Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Van itt olyan aki velem...

Van itt olyan aki velem együtt rosszul érzi magát otthon a rossz családi kör miatt?

Figyelt kérdés

2014. júl. 15. 08:15
 1/6 anonim ***** válasza:

Igen!

Milyen családi körben laksz? Te ki vagy? a gyerek/apa/anya?

2014. júl. 15. 08:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
95%
Én akkor éreztem nagyon rosszul magam, amikor még az exférjemmel és annak az anyjával laktunk. Sajnos az anyja tartotta kézben a gyeplőt, mindent meg akart határozni, még azt is, hogy vasárnap ne takarítsak, hanem más napon csináljam. Ez csak egy példa volt, de sok mindenben ilyen volt. Én abban az időben nem vártam a hétvégét, nem vártam a délutánt, hogy hazamenjek. Még a szabadságom alatt is elvárta volna, hogy otthon üljek, anyámékhoz se menjek be. Ezzel csak azt érte el, hogy nem mondtam el a családban, hogy szabadságra megyek, reggel felkeltem és elindultam úgy, mintha dolgozni mennék, csak nem a munkahelyemre mentem, hanem a szüleimhez és ott töltöttem a napot nyugiban. Délután meg amikor "lejárt a munkaidőm" hazamentem. Hálisten már nincs ez, mert elváltunk és most boldogságban élünk a második férjemmel és a lányommal. Most már szeretek munka után hazamenni és várom a hétvégéket. :) Nálad mi a helyzet?
2014. júl. 15. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Nos én a gyerek vagyok(14 éves lány). Az öcsém az anyukám és én élünk együtt. Két éves megismerkedett egy férfival akiről később kiderült, hogy alkoholista...Rengeteget szenvedtünk miatta...sokszor az ajtónk előtt dörömbölt részegen, volt hogy megverte anyámat és velünk is veszekedett. Aztán elment elvonóra, egy fél évi nyugtunk volt de aztán újra megjelent és minden kezdődött előröl. Anya mindig megbocsájt neki és újra és újra visszaengedi pedig én egyfolytában mondom neki, hogy ez így nem lesz jó megint az lesz mint régen de nem hallgat rám...Sokszor van, hogy elküldi és akkor pár hónap megint nyugalom, de aztán újra kezdődik minden előröl és én már nagyon unom...ha van hasonló történetetek akkor írjátok már le, hogy ti, hogy éltétek át stb...
2014. júl. 15. 11:51
 4/6 A kérdező kommentje:
* és tudom, hogy van aki sokkal rosszabb helyzetben, de szerintem ez sem hétköznapi...
2014. júl. 15. 12:18
 5/6 anonim ***** válasza:

Aztarohadt, ez nagyon durva. Apukád megvan még? Ő tud ezekről a dolgokról? És anyukád miért bocsájt meg neki újra és újra?

Az a gáz, hogy vannak sejtéseim. Előbb elmondom a saját történetemet, aminek hál'Istennek már úgy-ahogy vége van.


A dolog ott kezdődött, hogy anyám elvált apámtól, amikor 9 éves voltam. Egyedül viszont nem tudott meglenni, mert hihetetlen kapcsolatfüggő ember. Ezért már ugyanabban az évben hozzáment egy másik férfihoz. Hogy kihez?

A nővérem és én is ugyanabba az általános iskolába jártunk (és később ugyanabba a gimnáziumba, 6 osztályos tagozatra). Anyám nővérem éppen-hogy-volt osztályfőnökéhez ment hozzá. Én meg még ugye általánosba jártam, tehát opcionálisan a tanárom is lehetett volna.

Az elején még minden okés volt nagyjából, az ember próbálta mutatni, hogy ő mennyire vállalt minket is, stb. Aztán kezdődtek a gondok.

Nem akarom leírni mindazt, amit éveken keresztül el kellett viselnünk a nővéremmel együtt. Anyám gyenge volt lépni, állandóan csak azt hozta mentségként, hogy az nem csak úgy megy, hogy egyik napról a másik napra kilép az ember a házasságból. És hogy majd csak jobb lesz. 7

A férfi először a nővéremmel kezdte, folyamatosan terrorizálta lelkileg. Nem szólt hozzá egy szót sem, ha véletlenül egy helyiségbe kerültek, azonnal csapkodni kezdett mindent, ami a keze ügyébe került, jól hallhatóan morgott mindenféle megjegyzést rá, ilyenek. Aztán kihúzta a falból az internet kábelt, mert hogy mi azt nem érdemeljük meg. Nővéremnek a gimnázium utolsó éveit úgy kellett kihúznia, hogy anyám laptopján tanult titokban. Érettségi előtt már nem bírta tovább, elköltözött nagyanyámhoz. Kb. vissza se nézett, azóta ha évente egyszer beteszi a lábát oda, már sokat mondott.

Én 4 évvel vagyok fiatalabb a nővéremnél. Amíg a férfi őt csesztette, nekem nyugtom volt, de amint ő elment, hát úgymond "felém fordult Sauron szeme". Kezdődött velem is ugyanaz, mint a nővéremmel. Amíg ő a tanuláshoz és a barátaihoz menekült, én depressziós lettem, állandóan halálvágyam volt, csak a gyávaság választott el néha attól, hogy megöljem magam. És persze mindezt úgy kellett tennem, hogy közben senki ne vegyen észre semmit. Ez teljesen felőrölt.

Anyám nekem már nem is engedte, hogy érettségi előtt elmenjek nagyanyámhoz, ezért nekem is sunyiban, esténként, anyám laptopjából kellett tételeket kidolgoznom, onnan tanulnom.

Közben a mostohaapám teljesen eldeformálta anyám gondolkodás módját, pl. anyám olyanokat mondott, hogy jó is, hogy nincs nekem a szobámban internet, mert látja, hogy este is 4-5 órát ülök előtte (tanultam, + próbáltam összekaparni a szociális életemet, de ez nem igazán ment, mert a barátaim is érezték, hogy van valami. Nem konkrétan azt, hogy baj van, hanem azt, hogy megváltoztam, és kezdtek eltávolodni tőlem, én meg nem mondtam és nem tettem semmit. Ez is mélyebbre lökött.)

A vége az lett a dolognak, hogy érettségi alatt és után már én is inkább nagymamámnál laktam, egyre kevesebbet jártam haza (anyám próbált azért rávenni).

Közben megismerkedtem egy lánnyal, azóta is együtt vagyunk, és az ő segítségével sikerült kilábalnom a depiből. De még mindig jellemző rám, hogy falakat építek magam köré, nem engedek be senkit, és nem vagyok egy nagyon érzelmes típus. De próbálok fejlődni.

Illetve további következmény, hogy nem tudok fiúkkal barátkozni eredményesen, mert kb. 8 éves koromtól nem volt apám, senki nem tanított meg a "fiús" dolgokra. Nem érdekel a foci, sosem játszottam a számítógépen, nem volt magic card meg yugioh, meg mittudomén, mi még. (pénz se volt rá, mellesleg.)


Most már Budapesten élek, egyetemre járok, a barátnőm szüleinek a lakásában élünk szóval egész jól kijövünk anyagilag, én kb. második fiatalságomat élem - illetve elsőt, mert a legelső nem volt meg, amikor kellett volna.

Haza ha kéthavonta megyek, már sokat mondok. Anyámmal is alig kommunikálok, de azért elvagyunk. Szép lassan elrendeződtek a dolgok. Anyám bevallása szerint, mióta nem lakunk otthon, a mostohaapám is sokkal "jobb" emberré vált, kevesebbet veszekednek, stb. Hát örülök neki, én soha többé nem akarom látni az életemben, mert életem 10 évét visszavonhatatlanul tönkretette. Nem hittem volna, hogy képes vagy valakit így gyűlölni, de képes vagyok. Néha megijedek magamtól, mert arra gondolok, hogy ha megtehetném, gátlás nélkül megölném. (Nem, nem lettem pszichopata, mással nem tenném meg :D).


Na kb. ennyi, lehet, nem olyan durva, mint a tiéd, de azért ez is valami :P

20F

2014. júl. 15. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Hű, hát szerintem ez is durva...amúgy nem ismerem az apukámat, 3 éve volt egy nevelőapám de már elváltak.
2014. júl. 15. 13:28

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!