Miért érzem úgy hogy eltávolodtam a családtagjaimtól, az anyámtól?

17 éves vagyok, lány. Konkrétan nem úgy távolodtam el tőlük, mert egy házban élek 1 lány tesómmal és az anyámmal és beszélgetni is mindig szoktam velük úgy mint máskor, nem is veszekszem többet velük mint szoktam, az sem gyakran fordul elő. Inkább lelekileg érzem ezt. Nem is olyan régen még minden részletbe beavattam főleg Anyámat, megbíztam benne, tudtam ha segítségre van szükségem Ő(k) mindig ott van(nak). Mostanában azonban már nem érzem így. Jó kérdezek ha valamit nem értek, de olyan kérdéseket már nem teszek fel neki(k) amik pont a legjobban érdekelnek, inkább a neten vagy a barátokkal beszélem meg. Ezek mind az élet komoly és nagy kérdései. Mi lesz belőlem, munka, stb... Most kezdtem el életem álmának megvalósítását, mert van egy álmom amit el szeretnék érni. Jó anya segít, pl vesz bérletet meg ilyenek hogy eljárhassak arra a helyre, de egyszerűen már nem osztok meg vele részleteket, inkább azt mondom ha kérdezi mit csináltunk, hogy: Ja, jó volt. Régebben mindent kitárgyaltunk, megbeszéltünk. Most is inkább az Én hibámból nem beszélünk már annyit. Inkább azt vettem észre magamon hogy megyek a saját fejem után, hajtom az álmaimat, a bajaimat ha vannak megpróbálom magam megoldani, nem akarok segítséget. Miért van ez? Nemrég még lelki társam volt a családom, ma már inkább csak teher, amit el kell viselnem még nem lesz annyi pénzem hogy elmehessek külön lakásba, ahol egy kis időre külön lehetek tőlük, amikor úgyérzem most magányra van szükségem, ami mostanság elég gyakori. Nem értem miért idegenedtem el tőlük, néhány hónap alatt mikor Ők semmit sem változtak, inkább Én. Lécci segítsetek a válaszaitokkal! Egy bizonytalan lány.