Távkapcsolatban élők, mennyire erősek az érzéseitek a másik iránt ha már hetek óta nem találkoztatok?

Tőlem kb. 300 km-re lakik, de ez nem okoz gondot. Nagyon szeretem és boldog vagyok, hogy úgy ébredhetek reggelenként, hogy tudom hogy van nekem.:) De, azért remélem, hogy megoldom a távot és nemsokára összeköltözhetünk.

Minden jót Nektek!

Nekem olyankor is a mindennapjaimban van, ha távol vagyok Tőle... azokon a napokon is Vele tervezem az életemet, várom, hogy újra lássam. Naponta többször beszélünk, bármikor, a nap bármely órájában...ha csak egy vicc eszünkbe jut, vagy csak simán a hangja hiányzik...

Mióta távkapcsolatban élünk sokkal inkább értékeljük az együtt töltött időt (nem mintha azelőtt nem értékeltük volna, csak most még szorosabb).

Persze el kell fogadnom, hogy "nélküle" is halad az életem, vizsgaidőszakban előfordul, hogy csak este gondolok rá...vagy hétvégén...De attól még szeretem:)

Mi másik országban lakunk úgy,hogy már van egy közös lányunk. 6 éve vagyunk együtt, májusban költöztem haza a kislánnyal, azóta egyszer találkoztunk, júliusban. (Ha minden jól alakul, nemsokára ő is ideköltözik.) Eleinte szokatlan volt, szomorkodtam sokat, de mára megszoktam, élem az életemet, elkezdtem egy tanfolyamot, mellette dolgozom is, gyönyörűen haladok a céljaim felé amit a másik országban sosem tudtam volna megvalósítani. Már az lesz furcsa amikor újra együtt leszünk, mert ő igényli a sok együttlétet és azt, hogy otthon házitündérkedjek, ami ezek után nem lesz kivitelezhető. Kicsit félek, hogyan fog erre reagálni, de ha már ennyit kibírtunk, ez már igazán semmiség lesz.

27/N

Két évig Japánban dolgozot, akkor még házasok sem voltunk. Naponta kétszer felhívott vagy felhívtam: (neki) reggel és este. Évekig járt kisebb-nagyobb időszakokra az USA-ba (kutató), akkor is megvártam. Töménytelen sok levelet írtunk egymásnak - rendes, papír alapú postai óton küldött levelet :) -, ma is megvannak, összecsomagolva, dobozolva, féltve őrizzük mindketten azokat.

Egy időben munkám sem volt, egy időben kórházban is voltam, mégis kitartottunk egymás mellett. Jóban, rosszban. Igaz, hogy a két év az már nagyon sok volt (abból lett lakásunk, mert senki sem támogatott bennünket, csak magunk), de a cél érdekében ki lehetett bírni.

Bizalom kell a másik felé, és tartani a kapcsolatot, a lelket a másikban, ha távkapcsolatra fordul a dolog. De tényleg kicsit nehéz tud lenni, karácsony körül pláne.

Ez így van rendjén hogy te nem görcsölsz azon hogy mit is csinál ő,és nem azon agyalsz hogy éppen mit csinál.

Ez nem azt jelenti hogy nem szereted hanem azt jelenti hogy komolyan gondolkodsz és megbíztok egymásban!Ha minden percben görcsösen ragaszkodnál akkor tönkre tenné az egészet én szerintem.Az hogy neked alakul az életed az így van rendjén és ha neki is,akkor meg még jobb.Mind a ketten tegyétek a dolgotokat és a végén az úgy is találkoztok ha igazán szeretitek egymást....és tényleg akarjátok egymást,én úgy gondolom a távolság a mai világban már nem számít szerintem,akik nem bírják ezt csinálni azok nem is szeretik egymást igazán és csak kifogásokat keresnek!De hogy a kérdésedre válaszoljak,szerintem szereted őt csak a távolság miatt az másképpen jön le!!