Találkoztatok már olyan emberekkel, hogy nem mertek szembenézni az igazságal vagy az életüket mérgezte valamilyen probléma, de nem mertek vele szembenézni?

Persze. Sokfélével is. Ezeknek az embereknek a személyisége (jelleme) olyan, hogy nevezhetjük "gyengének" is (bizonyos vonatkozásokban) és többnyire saját magukkal van a baj, visszariadnak a nehézségektől. Mondhatjuk azt is, hogy szélsőségesen konfliktuskerülők (bizonyos vonatkozásokban). Többnyire ők sétálnak bele (kényelemből ?) olyan élethelyzetekbe, ahonnan már nem mernek visszakozni és ilyenkor többnyire egyéb kényszermegoldásokat találnak ki a feszültség enyhítésére, de azok is tévutak. A nem igazán kiegyensúlyozott partneri viszony, amiből rossz házasság lesz, ahonnan részben a gyerekek miatt nem mernek kilépni (érzelmi és anyagi konfliktus) ezért az iváshoz folyamodnak ill. szeretőket tartanak. Vagy a "mérgező" családtól való különválás helyett maradnak megszokott rossz mellett, mert az önállósodással és különválással járó rosszat még nem ismerik, tehát azt még rosszabbnak tartják. Így aztán belemenekülnek az elmebetegségbe majd a teljes leépülésbe. Vagy az önmagukkal való szembenézésre való képtelenség, amikor képtelenek testi vágyaikat korlátozni, de a külvilág felé görcsösen akarják fenntartani a jó anya és feleség látszatát és nem lépnek ki a családból (mert azt a környezet is elítélné...), ezért hazudnak kifelé és befelé is, aminek a levét természetesen a gyerekek és a házastárs is megissza.

Igen. Apám nagyon rosszul választott feleséget, de inkább bemeséli magának, hogy "el kell fogadni a helyzetet, amit Isten ad", mint hogy belássa, hogy egy kalap sz.r a házassága, és nem is fog megváltozni soha. (Tényleg az a szituáció, amiben a válás mindkét fél előnyére válhatott volna, de nem fognak elválni, inkább folytatják egymás tönkretételét.)