Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Egy alapvetően megromlott...

Egy alapvetően megromlott párkapcsolatba bevállalnátok második gyereket ha egyébként a kicsi érdeke ezt kívánná?

Figyelt kérdés
Konkrétan a kicsi születése óta, azaz másfél éve romlott meg drasztikusan a kapcsolatunk a férjemmel, bár addig sem volt már egy tündérmese... A lánykánkkal nagyon kedves, szereti, bár általában szereti a kellemes teendőket végezni a melósabbak helyett, de velem kifejezetten szemét módon viselkedik. Mivel kényetelenek vagyunk az anyósomékkal élni, minden nap az orrom alá dörgöli hogy összetehetném a kezem h ilyen segítségem van, csak közben elfelejti hogy én is vágyom saját élettérre, saját dolgokra, hogy ne mindig másokhoz kelljen viszonyítani magam. Tudom hogy jó szándékkal vannak, de folyton beleszólnak a gyerekem nevelésébe, mert ők bezzeg felneveltek hármat... És igazából majdnem minden rossz amit csinálok, és a férjem is az ő pártjukat fogja. Az utóbbi időben pedig minősíthetetlen hangnemet használ, ordít velem a kislányom füle hallatára és azon veszem észre magam, hogy az önbizalmam nulla, már a saját gondolkodásomban is kételkedem, egyszerűen elfelejtettem MAGAM lenni. Az a felállás szerinte, hogy én csak egy púp vagyok a hátán és ha előre tudta volna hogy ez lesz és én ilyen leszek akkor nem vett volna feleségül, stb... Hozzátenném, hogy azelőtt volt saját életem, normális munkám, diplomám van, és nem vagyok dagadt bányarém a baba születése után sem. A háztartási és a gyerek körüli teendőkben szinte soha nem segít, szerinte ez tök természetes, hogy ő dolgozik az enyém meg az összes többi. Ebbe a kapcsolatba érdemes így testvérkét szülni?

2015. aug. 8. 13:21
1 2 3 4 5 6 7
 1/61 anonim ***** válasza:
100%
Már bocs, de ez a kérdés komoly?
2015. aug. 8. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/61 anonim ***** válasza:
100%
Nem.
2015. aug. 8. 13:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/61 anonim ***** válasza:
100%
Miert lenne erdeke a kicsinek egy testver?? Amugy ilyen kapcsolatba 1t se erdemes, nem 2t...
2015. aug. 8. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/61 anonim ***** válasza:
100%
Én nemhogy nem szülnék mégegy gyereket, de egyenesen menekülnék onnan. De ez csak én vagyok.
2015. aug. 8. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/61 A kérdező kommentje:
Az. Mert ha most nem lépek már lehet hogy késő lesz, ha valami csoda folytán rendbe jönne a kapcsolatunk. Nem akarok 5 év múlva rádöbbenni arra, hogy igen akkor kellett volna kicsit összeszorítani még jobban a fogamat meg több alázatot...most meg már késő. De a mérleg nyelve a felé billen, hogy semmiképp.
2015. aug. 8. 13:33
 6/61 anonim ***** válasza:
100%

Jézusom, és még diplomád is van?

"ha egyébként a kicsi érdeke ezt kívánná?"

Azt kívánja a kicsi érdeke, hogy egy szar házasságba szülessen bele a második is?

A helyedben, biztos összepakolnék és menekülnék ebből a megalázó helyzetből, nem még egy gyereket szülni és annak is elszúrni az életét. Miért gondolják a nők, hogy szülök egyet és majd minden happy lesz? Nem lesz jobb, sőt, egye rosszabb lesz!

2015. aug. 8. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/61 anonim ***** válasza:
100%

Végül is miért ne kreálhatnál egy másik életet is, hogy annak is szar legyen, mert az anyját semmibe veszik.


Most alapozod meg, hogy a lányodnak ez legyen a normális egy párkapcsolatban. A saját életedet úgy baaszod el, ahogy akarod, de tényleg azt szeretnéd, hogy valaki majd a gyerekeddel is így bánjon?

2015. aug. 8. 13:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/61 A kérdező kommentje:
Pont azt nem gondoltam hogy happy lesz... Gáz, mert ez a helyzet mindenre rányomja a bélyegét. Amikor felkelek, csak arra gondolok, hogy fogom túlélni ezt a napot és hogy "Nem, Még egy gyerek? Minek? Hova? Ennek az embernek?" De van olyan hogy esetleg a környezetváltozás segít? Pl. Elmennénk legalább egy albérletbe?
2015. aug. 8. 13:40
 9/61 anonim ***** válasza:
100%

Semmiképpen sem, és bocs, de már az első is tévedés volt...Nem vagyok az a típus, aki a legkisebb kocódásra is azt tanácsolja, hogy szakítsd meg a kapcsolatot, ez a helyzet viszont nem tartható fenn hosszútávon. Egy olyan kapcsolatot, amiben saját elmondásod szerint elvesztetted önmagad, ahol a férjed kijelenti, hogy csak púp vagy a hátán, miért akarsz "megmenteni"? Pláne ha korábban sem volt tündérmese? Az normális, hogy időnként vannak hullámvölgyek, a fehérlovas hercegek pedig sajnos, nem elérhetők, de ekkora áldozatot egyetlen kapcsolat sem ér.

Közöld a férjeddel, hogy vagy külön költöztök, és feleségként, nem pedig ingyen házvezetőnőként és nevelőnőként kezel, vagy itt a vége, fuss el véle. Ha van megfelelő végzettséged, találsz jó melót, plusz gyerektartást is kapsz, magad is fel tudod nevelni a gyereket, és nem kell a férjed és anyósod okozta stresszt és lelki terrort elviselned, nem kell tökéletesen feladnod önmagad. Lehet, hogy találsz egy normális pasit, inkább neki szülj, ha kistesót is akarsz, de ha nem, akkor is csak jobb lehet annál, mint ami most van.

2015. aug. 8. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/61 anonim ***** válasza:
100%
Elnyomó kapcsolatban élsz, keress rá a Google-ön, elég szép nagy szakirodalma van. Ha mégtöbb alázatot mutatsz, attól nem megjavulni fog az embered, hanem csak vérszemet kap, és mégtöbb mindent megenged majd magának. De miért nem tudtok elköltözni?
2015. aug. 8. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!