Miért fontos a templomi esküvő és a gyerekek megkeresztelése olyan párok számára, akik egyébként egyáltalán nem gyakorolják a vallásukat?

Kiskoromban voltam két esküvőn, mindkettő templomi és arról álmodoztam, hogy majd nekem is ilyen szép esküvőm lesz. Igazából nem is tudtam még akkor, hogy ezt lehet másképp..

Aztán ugyebár rájöttem, hogy szép szép a templomi esküvő, de minek, ha úgysem vagyok vallásos. És az az igazság, hogy én eljutottam arra a pontra, hogy inkább taszít a dolog. Nem szeretek templomi esküvőkre járni. Testvéreméké az volt, a sógorom miatt, és az egyetlen esküvő volt, amin normális pap volt. Olyan beszédet mondott, ami még a nem vallásos társaságot is megérintette. Na mindegy.

Sokaknál megmaradt, hogy jajj de szép, és ez kell és hagyomány. Nem látnak tovább az orruknál, hogy nem, ez nem kell. Szerintem ilyen egyszerű. Szépek akarnak lenni, hatalmas uszállyal, fátyollal és úgy gondolják, hogy ehhez a templomi esküvő kell, mert a polgári szertartás nem romantikus. Hát egészségükre.

Ugyanakkor azért tegyük hozzá, hogy nem igazán engedik házasodni azt, aki nincs megkeresztelve, bérmálkozva.

Testvéreméknek szerencséjük volt, a papnak elég volt annyi, hogy a gyerekeket az apuka hite szerint nevelik majd. Ha keresztelkednie kellett volna, akkor nem csinálnak templomi esküvőt, mert a vallásos sógorom is képmutatásnak érezte volna..

Egyrészt lehet családi nyomás. Apukám vallásos, én nem, nem is erőltették soha, templomi esküvő se volt.

Amikor terhes lettem, szóba került, hogy nem lesz megkeresztelve. Apukámon érezhető volt, hogy ez nagyon bántja. Nem szólt semmit, de látszott rajta.

Ahol a család vehemensebb, simán lehet, hogy a béke kedvéért megkeresztelik inkább.

A másik oldal: kicsit eltérő a téma alapja, de valahol mégis azonos a gyökere. Facebookon mostanában nem egyszer futok bele cikkek alatt a migránsok halálát kívánó kommentekbe, ránézésre otthonülő nyugdíjasoktól. Egyszer nagyon sok időm volt és rákerestem az ilyen emberek egyéb tevékenységeire. És lám, sokan keresztény oldalakon osztják a "Jézus mindenkit szeret", "felebarátaidat szeresd, mint..." és egyéb bibliai "direktívákat", miközben öt perccel később a szeretet nevében más emberek halálát kívánják.

Na, ők vasárnaponként a templomban ájtatoskodnak, viszont a való életben elbukik a keresztény mivoltuk.

(Nem, mintha ez nem így lenne pár egyházi főméltóság esetén is mostanában...)

Hát, ez bonyolult.

Én meg vagyok keresztelve, szerintem félig nagypapám miatt, félig anyukám félelméből.

Anyukámmal soha nem jártam templomba (ő volt elsőáldozó meg ilyenek), én csak a nagypapámmal. De nem voltam részese az ilyen rituáléknak. Csak arra emlékszem, hogy a nagypapám azzal ijesztgetett, hogy isten bármelyik pillanatban úgy dönthet, hogy meghalok.

Anyukám meg egyrészt el volt nyomva - a nagypapám a névválasztásba is bele akart szólni, szerinte a húgom neve túl pogány. Másrészt van benne egy ilyen átlagember-féle hozzáállás. Ilyen "nem járok templomba, de megkeresztelem a gyerekem, mert mi van, ha mégis van pokol". Tudatlanságból eredő félelem.

Ateistaként elképzelhetetlennek tartom, hogy templomban házasodjak. Egyszerűen nem köt semmi a templomokhoz, amit meg tudok a vallásokról, nem tetszik.

Ahányszor mondtam hogy nem vagyok megkeresztelve, mindig azzal jöttek hogy "háá de akkor nem házasodhatsz templombaaa"...Mondják ezt férfi létemre.

Azóta végiggondoltam, láttam is pár templomi esküvőt, hát a f..szom se akar olyat. Főleg nem katolikust, 1 órán át hallgatni hogy az úr szolgái vagyunk, és együtt szolgáljuk innentől meg a f..szom.

1: "Honan tudod róluk, hogy nem gyakorolják a vallásukat?"

Pl. onnan, hogy a pár aki meghív a templomi esküvőjére azokat ismerem.

Én a nagymamám miatt vállaltam be.

Ez volt a legnagyobb vágya 82évesen, hogy lássa a kisunokáját az oltár előtt.

A lányom keresztelőjén ugyanez.

Meg családi hagyomány is.

Őszintén szólva se több, se kevesebb nem lesz ettől se a házasság, se a gyerek.