Hogy fogadtátok valamelyik szülőtök új párját?

Nos, ez éppen aktuális számomra. Apának lett egy új párja, most, augusztus végén találkoztunk így hárman. Jól ment, jól kijövök vele, Anyáék ekkor 3 éve voltak külön. Anyáékkal éltem/élek, Anyáék örültek neki, hogy talált valakit Apa.

Régi történet, de érdekes. 16 voltam, mikor szüleim elváltak (nem volt senkinél harmadik fél). 21, mikor apu nagy nehezen bemutatta a barátnőjét. Vele rögtön nagyon jól kijöttem, én is és az akkori párom is szerette, így sok közös programot csináltunk, színház, ebéd, kirándulás. 26 voltam (és akkor született a lányom is), mikor anyu jött össze egy pasival. Soha nem tudtam megszokni, kimondottan ellenséges voltam a férfival hosszú évekig. Mindkét szülőm meghalt azóta, Mártival néha beszélek telefonon (apu barátnője), anyu élettársával minden kapcsolatot megszakítottam. Anyu halála után derült ki olyan dolog róla, ami nem tette szimpatikusabbá. Szóval nagyon vegyes, talán az emberismeretem jól működött, de nem kellett volna ennyire kimutatnom az ellenszenvemet.

Ki nem állom.

Kb. 5 éves lehettem, hisztiztem-toporzékoltam, és anyám mögé bújva követeltem, hogy menjen el. Nagyon ellenszenves volt, és féltem tőle, de akkor még ki mertem mondani, amit gondolok. Kicsit később elkezdett verni, pár évre rá anyámat is, végül 16 évesen leléptem.

24 évesen, és nagyon jó fejnek tűnt. Azóta kiderült, neki is megvannak a hibái, a természete... de kinek nincs? Amúgy jól ki lehet vele jönni, megtanultam a kis bogarait én is, úgy semmi gond :)

Ki fogok lógni a sorból, mert én nem kerültem olyan helyzetbe, hogy ezt meg kelljen tapasztalnom, elmúltam 40, a szüleim végig házasságban éltek, édesapám nemrég bekövetkezett haláláig. Anyósomék viszont elváltak pár éve, apósomnak lett új párja, azóta sem hallunk róluk, anyósomnak olykor feltűnik egy-egy pályázó, de hamar elsikkadt mind. Mondhatom tehát, hogy érzelmileg kívülálló vagyok. Mégis minden alkalommal, ha az anyósom közelében megjelent valaki, gyanakodva méregettem az illetőt, tartottam a 3 lépés távolságot. Elgondolkodom a mai napig, hogy egyrészt ennek mi lehetett az oka, másrészt ez segített beleélni magam azok helyzetébe, akiknek a szülei váltak el és lett új kapcsolatuk.

Én csak azt tudom elmondani a gyerekeim hogyn fogadták.Három éve voltunk külön mikor új párom lett, a fiam akkor 17 a lányom 9 éves volt.A fiúval semmi gond nem volt, mintha haver lenne az új párom(amúgy 8 évvel fiatalabb mint én), a lánnyal folyamatosak a harcok. Azóta eltelt két év, a fiam már nem él velünk, külföldön van de nem menekült pusztán adódott egy nagyon jó lehetőség.Közben született egy kisfiúnk akit mindenki imád, nincs féltékenység a lányom részéről sem pedig attól tartottam.Viszont ha a párom bármit mond neki rögtön csattan megsértődik sír.Pedig nem bántja jól bánik vele de pl.egy olyan mondat, hogy tegye el a cipőjét vagy törölje fel maga után a fürdőt óriási vitákat szül ha ő mondja neki.Akkor jön a nem vagy az apám meg ne szólj bele az életembe....amúgy apukával jó, szoros,rendszeres a kapcsolat, nincs láthatás kiszabva akkor találkoznak amikor csak akarnak, neki egyébként azóta sincs párja.Nem könnyű kezelni egyikünknrk sem.

Én 12 éves voltam, mikor apám összejött egy nővel. Mi még akkor ketten egy faluban laktunk és én nagyon sokáig nem akartam megismerni ezt a nőt. Később apám közölte, hogy hozzá költözünk, úgyhogy legyek már hajlandó megismerni még azelőtt, hogy a házába viszem a cuccaim. Szörnyű volt, egy felnőtt nő állt velem szemben, aki eszméletlenül gyerekes módon vetélytársat vagy ilyesmit látott bennem, lekezelően beszélt velem, mikor apu nem volt ott megalázott, mikor ott volt, akkor mindent megtett annak érdekében, hogy velem egy percig se tudjon foglalkozni. Emlékszem közeledett a karácsony, és apu adott nekem egy magazint, hogy válasszak magamnak körömlakkokat, mert akkoriban nagyon odavoltam a mindenféle különleges színű lakkért, a nő pedig kikapta a kezemből és üvölteni kezdett apámmal, hogy ne merjen nekem venni semmit, majd az anyám vesz. Aztán fellapozta az újságot és mutogatni kezdte, hogy neki mi kell. Egyébként abban a házban vele élt több családtagja, és miután odaköltöztünk volt, hogy reggel, mikor apu elment dolgozni engem kizavartak a szobából, leültettek az ebédlőbe, és estig, míg apu haza nem ért onnan nem mozdulhattam, egyikük sem szólt hozzám, egyszerűen nem is érzékelték, hogy ott vagyok. A nő turkált a cuccaim közt, bejárkált a fürdőbe, míg fürödtem, ami mondjuk a saját anyám részéről oké lenne, de tőle nem. Pár hónappal a költözés után apu végre rájött, hogy csak a pénzéért hívta oda a nő és csak ezért van vele, és mikor ezt szóvá tette a nő és az egész családja felháborodott, majd kidobtak minket az utcára és a cuccainkat sem láttuk többé. Szóval számomra ez borzasztó élmény volt. Ekkor 4 éve voltak már külön a szüleim, válás után egy ideig beszélő viszonyban maradtak, a válás is csendesen zajlott, de akkorra, 4 évvel később már olyan szinten megromlott a kapcsolatuk, hogy szóba sem álltak egymással. Anyám azt mondta, hogy apám ezt megérdemelte, azóta is hatalmas rosszindulattal vannak egymás iránt, amit én valószínűleg sosem fogok érteni. Én pedig kettőjük közt úgy ingáztam, hogy sosem tudtam igazán, hogy hol is lakom, melyiküké vagyok. Én egyébként nem féltem attól, hogy új családtagjaim lesznek, hogy apunak új párja lesz, hogy akkor "új anyukámnak" kell lennie, őszintén szólva a válásuk és az ezt követő viszonyuk nálam pont azt eredményezte, hogy nagyon vágytam volna egy családra, egy otthonra és a nyugalomra. Volt egy másik nő is, akinek bemutatott, de vele csak egyszer találkoztam és abból nem lett végül semmi komoly, amit picit sajnálok, mert az a nő egy tündér volt.

Nekem sajnos édesanyám meghalt, mikor 20 éves voltam. A rá következő 1 év borzalmas volt édesapám számára (persze nekem és a nővéremnek is), rengeteg pánik rohama volt, depressziós lett, teljesen megtört. Talált egy nagyon jó pszichológust, így lassan jobban lett, de még mindig csak árnyéka volt önmagának. Ekkor találkozott össze a mostani feleségével. Több hónapja találkozgattak, mire bemutatta nekünk. Igazából nagyon örültünk neki, bármilyen furcsa is ez nem sokkal anyánk halála után, mert reménykedtünk benne, hogy édesapánk boldogabb lesz. Mint utólag kiderült, a hölgy sokkal jobban be volt tojva a találkozástól, mint én és a nővérem. Soha egy percig nem volt bennünk semmilyen ellenszenv iránta, ehhez szerencsére hozzá segített minket az is, hogy egy fantasztikus, kedves nőt ismertünk meg benne, aki nagyon-nagyon szereti az édesapánkat, és boldoggá teszi. 12 éve vannak együtt, 2 éve házasok, teljes értékű családtag mindenkinél. A gyerekeim és a nővérem gyerekei édesanyánk halála után születtek, így nekik ő a nagymama is. Imádják, nagyon jó a kapcsolatuk.