Mi lehet annak az oka, ha valaki egyáltalán nem akar társat és gyerekeket?

Például mert sokkal könnyebbnek, egyszerűbbnek és nyugodtabbnak látja az életet társ és gyereknevelés nélkül. A világon oda telepszik le ahova kedve van, nem köti semmi. Pénzkeresési kényszere sincs, hisz csupán csak megélnie kell.

Persze egy fejlett országban azért lenne társa és gyereke. De Magyarországon milyen jövő várna a gyerekére? Sokan hagyják el az országot, ezért a gyerekének hány nyugdíjast kellene majd eltartania? Mennyire nyögné a gyereke a paksi bővítés költségeit? A gyerekének is a keleti blokkra jellemző fizetése lenne? Mert nem kell ám azt gondolni hogy a jövő nemzedékét majd nem jobbágynak hanem nemesnek fogja tekinteni az állam, vagy hogy tombolni fog a nyugati jólét.

- sokáig volt egyedül

- nem akar/tud alkalmazkodni másokhoz

- teljes az élete barátokkal

- rengeteget dolgozik, nem fér bele neki

- vagy épp imád utazgatni, nincs otthon sosem

- hobbi mellett nem tud időt szánni rájuk

Én betegen születtem és anyum kicsi korom óta azt sulykolta belém, hogy nekem nem lehet gyerekem, mert belehalnék a terhességbe is a szülésbe meg pláne. Ezért nem is akartam se párt, se gyereket, mert minek akarjak, ha úgyse lehet? Párom lehett volna, de ha besikerül egy baba? Vagy ha ő szeretne? Ezért rábeszéltem magam, hogy nem is akarok.

17 évesen viszont összejöttem a párommal és mikor felnőtt kardiológiára kerültem ott mondták, hogy természetesen lehet saját családom. Annyi, hogy ha hat hetes terhes leszek külön meg kell nézni, hogy nem e örökölte a betegségem (erre 12% esély van). Na meg az egyik gyógyszeremet nem lehet terhesen szedni, azt kell lecserélni majd, de ennyi. 18 évesen sírva jöttem ki a kórházból, hogy mégis lehet gyerekem.

De van, aki csak szimlán nem szeretne. Szerintem ezzel sincs semmi baj.

Barátnőmről tudok mesélni. Sajnos nehéz gyerekkora volt, a nővérének mindent megadtak, imádták őt, de vele pont, hogy ellenkezőleg bántak. Hiába csinált meg bármit jól, soha nem kapott egyetlen ölelést/jó szót sem, persze amikor a nővére tüsszentett egyet, máris ő volt a legcsodálatosabb kislány a világon. Ma már jobb a viszonya a szüleivel, de ez a kényszeres bizonyítási vágy a mai napig benne van. És az a rossz ebben, hogy nem is a családjának akar megfelelni, maga elé állít olyan elvárásokat, amiket mindenáron megtesz, még akkor is, ha csak 3-4 órát alszik. Szerencsére már többet pihen (mert emellett intenzíven sportol is), de így is rengeteget tanul, dolgozik a jövőjéért. Májusban érettségizünk.

Aztán a pasik terén sem volt jó tapasztalata, sokáig egyedül volt, nehezen tudott megnyílni, állandóan azt vallotta, hogy érezni sz*r, ami a családi háttérből is fakad. Természetesen gyereket sem akart emiatt.

Szóval nagyon megörültem, amikor elmondta, hogy összejött egy sráccal, még csak két hónapja vannak együtt, de hatalmas változáson ment keresztül. Nagyon megbízható a barátja, teljesen kivirult miatta, és nagyokat pislogtam, amikor arról áradozott, hogy mennyire szereti őt, és szeretne majd a jövőben családot. :)

Tehát a családi háttér és tapasztalat a férfiakkal nagyban befolyásolja ezt.