Volt nektek olyan, hogy ápoltatok valamilyen rokonotokat, és meghalt? Hogyan dolgoztátok fel, és mennyi idő alatt?

Ugyanebben a cipőben járok én is. Nekem tavaly májusban halt meg a nagymamám, súlyos beteg volt, mi ápoltuk, sőt én voltam ott éjszaka, amikor meghalt. Azóta sem tudtam feldolgozni, s nem tudom, hogy sikerül-e valaha feldolgoznom valamennyire. Bár már több, mint egy év eltelt, még mindig nem tudok beszélni róla, ha csak rágondolok sírva fakadok, most is szorongatja a sírás a torkomat. Azt tudom mondani, hogy látni valakinek a leépülését, látni valakinek a halálát, akit mindennél jobban szerettem, az örök kereszt marad a hátamon, feldolgozhatatlan, s elfelejthetetlen dolog.

A dolgokat inkább nem részletezném, nincs rá erőm. Annyira nem tudok róla beszélni, hogy még a páromnak sem beszéltem soha azokról a hetekről, azokról a napokról, amikor ápoltuk, s amikor láttuk leépülni. A fájdalmam azóta sem enyhült, nagyon sokáig voltam depressziós ez miatt, az segített csak a dolgokon, hogy találtam munkát. Így nincs annyi időm rágondolni. De éjszakánként néha úgy érzem, hogy megbolondulok. Soha el nem hinnéd, hogy mekkora öröm számomra, ha vele álmodhatok, ha beszélgethetek vele. Néha még mindig érzem az illatát. A héten többször is. Biztos azért, mert most volt egy éve, hogy meghalt. Ilyenkor érzem, hogy itt van velem, s annyira boldog vagyok, hogy tudom, hogy mellettem, hogy mögöttem áll.

Sajnálom, hogy semmi biztatót nem tudok mondani neked, lehet, hogy te idővel majd fel fogod tudni dolgozni, sőt lehet, hogy egyszer majd én is fel fogom tudni dolgozni magamban, hisz még csak egy év telt el, de előttem áll még az egész élet.

Őszinte részvétem a nagymamád miatt, őszintén sajnálom, hogy ezt át kellett élned.

Judit

Szia!Nekem még nincs 3 hete,hogy meghalt a nevelőapám.anyukám ápolta a haláláig,de én is elég sokat voltam mellette.nem egész 2 hónap alatt vitte el a rák.

Amíg láttam szenvedni,magamban imádkoztam,hogy ne tartson neki soká a szenvedés.amikor meghalt megkönnyebbültem,hogy már nem érez fájdalmat.hiányzik.néha csak ültem az ágya mellett és fogtam a kezét vagy megetettem,ha hányt vagy pisilt kivittem amit ki kell,levágtam a körmét vagy olvastam neki...

Egyszer megkérdezte,hogy ő meg fog halni?azt mondtam,hogy biztos nem most,mert az igazat képtelen lettem volna...

úgy érzem,hogy a magam erejéből mindent megtettem,többet nem tudtam segíteni.

miután eltemettük 3 nap múlva már zsákokban volt az összes holmija és kerestünk gazdát a ruháknak,egyebeknek.

a családunkban mindenki megtartott magának valami apróságot ami az övé volt,amire ha ránézek mosolyogva jut majd eszembe.

részemről ennyi.Olvasom a Bibliát,ő is szerette,hiszek benne.Hiszem ,hogy lesz feltámadás és találkozunk még úgy ,hogy nem lesz beteg.

nem alszok rosszul,nincs kellemetlen érzésem,mert amit lehetett megtettünk.