Anyukám főzne, takarítana nálunk. Hogy állítsam le? Eredetileg csak a babára kellett volna vigyáznia

Én igyekeztem tárgyilagosan elmondani, hogy miért hívtuk vagy engedtük be, mikor csak beugrott hozzánk. Volt egy kis megrökönyödés, hogy ne szabályozzam be őket nálunk, de máshogy nem megy.

Hétvégén anyukám és anyósom is eljátszotta ugyanezt, ráadásul ugyanaznap voltak itt. Délelőtt anyós jött, babázni nem sokáig bírt, mert megterheli a térdét a kúszás a 2 éves lányom után. Akkor inkább mosogatna, vagy elpakol a szekrényekbe. Délután anyukám jött, ő főzni, mosogatni, rendezkedni akart, mert "micsoda kupleráj van". Hagytam, mert tisztelem őket, és utólag majd rendet csinálok, legalább béke lesz. Mindketten össze-vissza tették a dolgokat, utána győztük a férjemmel keresni és a helyére tenni őket. Anyukám másik megszólalása után már elküldtem. Szerinte a gyerek olyan gyűrött ruhában nem járhat bölcsibe, mint ami épp rajta van. Vasárnap délután engedtessék meg játszós ruhában lenni otthon, másrészt meg eldöntjük mi az apjával, mennyire nézik emiatt lelenc gyereknek a közösségben. Anyukám szerint biztosan. Pont ezért, eljönne segíteni, csak kivasalni a gyerek összes cuccát és élére állítva átpakolni a szekrényeit, mert "semmit se lehet megtalálni". Itt köszöntem meg és felajánlottam, hogy játszhat a kicsivel, vagy menjen haza nyugodtan pihenni, ne itt idegesítse magát. Megbotránkozott, hogy nem ezért jött. Mikor mondtam, hogy a mamát szívesen látjuk, de takarítani inkább maradjon otthon, akkor kifejtette, hogy a játékot elvesztegetett időnek érzi, mikor annyi tennivalót lát itt maga körül.

Mindketten úgy gondolják, hogy a bölcsi

kezdéssel nem lesz időm semmire és nekem mennyire jól fog esni, ha hétvégente eljönnek és egész napra lefoglalják a lányomat, míg én végre rendet rakhatok. Ha hétköznap napi 8-10 órát nem látom ezután, biztos arra vágyom, hogy szombat és vasárnap is más legyen vele, míg én bőszen vasalok (?!). Vagy egyikük robotol nálunk és én nézhetem, hogy puffog, hogy mennyi munka van itt, aztán legyek roppant hálás.

Ne haragudj, hosszú lett, de látod, nem vagy egyedül. Megbántás nélkül nem megy.

Vannak ilyen anyák. Csak nem manapság, mert ez szerintem ritka. Anyósom mesélte, hogy amikor ment hozzájuk a saját édesanyja, átrendezte a lakást, úgy konkrétan mindent. Amikor hazament a munkából, ő visszapakolt mindent úgy, ahogy ők szerették. Anyós nem mert szólni. (Nem értem, miért.)

De rátérek anyura: az unokáiért mindent megtesz, de eszébe nem jutna soha rendezkedni a lakásunkban. Pedig ő sem dolgozott már, amikor a lányaim kicsik voltak. Most már én is nagymama vagyok, de pont anyósom példájából tanulva, soha de soha nem akarnék mosni-főzni-takarítani.

A ti életetek, nagyon egyszerű: állítsd le! Nem kell udvariaskodni, mert ha jó a viszonyotok és mindent meg tudtok normálisan beszélni, mert a saját anyukádról van szó, ez miért lenne kivétel?

Ha meg arra gondol, hogy pénzkidobás a saját takarítónő-kertrendező (szerintem ez sem mindennapos és megtehetitek), akkor meg főleg nem értem, miért akar helyette is dolgozni a TI házatokban. Ilyen kérdések láttán örülök, hogy ebből a szempontból szerencsés vagyok.

Tehát összegezzük a problémát:

Van egy aranyos kisgyereked, szerető családod, kedves édesanyád, egy-két cseléded, és nem tudod, hogy beszéld meg vele, hogy ne takarítson, hagyja a személyzetre.

------------------------------

Óriási a szenvedés oka.

A lét tragikus.

Aki nem tudja elviselni, beleőrül.

Induljunk ki abból, hogy anyáink fiatalkorában (nyilván nem szabadna általánosítani, de azért mégis van egy ilyen tapasztalat) nem volt divat a kisgyerekkel túl sokat játszani, betették a járókába, és csinálták a dolgukat, mint a gyerek előtt. Ha közben dúdoltak vagy mondókáztak a kicsinek, az bónusz volt. Az én anyukám sosem ült le mellém játszani a szőnyegre, pláne nem fog 30 évvel később az unoka után csúszni. De segíteni akar, hát talán a háztartásban tudna egyedül. Csak hát még akkor is, ha semmi megjegyzést nem tesz ilyenkor, akármibe fog, az pont azt az üzenetet hordozza, hogy kupi van, meg mocsok, meg satöbbi.

nekem elég sok időbe telt elfogadni, hogy anyukám és apukám nem tudnak úgy unokázni, ahogy mások esetleg igen, vagy ahogy azt én szeretném. Amióta ezt nem várom el, azóta nincs akkora feszültség. De azt határozottan elmondtam, hogy takarítani, mosogatni, teregetni, morzsákat számolni nem engedem.