Akinek az apja új családot alapított és másik nővel, mit gondol a saját apjáról és a helyzetről?

En nem tudok vele ilyenekrol beszélni. Sott, semmirol sem tudok vele beszélni. Míg velunk élt, akkor sem érdekelték a dolgok. Most meg még ugysem. Azota, hogy elkoltozott (7 éve) férjhez mentem, szuletett egy kislányom. Még az unokáját sem jon el megnézni (nem érdekli- másfél éves a kislány, de vagy 5x látta), de nagymamámhoz heti tobbszor is benéz (vagy 100 méterre lakik tolem) de ránk soha.

25N

A szüleim elváltak, és utána mindketten folytatták az életüket. Nyilván nem akar egyik sem besavanyodni. Szerintem ez valahol természetes, hogy az ember társat keres magának.

Én megtartottam a jó kapcsolatot a szüleimmel külön-külön, elvégre egymástól váltak el és nem tőlünk, a gyerekeiktől.

pont most beszelgettunk errol a baratnommel. Apu elment egy masik novel, es anyuval ketten maradtunk meg a hugom. Az uj notol van egy kislanya, akinek mindene meg van. Es a no elso hazasagabbol van egy fia annak is minden megvesz.

Anyu mindig mondja hogy menjunk at apuhoz, mert o is sezeret minket meg ilyenek. De nekem mar nincs kedvem, mert nyaron elmentunk nyaralni, es a no fia beszolt nekem.

mutatta hogy milyen jo kepet csinal az iphone telefonja, es en mondtam hogy milyen jp meg ilyenek es akkor a no meg beszolt nekem, hogy szoljak anyanak hogy vegyen nekem,

igazan rank is kolthetne a gyerektartasbol / 35000ft/.

Annyira rosszul eset, mert nekik megvan mindenuk, mert apa dolgozik es a no nem. De anya is dolgozik csak o apolono es nem kap annyi penzt, hogy vegyen nekunk ilyeneket. Es mar nem akarok menni hozzajuk, mert apu is hallotta es nem szol neki soha amikor ilyeneket mond anyarol, pedig tudja hogy mar nincs olyan sok penzunk mint akkor amikor velunk lakott, nekem ez nem baj mert igy is anyaval akarok maradni, mert ot nagyon szeretem.

Apaval, meg felesleges beszelni ilyenrol, mert csak azt mondja hogy kedves a baratnoje csak adjak idot hogy megszeressem

Én nem beszélgettem el erről vele, sem anyámmal, de ahogy felnőttem, idővel átláttam mindent.

Ovis voltam, mikor apám elment, egy másik nővel új családja lett, gyerekei...

De miért ment el?

Anyám ezt úgy állította be, hogy ő nem tehet róla, ő a szegény elhagyott feleség, őt kell sajnálni, az apám meg egy szemét, aki még csak a gyerekeire sem gondol, csak úgy itt hagyja őket... Ezt hallgattam évekig, és még most is szemétládaként van apám titulálva.

Nekem gyerekként rossz volt a helyzet, egy tök gátlásos gyerek lettem, mostanra is kihat. Anyámmal sosem volt őszinte bensőséges a kapcsolatom, csak egy gyerek voltam neki, nem vett komolyan, és mindent a kedve szerint kellett tennem, különben jött a "pont olyan vagy, mint apád" duma. Apám kiskoromban elvitt mindig hétvégén. Jó volt nála, bírtam az új családját is, a gyerekeket is... De persze anyámnak nem mondtam, hogy csípem őket. Rossz volt, hogy nekem nincs rendes családom, de úgy éreztem, nem tehetek semmit, és még csak apámhoz sem vágyódtam, csak úgy voltam. Apámmal idővel megritkultak a találkozások, és mikor nagyobb voltam, nem is mentem hozzá, anyám dumái és apám anyjának gonoszságai miatt. Apámmal semmilyen a kapcsolatom, és néha hivatalos ügyek miatt telefonon beszélünk, nem több. Még mindig anyámnál lakom, nem tudtam még saját lakást venni, bár menekülnék.

Szerencsétlen gyerekkoromból a következő tanulságot vontam le:

Jól meg kell gondolni, hogy kivel kötjük össze az életünket, ha pedig gyereket vállalunk, előtte mindenképpen meg kell győződni a párunkról, hogy biztos velem akar-e élni, és biztos együtt fogjuk nevelni a gyerekeket... Aki gyereket vállal, annak kötelessége vele maradni és nem otthagyni! Ha pedig nem szereti a párját és nem vele akarja leélni az életet, akkor nem szabad gyereket vállalnia vele! Mert mindezzel csak a gyerek életét teszi tönkre!

Anyám elég elviselhetetlen a hétköznapi életben, valahol megérthető, hogy apám inkább más nőhöz menekült. De ezt még azelőtt kellett volna megtennie, mielőtt megszületek! Csak ennyi és nem több!

Sajnos manapság egyre kevesebben érzik annak fontosságát, hogy anya és apa együtt éljenek. Egyre több a szomorú gyerekkort megélt ember! Az ugyanis elég ritka, hogy egy szülő minden szempontból eleget tegyen a gyerek szükségleteinek.

Az én szüleim 5 éves koromban váltak el, most 17 éves vagyok és az utóbbi pár évben jöttem rá, hogy apámnak nem számítok semmit. Kéthetente járok hozzá, de vanhogy nem megyek.

Az új feleségének nem velem van a baja, hanem eleve, hogy gyerek vagyok más nőtől. Van tőle egy féltestvérem akit egyébként szeretek. Viszont szomorú nézni, hogy ő milyen luxus környezetben nő fel Rózsadombon és tökéletes családban. Apám mindent megvesz neki (5éves) 1,5 milliós óvodába jár, míg nekem a 50e gimit is alig akarja fizetni. A mostoha anyukám meg megkap prada/Celine táskát nekem meg a születésnapomra alig költ 20e-t. És minden egyes ezer forintot sajnál tőlem.

És a legrosszabb hogy nemtudom utálni, mert legbelül szeretem (nemtudom miért).