Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Benne maradnátok egy ilyen...

Benne maradnátok egy ilyen házasságban?

Figyelt kérdés

6 éve tart, két kis gyerek van, szép lakás, stb. Itthon látszólag minden rendben, a férjem segítőkész, besegít mindenbe, jó apa. A szex szerintem lehetne jobb is, heti 3-4-szer van, de főleg én vagyok a kezdeményező, és én igyekszem ezzel-azzal feldobni a dolgot, a férjem nem nagyon töri magát, hogy meglepjen. Ezen kívül átlagos családnak mondanám magunkat, ha nem tudnám, amit tudok...

Ami a gond, hogy többször lebukott olyan dolgokon (3 alkalmommal az elmúlt 2-3 évben), hogy régi barátnőivel/kalandjaival chat-el, nagyon lényegretörően, szexről, stb. Az egyikkel konkrétan el is kezdett tervezni egy "régi szép időket" felelevenítő, szexszel fűszerezett találkozót. Mind három alkalommal, így utoljára is szóltam neki, hogy tudom mit csinál, beszéljük meg. Ő az első két alkalommal csak annyit mondott, hülye volt, és nem akart valójában semmi konkrétat, csak szórakozott. Az utolsónál (ahol nem lehetett már mellébeszélni), szintén kitartott amellett, hogy nem gondolta komolyan, csak változatosságra vágyott. Én csak a gyerekek miatt azt mondtam, kap egy utolsó esélyt, de ezentúl sokkal többet kell beszélgetnünk, odafigyelnünk a kapcsolatunkra, stb. Kb. 2 napig minden oké volt. Már kb. 2 hónap eltelt, nem is chat-el (tudtommal), de minden visszaállt a régi kerékvágásba, nem beszélgetünk többet, stb.

Tudom, hogy én is hibás vagyok, hogy itt tartunk, de eddig úgy gondoltam, hogy nem kell mindjárt az első adandó alkalommal felrúgni egy házasságot, pláne, hogy konkrét megcsalás nem is volt. Abban viszont bizonytalan vagyok, hogy mit hoz a jövő. Előbb-utóbb újra kezdi és végig is iszi a dolgot? Fogok-e bízni benne valaha? Lehet-e ebből még normális házasság, vagy mégis lépni kellene, és új életet kezdeni, hátha megérdemlek én is egy őszinte kapcsolatot? Minden vélemény, tanács érdekel.


2011. okt. 12. 11:18
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
33%
Honnan tudod, hogy miket írt?
2011. okt. 12. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
85%

Első körben igen, benne maradnék.


A legfőbb kérdés: szeretitek egymást?


Szerintem ez tipikus esete annak, amikor külső segítséggel menthető lenne a dolog. Szerintem ne temesd még ezt a dolgot. Konkrét megcsalás nem történt, még ha szörnyű is, amit átéltél. Menjetek el párterápiára, szerintem van esély arra, hogy újra felismerjétek egymásban azt a nőt-férfit, akibe beleszerettetek!


Kitartás!

2011. okt. 12. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
85%
Bent maradnék, de elcipelném a párom egy párkapcsolati tanácsadóhoz, mert a jelek szerint valami nem stimmel neki, de képtelen neked elmondani. Talán magának sem vallja be. Egy szakember viszont segíthet neki ezzel szembesülni, és akkor tisztázódhat minden, ő is őszinte lesz magával és nem chatelni fog, hanem megtanulja elmondani, ha valami gondja van.
2011. okt. 12. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 A kérdező kommentje:
Onnan, hogy közös a fiókunk, csak én szinte sosem ülök a géphez. Kb. évente 1-2-szer. szóval nem volt nehéz...
2011. okt. 12. 11:22
 5/32 A kérdező kommentje:
Gondoljátok, hogy eljönne egy terápiára? A férfiak nem idegenkednek az ilyesmitől (mondván, hogy nincs semmi baj drágám, minek ide egy szakember?)? Pedig jó ötletnek hangzik...
2011. okt. 12. 11:24
 6/32 anonim ***** válasza:
51%

Hidd el, nem reménytelen.


Le kell ülni megbeszélni vele, hogy szeretnéd, ha kettőtöknek jobb lenne, és ha ő is szeretné, menjetek és kérjetek segítséget!

2011. okt. 12. 11:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 A kérdező kommentje:
Palm-nak: én szerettem. Most kicsit kivagyok lelkileg, nem bízom benne. Hullámzanak az érzelmeim. Hogy ő szeret-e? Ha igen, miért csinálja ezt? Van ere logikus magyarázat?
2011. okt. 12. 11:25
 8/32 anonim ***** válasza:
82%
Azt is megmondhatod, hogy megérted, ennyi idő után hiányoznak neki a "kalandok", de neked az lenne fontos, hogy Veled EGYÜTT élje át ezeket! Tehát fogadd el, hogy vágyik valami újra, de keressétek meg ezt az újat egymásban!
2011. okt. 12. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
71%

Nyugi! Ha nem szeretne, nem lennétek fontosak neki, akkor már rég meghúzta volna a boltoscsajt/bébiszittert/tanárnőt. :)


Megértem, hogy megrendült a bizalmad, de szerintem nagyon korai lenne most ennyi miatt kiszállni.

2011. okt. 12. 11:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 A kérdező kommentje:
megpróbálom, még egy beszélgetést megér, mert ahogy most van (bennem az érzések), az egy negatív spirál, attól tartok. A gyerekeimet pedig nem akarom kitenni egy, a kommunikáció hiánya miatt megromlott házasságnak. Persze mindenhez két ember kell...
2011. okt. 12. 11:27
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!