Szerintetek mit csináljak?

20/F

Ha készülődünk akárhová, vendégségbe az unokatestvéremhez, vagy akárhová, hogy minek menyjek velük, anyukám azt mondja, hogy mindehol csak ülök, csendben vagyok, nem kommunikálok senkivel. Ez igaz. De nem járok sehova, mert nincs kivel, állandóan otthon vagyok, nem élvezem eléggé az életet. Hangulatom változik. Vannak terveim, de szüleim szerint ez mind csak fantázia. Most akkor hogyan legyek boldog? Hogyan váljanak valóra az álmaim? Kérek tőlük segítséget, hogy úgyse hallgatom meg őket, minek kérem az ő segítségüket. Hogy nem segítek az otthoni munkákban. Amire megkérnek azt megcsinálom, ha nem is olyan pontosan ahogy azt ők elképzelik, de igyekszem, de akkor is csak a hibát keresik bennem. Igazán nem nélkülözök semmiben, de mégsem érzem magam boldoggá. Hiába megkapok mindent, én többre vágyom, szeretetre, hogy kitudjam önteni valakinek a szívemet, aki meghallgatja, segítene rajtam. Amikor 14 éves voltam, akkor volt lehetőségem elmenni randevúra egy lánnyal, csak azt megakadályozták, mert hogy fiatal vagyok stb stb, így otthon voltam tini koromban, egészen máig. Most amikor már küldenek ki, hogy legyenek barátaim, vagy barátnőm most már nehezebb. Tini koromban kellett volna ismerkednem, közeledni az emberekhez.

Nem bántom a szüleimet, csak a legjobbakat akarják, jobb szülőket nem is kaphattam volna. Hogy csak magammal vagyok elfoglalva. De hisz borzasztóan fáj az nekem, hogy nincs senki ismerősöm, barátom, akivel elmennénk ki szórakozni, dumálni, magamban folytok mindent, nem mondom senkinek a bánataim. Vannak olyan időszakok, amikor egy nagy csomó - golyó van a torkomban, hogy legszívesebben kisírnám magamat, de arra tanított az anyukám, hogy soha ne sírjak, és talán ez a legnagyobb baj, hogy mindent magamban hagyom, nem öntöm ki a szívemet, aki segítene rajtam. Pszichológusnál voltam, nem segített.

Amikor azt mondják nekem, hogy minek is mennék velük akárhová, csak ülök ott, nem beszélek senkivel, én ebbe a családba tartozom? Lenéznek, hogy semmire sem vagyok való, nem tudok kommunikálni senkivel. Akkor most az megoldás, hogy otthon leszek állandóan? Ebből nem lesz jó vége, félek, hogy megint beesek mély depresszióba mint 5 évvel ezelőtt. Csak attól félek semmi mástól.

Mit tegyek szerintetek?