te is azt tetted volna) addig semmi jogossága nincs annak hogy elvárd hogy ő megértsen téged...

Jó de az se normális ha mindig a másik sértődik meg. Nem kéne neki is így gondolkozni?

Próbáld ki ha ezután sem hajlandó a kompromisszumra akkor soha viszont nem látásra!

Az első válaszolóval egyetértek. Annyit teszek még hozzá, hogy nincs olyan, hogy bocsánatot kell kérned (ha csak nem kény6szerít rá fizikai erőszakkal, de ez esetben ne maradj a kapcsolatban). Olyan van, hogy bocsánatot akarsz kérni, s feltehetően azért teszed meg, mert megvan rá az okod.

Gondold végig, miért is kérsz bocsánatot. Ha tényleg jogos panaszod van, és azt szóbahoztad, azért önmagában vicces lenne. Én nem tudom a választ, de ha te megtalálod, az közelebb visz a megoldáshoz.

Nálunk is ez a helyzet. De már kezdem megtanulni hogyan is kezeljem.

Utolsó:már miért lenne kamu a kérdés? Mert nálad még nem fordult elő ilyen helyzet?

velem is próbálta ezt játszani a párom, de én máshogy állok hozzá.

ha pl betrappol a lakásba cipővel, miután kitakarítottam elmondom neki, hogy ezt talán nem kéne, és jobban becsülhetné a munkámat. ilyenkor még ő van felháborodva. hagyom hadd puffogjon. ebben az esetben sztem nekem van igazam.

egyébként nem kell bocsánatot kérned, egye a fene, egy idő után rájön, hogy talán másképp is lehetne.

A férjem is ilyen. Ő még azt is elérte, hogy ténylegesen bűntudatom is legyen, mert meg mertem mondani a véleményemet. Egy ideig úgy gondoltam nem is fog változni a dolog. Egy alkalommal viszont túllőtt a célon. Nagyobb (nekünk elég nagy) összeget adott kölcsön valakinek a megkérdezésem és tudtom nélkül nélkül, ráadásul ehez még fél éves fizetéselőleget is felvett. Az illető természetesen nem fizette vissza. Ez csak akkor derült ki, mikor a számlákra akartam pénzt felvenni és nem sikerült. Mikor szembesítettem a tényekkel, ő kikérte magának, mert "szegény ő, őt verték át és ez milyen rosszul esik neki és még én is bántom és nem is hiszem el milyen gonosz vagyok, hogy így bánok vele, mert ő csak jót akart..." Előadta, hogy mennyire a lelkébe tapostam arról egy szó sem esett, hogy miből lesz pénz a számlákra és az ételre, csak az ő lelkéről beszélt. Eddig ez mindig bevált neki, belegondoltam, hogy tényleg, szegény és még én is lehordtam... és bocsánatot kértem, mire ő nagy kegyesem 1-2 nap múlva megbocsátott. Ez alkalommal viszont úgy döntöttem, most vagy soha, ezt most végig fogom játszani. Este már a gyerekszobában aludtam (ilyen nem történt még soha a 8 év alatt), másnap ugyanúgy elláttam kávéval, reggelivel minden ment a megyszokott módon, de csak annyit beszéltem vele, amennyit kellett. Kimért voltam, nem adtam sem puszit sem csókot, nem is értem hozzá (ő szokott velem így bánni a megbocsátás előtti napokban). Az elkövetkező napokban próbált kedveskedni, kaptam virágot, csokit, bókokat, de bocsánatot nem kért. Én változatlanul hűvös voltam vele. Három hét úlva reggel bejött hozzám és elnézést kért az összes eddigi "sértődéséért" és a kölcsönadott pénzért is. Elismerte, hogy belátta ő mindig, hogy ő volt a hibás, de jobban esett neki sajnáltatni magát, mint kimondani: Ezt bizony rosszul csináltam, igazad van!

Ezek után megbeszéltük a dolgokat és minden rendeződött. Szerencsére azóta sem fordult újból ezen jól bevátl prakikához. :)

Kedves 11:52-es!

Nehogy azt hidd, hogy én annyira kemény vagyok! Sőt! :( Életem legnehezebb 3 hete volt. Végigsírtam az éjszakákat, 5 nap után még a tejem is teljesen elapadt. Egyszerűen úgy éreztem, hogy csődöt mondott a kapcsolatunk és ez az utolsó lehetőség a megmentésére. Nem akartam elhinni, hogy képes lenullázni és adóságba verni a családunkat (8 hetes volt a kisfiunk) egy idegenért és még csak annyit sem érdemlek meg, hogy egy Elnézést! vagy egy Bocsánat! elhagyja a száját. Ilyen sikerben, hogy változni is fog, nem is reménykedtem. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy meddig tart ez a változás (másfél éve történt).