Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tennél ebben a helyzetben?

Mit tennél ebben a helyzetben?

Figyelt kérdés

Megpróbálom röviden és tömören. A nővéreméknek jövőre esküvője lesz, ami önmagában csodálatos dolog. Csak hogy meghívott egy olyan családtagot is, akiről jól tudja, hogy hat éves koromban többször molesztált. Nem csak fogdosott, hanem rákényszerített dolgokra, nem részletezném. Mivel megfélemlített, hogy megver, ha bárkinek elárulom és mivel nagyon féltem tőle, nem mertem szólni a szüleimnek, akik egyébként is nagyon rossz házasságban éltek apám alkoholizmusa és agresszivitása miatt. Később, tizenöt évesen elmeséltem Anyámnak, hogy mit tett velem az a bizonyos illető kiskoromban, de mivel ő mindig is meghunyászkodó típus volt, egész egyszerűen nem akart tudomást venni erről, mert félt, hogy óriási botrány lesz a családban és akkor megromlik a viszonya a testvérével is, aki egyébként a pedofil édesanyja. A dolog ennyiben maradt, majd évek múltával a pedofil lebukott egy másik rokonunk kisfiával, amiért két évre börtönbe zárták. Én akkor annyi problémával küzdöttem, hogy nem akartam még azt is a nyakamba venni, hogy emiatt a bíróságra járkáljak, különben is ki hitt volna nekem annyi idő távlatából? Már valamennyire bánom, mert lehet, hogy még mindig a börtönben rohadna. Két év után azonban "jó magaviseletért" kiengedték, hiába tett a kisfiú teljesen részletes beismerő vallomást.

Nyáron lesz az esküvő. A gyomrom a torkomban, mióta tudom, hogy ott lesz az a rohadt. És teljesen tanácstalan vagyok. Tegyem tönkre a nővéremék esküvőjét azzal, hogy egyszerűen nem megyek el? Engem kért fel tanúnak. Vagy vesszek vele össze és vonjam őt kérdőre, hogy mégis hogyan képzelte, hogy meghívja azt az embert, akiről jól tudja, hogy mit csinált velem? A választ már tudom, ő is ugyanazt mondaná, hogy nem akar családi balhét. Csak hogy ezzel meg azt sugallja felém a családom, hogy az én érzéseim semmit nem számítanak.



2018. dec. 15. 12:55
1 2 3
 1/22 anonim ***** válasza:
100%
Ha úgy érzed semmibe vesznek ne menj el tanúnak.
2018. dec. 15. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/22 A kérdező kommentje:
Bocsánat, nem beismerő vallomást akartam írni a kisfiúnál, hanem részletesen elmondta a rendőröknek, hogy mit tett vele a rokonom.
2018. dec. 15. 12:57
 3/22 anonim ***** válasza:
100%
Nem mennék el az esküvőre. Ha ő is tudja mi történt és nincs benne annyi empátia, hogy nem hívja meg, akkor legyen boldog nélkülem az esküvőjén. A tanúságot nem kötelező elvállalni, meg mondod, hogy miért mondod le.
2018. dec. 15. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/22 anonim ***** válasza:
54%
Mi a tökömért kell körbeírni, írd, hogy az unokatestvéred.
2018. dec. 15. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/22 anonim ***** válasza:
9%

Magyarul az unokatestvéreddel van problémád - ugyanis nem egészen mindegy, hogy mennyire közeli rokon.

Másrészt ha nem mondtad el az esetet annak idején, akkor nem csoda, ha nem veszik figyelembe a lelkivilágodat.

Harmadszor, ha "jó magaviseletért" kiengedték, akkor eléggé furcsának tünne, ha a saját családja továbbra is elítéli.

Negyedszer, ha nem hívják meg, a nagynénédet sértik meg ezzel.

Ötödször egy nagy lakodalom nem az a hely, ahol mindenkivel kell beszélgetni, böven el tudod kerülni egész idö alatt.


Szerintem beszélj a növéreddel, de a helyedben egyszerüen átnéznék az illetön, és a növéremre lennék tekintettel.

2018. dec. 15. 13:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/22 anonim ***** válasza:
95%

Nem hogy az esküvőre nem mennék de a kapcsolatot is megszakitanám,egy cipőben járunk.. Én megszakitottam minde kapcsolatot annak idején amint tudtam,testvéreim is , engem jo anyám még le is k vázott hogy riszáltam,12 évesen természetesen én riszáltam,meg évekig utána,én akartam.. Anyám meg féltékenykedett rám. Mi is szép család voltunk kifelé,sokan nem értették hova tünt a három gyerek, miért nem járunk sok éve haza.. Egy ilyet egyszer felvilágosítottunk,hát leesett az álla h a köztiszteletben álló mélyen vallásos családban ilyen előfordul,pont hogy az ilyen kiféle mézes mázos ájtatosban fordul elő..

Kitartás... Együtt érzek. :(

2018. dec. 15. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/22 anonim ***** válasza:
99%

Tehát a nővéred szívesen lát egy olyan rokont az esküvőjén, aki a saját húgát (vagy öccsét?) szexuálisan molesztálta?

Nos, akkor megmondanám neki, hogy ha az én érzéseim ennyit jelentenek neki, akkor inkább én nem mennék. Itt nem arról van szó, hogy összevesztél vele valami pitiánerségen és most örök harag van! Itt a lehetséges legundorítóbb bűncselekmény elkövetője és elszenvedője áll egymással szemben!


Még két megjegyzés:

1. Döbbenetesen enyhének tartom az ítéletet. Annak a kisfiúnak lehet, hogy örökre megmérgezte a lelkét.

2. Azon is megdöbbentem, hogy a családja ezek után visszafogadta, a rokonok tartják vele a rokonságot stb. Elég egyértelmű, hogy ők se tartják nagy bűnnek, amit művelt az a gazember.


Egy mellékes kérdés: Az a kisfiú egyébként ott lesz az esküvőn? Ha ott lesz, szerintem őneki is el lesz rontva az estéje, ha csak egyszer is meglátja azt a szörnyeteget!

2018. dec. 15. 13:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/22 anonim ***** válasza:
99%
Édes istenem, mennyire beteg már a családod, hogy egy rohadt pedofil állat esetében is inkább jópofizik, mintsem kiutálná a társaságból?! Mégis miylen családi béke az, ahol egy börtönviselt pedofilt kell a béke kedvéért megtűrni, és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna. Adjuk csak alá a lovat, nehogy az anyuja megharagudjon, aztán majd mindenki azt lesi, hogy két feles után kinek a kisgyerekét akarja felpróbálni a szomszéd szobában a nagy lakododalmazás hevében? Normálisok vagytok ti? Ez nem egy botlás, amiért vezekelt, leülte a büntetését, többet nem követi el, hanem ez egy beteg hajlam, amiből nem szoktak kigyógyulni. Az ilyeneket kiveti a társadalom, teljesen természetes, hogy nem akarsz ebben részt venni. Ha a nővéred ilyen álszent, és tovább akarja anyád struccpolitikáját folytatni, tegye, de én ilyen családban nem kívánnék élni, ilyen családi körben egy percet nem töltenék. Csak azért nem írom, hogy megérdemelné, hogy arról legyen nevezetes az esküvője a rokonságban, hogy akkor gyalázták meg hajnalban a Micike kisfiát, mert egy gyereknek se kívánok ilyen élményt...
2018. dec. 15. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/22 anonim ***** válasza:
100%

Jó kis firma lehet a nővéred ha elítélt pedofilokat hív meg az esküvőjére... Azért lesz aki vigyáz a kiskorú vendégekre vagy egyenesen az unokatesódhoz irányítják őket?

Én nem mennék a helyedben, 1000%.

Sőt, továbbmegyek: nekem nem lenne szükségem olyan családra amelyik nem veti ki magából az ilyen hulladékokat mint a molesztáló uncsi.

2018. dec. 15. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/22 anonim ***** válasza:
16%
Ne etessétek már ezt a trollt!
2018. dec. 15. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!