Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Anyukámnak nem szimpatikus a...

Anyukámnak nem szimpatikus a barátom, tehetnék esetleg valamit, hogy ez megváltozzon?

Figyelt kérdés
Jó pár hónappal ezelőtt megismerkedtem egy fiúval, aki nagyon szimpatikus volt nekem már az első pillanattól fogva. Meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg ő majd a barátom lesz, de a sors így hozta. Nem akartam magamnak barátot, mert túl fiatalnak tartottam magam még ehhez, sőt, még mindig annak tartom magam. 15 és fél éves vagyok. De beleszerettem, és csak magamat kínoztam volna, ha önakaratomból távol tartom magam tőle. Minden esetre, semmi rosszat nem csinálunk, heti egyszer elmegyünk 1 órára sétálni, meg iskolán belül találkozunk, és ennyi. Anya már nagyon sokat hallott róla tőlem, mert mindig meséltem, és bár ő is korainak tartotta, tudta, hogy egyszer lassan eljön az az idő, hogy nekem is lesz barátom, így beletörődött, és mindig mosolyogva kérdezte, hogy na mi volt, vagy hogy mit mondott, merre mentünk sétálni, stb. Egyszóval mindig kérdezett róla. Aztán egy héttel ezelőtt elhívtam magunkhoz a barátom, hogy bemutassam a szüleimnek, mert kíváncsiak voltak rá. Azonban azóta minden megváltozott... Anya semmit sem kérdezett róla, és mogorva lett a viselkedése velem szemben is... megkérdeztem, hogy mi a probléma, mert tudom, hogy van valami, méghozzá biztos vagyok benne, hogy a barátommal kapcsolatban, mivel azóta lett anya ilyen fura mióta találkozott vele... :( Anya azt válaszolta, hogy ne akarjam tudni a véleményét. Végül is rávettem, hogy elmondja, és az volt a véleménye, hogy a barátom kedves gyerek, meg aranyos, de nincs rajta semmi izom, és baba arca van, és 2 centivel kisebb nálam és hogy miylen kisfiús, éshogy mi nem illünk össze... Nagyon rosszul esett, hogy ezt mondta, de hát nem akarok én anyával haragban lenni, elfogadtam a véleményét. Viszont azóta már velem is egyre többet veszekszik :( Fogalmam sincs, mit tegyek :( Nem szeretnék anyával haragban lenni, de a barátom sem szeretném megbántani :( Ráadásul amiket anya mondott róla, szerintem nem igaz. Meg aztán...most komolyan külsőre akarja megítélni? Annyira rosszul érint, hogy egyik percben még örült neki, a másikban mikor talizott vele akkor meg utána kb megutálta, mert nem néz ki jól... és ezt ő is alátámasztotta hogy a belsőjével semmi gond nincsen... Tudom, hogy túl fiatal vagyok :( Mit kéne tennem?
2013. márc. 28. 19:04
 1/10 anonim ***** válasza:
97%

Ezen csak az idő segít, ha 10 év múlva összeházasodtok, talán megbékél. :) Nálunk másfél éve ez megy, anya imádta a párom, aztán egyszer csak, mintha elvágták volna.

Mond meg anyukádnak, hogy lehet neki nem szimpatikus, de te szereted és neki ezt el kell fogadni. Előbb-utóbb ha nem javul a helyzet, bizony választanod kell majd. Valamelyiküktől el fogsz hidegülni idővel sajnos.

2013. márc. 28. 19:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

Köszönöm :)

Igen egyébként, ezt én is tudom, hogy valamelyiküktől elhidegülök, ha nem változik a helyzet :( csak az a baj, hogy jelen pillanatban egyikőjüktől sem szeretnék. Nekem anya is fontos, hiszen belőle csak egy van, de ugyanakkor a barátom is fontos... Na mindegy. Majd az idő talán segít. Köszönöm a választ :)

2013. márc. 28. 19:19
 3/10 anonim ***** válasza:
Ha esetleg idővel komolyra fordul a kapcsolatotok,majd megbékél.Kénytelen lesz elfogadni,hogy te ezt a fiút választottad,és őt szereted,különben el fog veszíteni.Arra is rá fog döbbenni,milyen nevetséges,gyerekes indokokat hozott fel a kapcsolatotok ellen.Elvégre nem egy züllött életű trógerről beszélünk,ha jól sejtem.
2013. márc. 28. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

Az én lányomnak is teljesen más az ízlése,mint az enyém,de én tudom,hogy ez az én hibám,ill. más ízlésem.

Nem igazán tudsz vele mit tenni,ne szállj szembe vele,csinálj úgy,mintha meg se hallanád,aztán az idő miatt megbékél,reméljük.

A túl fiatalság nem indok arra,hogy rosszul válassz,úgyhogy ez a túl fiatal vagyok még relatív.

2013. márc. 28. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat :)

Remélem, hogy idővel tényleg megbékél :) Nem szeretnék senkit sem elveszíteni :/ Pláne nem azokat az embereket, akiket még szeretek is... Idővel majd csak jobb lesz :)

2013. márc. 28. 20:08
 6/10 anonim ***** válasza:
Mond meg az anyukádnak, hogy nem feleségül akarsz menni, hozzá, hanem csak jól akarod érezni magad vele!
2013. márc. 28. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 A kérdező kommentje:
Épp ez a baja...hogy jól akarom érezni magamat vele... mert hogy még túl kicsi vagyok, meg minden..de könyörgöm..attól még, hogy elmegyünk sétálni, nem azt jelenti, hogy ágynak esünk, vagy bármi hasonlók, meg sem fordult a fejemben. Plusz ugye van ez a dolog, hogy őszerinte nem hozzám való, meg hogy ő nem tartja helyesnek, meg minden, és mostanság ezért 'tiltani' próbál tőle, ha szabad így fogalmazni...
2013. márc. 28. 20:28
 8/10 Levka Reina ***** válasza:

Szeresd és tiszteld az édesanyádat, DE NE ENGEDD, hogy ebben befolyásoljon. Te maradj számára nyitott és tisztelettudó, de ha ő elkezd "duzzogni", azt ne vedd a szívedre, és ne engedd, hogy ezzel zsaroljon. Ha ő úgy szeret, ahogy egy anya a gyerekét, akkor nem hoz ilyen helyzetbe - ebből indulj ki. Engem anyám mindig szeretetmegvonással büntetett a barátaim miatt, és ez visszataszító... Nekem is idő kellett, mire rájöttem, hogy ezt gyermeki hisztiként kell kezelni, hiába az anyám...

Föl a fejjel! :-)

2013. márc. 28. 21:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Szia,


Nem teljesen értem anyukád viselkedését. Nem neki kell, hogy tetsszen a barátod, hanem neked. Lehet véleménye, de ennyire kiakadni ezen...


Bár nem tudom hány éves a barátod, gondolom nem sokkal több nálad, akkor meg mit vár egy fiatal fiútól, még rengeteg ideje van férfiasodni.


Én is csak azt tudom mondani, hogy idővel valószínűleg belenyugszik. Érezzétek jól magatokat együtt.


Még esetleg azt tartom elképzelhetőnek, hogy most hogy így be is mutattad otthon realizálódott benne, hogy "huha", az én kislányom tényleg megnőtt, és barátja van és stb. Esetleg ez is közrejátszhat. De mondom innen csak tippelni tudok :)


23/N

2013. márc. 28. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:
Igen, 16 éves, egy évvel idősebb nálam. Remélem, hogy ez csak egy átmeneti állapot lesz nálunk, ez a "nem fogadom el őt" doog... Köszönöm a válaszokat.
2013. márc. 29. 18:42

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!