Tutyi-mutyi vőlegény? Mi a megoldás?

A problémám tulajdonképpen a vőlegényemnek a családjához való hozzáállása. Összetett a probléma, de lényegében arról van szó, hogy a párom a szüleivel szemben képtelen kiállni magáért, úgy kezelik/illetve engem is, mintha kis tini gyerekek lennénk, holott én a húszas éveim közepén járok ő pedig 30 múlt. Zsinóron rángatják, és még a saját testvére is "csicskának" használja. Az öccse úgy gondolja, hogy mindenki legyen érte, visszafele azonban ez abszolút nem működik, a párom pedig ezt szó nélkül eltűri. Hogy mondjak egy-két példát is, a szülei a fejükbe vették valamiért, hogy mi lusta dögök vagyunk, akik délig alszanak (?), és ezt többször hangoztatják is. Holott minden egyes nap a munkámból adódóan reggel fél 6 kor kelek, a párom fél 7 kor, ő ráadásul szombaton délelőtt is dolgozik. Hétvégén is 7-8kor már fent vagyok/vagyunk, és az már rekordnak számít, mert a szervezetem hozzászokott a korán keléshez. De valamiért ők mégis úgy könyveltek el minket, hogy fetrengünk egész nap és semmit nem csinálunk. A párom ezekre sem reagál, és kel úgymond a védelmünkre, vagy hogy mégis honnan szedik ezt a baromságot. A másik, hogy rendszeresen bejárnak a páromhoz a munkahelyére és a hátam mögött úgymond kikérdezik a magán jellegű dolgainkról. Hogy spórolunk-e, mennyit, miért, mennyi pénzünk van, sőt, az anyukája azt is felajánlotta neki, hogy a hátam mögött adjon neki pénzt a vőlegényem, és ő majd félrerakja nekünk!! De nekem ne szóljon. Jó, erre megmondta neki, hogy ez nem így működik, de azért mégsem határozottan mert több próbálkozása is volt még utána. Mintha én elkölteném a pénzünket vagy nem is tudom..

Sunyik, alattomosak, megvárják míg a vőlegényem egyedül találkozik velük és akkor mondják el bizonyos dolgokról a véleményüket, meg hátulról kérdezgetik mindenféléről. Olyan szerencsétlenként kezelik, mintha egy 15 éves tinigyerek lenne.Már ő is észrevette a problémát, azonban tenni nem MER ellene. Már többször beszélgettünk ezekről a dolgokról, de félek, hogy ha gyerekünk lesz és most nem teszi helyre őket, akkor ez csak rosszabb lesz. Nem tudom, hogyan lehetne rábírni arra, hogy állítson a szülein, azaz merjen lépni. Nem azt kérem tőle,hogy vesszen össze velük, meg ne találkozzunk velük, hanem hogy "üsse le a magas labdát", és akár viccesen is, de szóljon vissza, vagy reagáljon a negatív degradáló kritikára. Lassan nem tudok rá ezért férfiként felnézni, mert míg az élet más területein helyt áll, a szüleivel szemben egy kis nyuszi. Én ezt már nagyon nehezen viselem, és úgy érzem, hogy nem áll ki sem magáért, sem értünk. Ti mit tanácsolnátok? Mi lehet a megoldás?