Mit csináljak, hogyan "edzem meg magam", hogy fel tudjam vállalni a konfliktusokat a párommal, ne meneküljek ki mindig a kapcsolatokból?

Gyerekkoromban elég feszült volt otthon a légkör apám miatt. Nem volt agresszív, sem alkoholista, "csak" egy kicsit idegbeteg.. Ha valami nem tetszett neki kiabált, bármiért felkapta a vizet, a legkisebb semmiségért, semmi nem volt jó neki. Aztán persze bocsánatot kért, de attól még nagyon rossz volt így felnőni. A mai napig nem jó a kapcsolatunk hiába tett meg amúgy mindent értünk. Ez rányomta a bélyegét az egész életemre, párkapcsolataimra. Ha bármi feszültség volt, vagy nagyon felbosszantott valamelyik párom, szinte gyűlöletet éreztem iránta, és szakítottam. Most van egy kapcsolatom, tényleg rendes férfi, 30 körül vagyunk mindketten, úgy érzem vele le tudnám élni az életem, és már ideje lenne tényleg magam mögött hagyni a hülyeségeimet. De ha vitatkozunk, összeveszünk, még mindig egy kis hülyének érzem magam, rá pedig nagyon haragszok. És ez rettentő érzés, szeretnék már túl lenni rajta, de nem tudom hogyan. Normálisan kezeli, általában lehiggad, és megbeszéljük, de látom rajta, hogy zavarja, hogy mumusnak látom..